Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kis összefoglaló EZ+AZ

2008.01.28. 19:16 koimbra 12 komment

3 hónapos a blog, írok egy kis összefoglalót.

Igyekszem!


Eddig több, mint 100 kritikát vagy annak tűnő irományt tettem ki a blogra. Sajnos ezeket nem nézem át (eddig sokszot), így előfordulhatnak hibák. Lehetnek stilisztikai hibák és a helyesírásba is bele lehene itt-ott kötni. Elnézést. Mea Culpa. Volt már olyan is, hogy nem volt értelmes a mondat, ez annak az oka, hogy több gondolat is száguld a fejemben, így ezek néha keverednek, így születnek meg ezek a mondatok. Tehát a jövőben ha megírok valamit azt átnézem legalább kétszer, hogy csökkenjen ezen hibák száma. Mint írtam is, igyekszem. Helyesírásom egyébként mindig is jó volt, az elgépelésben is jó vagyok:)


Nem vagyok újságíró, nem jártam filmes főiskolára, nem tanultam hogy kell írni kritikát. Ezt csupán hobbiból csinálom. A kritika egy vélemény szerintem, amiből kiderül, hogy a film jó vagy rossz. A kritikákkal kapcsolatban annyit, hogy nem fogok több oldalas szerzeményekkel előállni. Egyrészt én sem szeretek oldalakon keresztül olvasni egy kritikát. Sokszor olvastam már hosszabb írásokat filmekről, előfordult már olyan ami tömve volt szakszavakkal és olyan is volt aminek elolvastam egy bekezdését és mire a másik végére értem már azt se tudtam miről írtak benne, nagy levegő módjára széthúzott írások. Másrészt meg mikor kezdtem volna a blogot a chaten mutattam meg pár írást néhány embernek, ők is azt mondták, hogy rossz a hosszú kritika, főleg azért mert manapság egyre kevesebben szeretnek olvasni.


A bloggal kapcsolatban az a véleményem, hogy zsúfolt, kicsit áttekinthetetlen. Naponta sok dolog kerül ki, így összefolyik idővel. Ha egy honlapra rakosgatnám ki ezeket, akkor nem lenne ennyire átláthatatlan. Naponta rengetek hír, pletyka, trailer, poszter, stb érkezik, nem lehet tudni, hogy mi érdekelné inkább a népet, szóval ezekből szemezgetünk és azokat rakjuk ki a blogra. Szóval elnézést a zsúfoltság miatt is.


Az oldal látogatottságával személy szerint meg vagyok elégedve. Örülök, hogy napi pár százan látogatják az oldalt. Ha esetleg reklámoznám néhol talán nőne a látogatottság. Azt mindenesetre többet nem szeretném (én legalábbis), hogy az indexre kikerüljön az oldal. Legutóbb a Teeth horror kapcsán raktak ki, én éreztem emiatt rosszul magam, hiszen az oldalon sok más érdekesebb dolog volt (szerintem), mint az a videó. Érzem én, hogy lepertuztak egyes blogok az indexszelel, valaki ír két sort és már megy is ki az ajánlóba:) Na mindegy, én remélem soha nem kerülök ki oda többet.


A jövőben pedig továbbra is várhatóak kritikák (részemről magyar megjelenés előtt nem fog sokszor előfordulni, hogy írok, mivel próbálom moziban nézni a filmeket), hírek, előzetesek. Úgy néz ki lesznek kritikák ázsiai filmekről is, csatlakozott a bloghoz egy olyan ember, aki az ilyen filmeket szereti. Ezen kívül sok ismerőstől kaptam még ígéretet, hogy jönne a blogra, de majd meglátjuk mi lesz ebből. Folytatódik majd a Missing in Action rovat, ahogy a Bud Spencer és Terence Hill-féle filmtörténeti párosok is lesznek majd. Terveztem az elején még, hogy videótékás sztárokról és régi filmjeikről is megemlékezem, de ilyen blog már van, így az anyag amit összeszedtem ment a kukába. Terveztem, hogy hatalmasat bukott filmekről is írok majd a blogban, ez még alakul.


Köszönöm mindenkinek, hogy látogatja a blogot, remélem sokaknak megnyeri a tetszését a hibák, hibáim ellenére is. Remélem, hogy sokan visszatérnek majd még.


Igyekszem.

Címkék: filmdroidról

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr87315183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.01.28. 20:06:36

Nagyon termékeny 3 hónap volt, és a terveidet nézve még inkább az lesz. Gratula és hajrá!

ps: Az index címlap miatt ne emészd magad, lesz a mozikban egy film, amit jópárezren megnéznek majd - mert nálad olvastak róla.

sjbee 2008.01.28. 20:54:14

Jó ez a blog, én azért járok ide rendszeresen, mert naponta több hír/infó/előzetes/kritika is bekerül az oldalra. Ma pl ez a 10. bejegyzés ha jó számoltam.
További jó munkát az oldalhoz!

sjbee 2008.01.28. 20:57:18

Pontosítok nem ez az írás a 10. ma, de összesen eddig ennyi született :)

Crosby 2008.01.29. 00:04:29

Remek kis hely ez! Mindennap bejövök ide és szeretettel üdvözlöm örök kritikus Nsane-ünket is.
Csak így tovább!

Englishman 2008.01.29. 03:09:03

Sok sikert a továbbiakban ! A nagy buktás filmeket érdeklődve várom :) Lenne pár tippem, adatokkal. Amúgy a helyesírási hibák, nyelvtani helytelenségek engem speciel zavarnak, de ez csak az én sutaságom. A filmkritikákat nem lehet külön kiemelni, egy linkkel az oldalsávban ? Nagy az infóhalmaz, ahogy írtad :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.01.29. 10:29:42

Olyan buktára gondoltam, mint a Hudson Hawk, ami akkor a legnagyobb pofáraesésnek számított, vagy a Mennyország kapuja, esetleg mondjuk Eddie Murphy Pluto Nash filmje.

Hát szerintem lehet, hogy külön kirakom, hogy miről írtam, de eddig amikor belenyúlkáltam egy két dologba, mindig rossz vége lett. Elcsúszott az oldal vagy explorerrel meg se lehetett nyitni az oldalt, a blog support segített mindig.Szóval kicsit félek.

inmfc 2008.01.29. 13:08:10

jaja én is egyetértek jó az oldal, csak így tovább!
Míg a kritkákat tényleg külön egy oldaldobozban felsorolhatnátok, mert spec engem azok érdekelnek jobban:)
Bár a címke is megoldás, de a kettő nem ugyanaz, a lényeg, hogy ha van ezzel kapcs kérdés, akkor segítek megoldani a problémát :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.01.29. 13:12:57

Köszi:)

Azt még kihagytam, hogy volt egy összegyűjtött anyag soha el nem készült filmekről, amikről régen hír volt, hogy lesz. Sajnos ezt nem találom. Hüpp

shadowgun 2008.01.30. 17:29:36

Ja, nem rossz az oldal, de annyit csak meg kéne tenni, hogy oldalra kiteszed a kritikákat, híreket, ha meglehet.

A kritikák miatt ne fájjon a fejed, most néztem valamelyik nap a filmbuzin a 3 évvel ezelőtti írásokat, 4-5 sor volt és kész:) Ahhoz képest elég jól kikupálódott

Az Indexnek szerintem szólni kell, hogy ne tegyenek ki, szóltál már?

Koimbra 2008.01.30. 22:39:50

Majd megműtöm az oldalt, ha egyszer sok időm lesz és kiteszem oldalra a friss dolgokat.

Ja, szóltam, de nem az indexnek, hanem annak aki odarakja ki a dolgokat, sixx az illető, a comment blog meg még egy két blog hozzátartozik.
Az ő blogjai és az ismerőseié ott figyelnek ki az index blogdobozban. De igaza van, ha én csinálnám, én is a saját blogom és a haverokat tenném ki. :):) De szerintem mindenki:)

creature 2008.02.01. 21:45:47

És most írtál, hogy ne tegyék ki a blogot az indexre? Hülye vagy:D Már bocs, egyéb rosszat nem mondok:)
süti beállítások módosítása