Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nagy mozielőzetes-2008

2007.12.28. 20:40 koimbra Szólj hozzá!

Már néhány filmről volt szó, amelyek 2008-ban érkeznek, most itt egy nagyobb adag.


Case 39
: Emily Jenkins pártofgásba vesz egy tízéves lányt, akit szülei terrorizálnak . Aztán jön a furdulat és kiderül, hogy a szülők nem hiába viselkednek így a gyerekekükkel szemben és a gyerek se az a kis ártatlan lélek.
A rendezővel láható egy interjú:




30 Days of Night
: Képregény alapján készült ez a vámpíros film. Egy kisvárosban minden évben beköszönt 30 nap sötétség, a helyiek egy része ilyenkor elhagyja a várost, mások ott maradnak. Azonban ez a 30 nap nem a szokásos lesz. Ugyanis egy hajó a közelben megfeneklik, rakománya pedig egy rakat vámpír, amik kihasználják a sötétséget.

 

The Mist: Frank Darabont Stephen King horrort készített. A remény rabjait is ő rendezte. Köd ereszkedik egy városra , ami furcsa lényeket rejt. A szereplők egy szupermarketben próbálják átvészelni a helyzetet. Főszerepben Thomas Jane. A film korrekt eredményt ért el az amerikai mozikban, hozzánk is elérkezik majd.

 

The Day  the Earth Stood Still: Keanu Reeves és Jennifer Connely a stáblista elején. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért rendezője készíti a filmet. Ez számomra jó jel, hisz az a film nagyon jó volt. A nap, amikor a Föld elhallgatott című 1951-es film feldolgozása. Az eredetiben egy Klaatu nevű idegen lény egy állíg felfegyverzett robottal tűnik fel a Földön és felszólítja a vezetőket, hogy hagyják abba a fegyverkezést, mert ha nem, akkor az idegen lények megsemmisítik a bolygót.

Semi-Pro: Will Ferrel ezúttal a kosárlabát nézte ki magának. Ferrel egy olyan embert alakít, aki egy kosárlabacsapatot vesz. Ő lesz az edzője, játékosa , stb. A csapat azonban a liga egyik legrosszabbja.




Old Dogs: Egy apának két hétig felügyelnie kell ikerpár lányait. Haverja besegít ebben.
Főbb szerepekben: Robin Williams, John Travolta és Matt Dillon

Big Stan: Rob Schneider a kamera mögött. Ajjaj. A főszerepet is ő játsza.  Egy telekspekulánst sikkasztásért lecsuknának, de ő egy guruhoz fordul, hogy segítsen neki kitanulni a harcművészetet, a börtönbe nehogy má' kisköcsög legyen. S lőn, a börtönben ő lesz a legismertebb, legbefolyásosabb személy. A guru-t David Carradine alakítja.

The Love Guru: Mike Myers, Jessica Alba és Justin Timberlake a főbb szerepekben. A szerelemguru visszatér szülőhazájába és belevág saját vállalkozásába, amely azt tartalmazná, hogy problémákkal küszködő pároknak segítene. Egy hokijátékostól kapja az első megbízást: neje lelépett egy korissal.

Four Christmases: Vince Vaughn Reese Witherspoonal dolgozik együtt ezen a filmen. Karácsonyi témája miatt majd jövőre ilyentájt mutatják be.Egy párt alakítanak, akik szüleikkel közösen töltik a karácsonyt.De mindkettőjük szülei elváltak.
A forgatásról azt hallani, hogy a két színész folyamatosan veszekszik.

Step Brothers: Will Ferrell nem pihen , belevág a Step Brothersbe , amit júlis 25.-én terveznek bemutatni.  Két egyedülállő szülő egymásba szeret, így azok fiai (Ferrell és John C. Reilly) folyamatosan szivatják egymást.

What Happens in Vegas: Asthon Kutcher és Cameron Diaz főszereplésével forgatják ezt a vígjátékot, nyáron mutatják be. Egy pár arra ébred Las Vegasban, hogy az este oly jól sikerült, hogy véletlen összeházasodtak és egyikük megnyert egy főnyereményt is.

27 Dresses: Jane (Kathrine Heigl) egyedülálló. Már 27x volt koszorúslány és számára ez tűrhetetlen. Álmodozik egy ficakról (James Marsden) , de egy nap nővére bejelenti az esküvőt,méghozzá azzal a fickóval.

Definitely, Maybe:  Egy apa (Ryan Reynolds) épp válása középen van, amikor kislánya megkérdezi, hogy találkozott a feleségével. A férfi pedig visszagondol arra az időszakra , mikor még több lánynak is udvarolt egyszerre. A film végén pedig kiderül, hogy melyikkel is van éppen válófélben.

The Savages: Philip Seymour Hoffman és Laura Linney főszereplésével forgatott filmet már bemutatták Amerikában, sokan dícsérik, páran az év egyik legjobb filmjeként tartják számon.
Egy szenilis apa állapota rosszra fordul, így a felnőtt gyerekei  kezdik ápolni napi rendszerességgel. A helyzet miatt pedig a családi kötelékek szorosabbá válnak.
Hmm, nem is lepődöm meg, hogy díjesélyes. Az ilyeneket szokták körülajnározni.


Assassination of a High School President:
Bruce Willis egy amerikai középiskolát igazgat éppen, aholis az érettségi tételek kiszivárognak. Willis megpróbálja menteni az iskola hírnevét, de összeesküvésbe botlik.

Burn After Reading:Ethan és Joel Cohen rendezi a filmet George Clooney főszereplésével. Tehát már jó előre tudhatjuk, hogy ezt is szeretni fogják a kritikusok. Egy volt CIA-ügynöktől  (John Malkovich) felesége ellop egy CD-t, amit egy tornateremben felejt és az edző megtalálja. Az edző zsarolni kezdi az ügynököt ezzel a CD-vel, aki viszont egy bérgyilkosra bízza az ügyet.

Bolt:
Mese egy németjuhászról, aki rádöbben, hogy csak a képernyőn van szuperereje. Útja során összehaverkodik egy rádióaktív sugárzást szenvedett nyúllal és egy félszemű macskalánnyal.

Ponyo on the Cuff: Hayao Miyazai a rendezője. A Chihiro Szellemországban rendezte Ő, szvsz az a mese nagyon jó volt. A mese egy aranyhalról szól, aki emberré szeretne válni.

Killshot: John Madden akcióthrillert rendez Mickey Rourke-val és Thomas Jane-nel. Egy házaspár egy nagy bűntény szemtanúja  , ezért  tanúvédelmi programban vesznek rész.  Az új lakhelyükön azonban egy pszichopata ámokfutónak és egy bérgyilkosnak is a célpontjai lesznek.

Redbelt:
Egy magasan képzett harcművész a filmiparba kerül, ott a harci jelenetek koreográfusa válik belőle. Azonban egy dolog miatt kénytelen benevezni egy illegális viadalra.

Appaloosa: Ed Harris is kamera mögé áll és westernt rendez. Viggo Mortensen lesz a főszereplő. Robert B. Parker novellájából készül a mozi. Két haver egy kisvárosban tesz rendet, ami korrupcióba szüllyedt. Egy szép özvegy is városba érkezik(ő lenne Renée Zellweger)
Címkék: előzetes2008

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr4277645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása