Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Casting minden

2008.02.18. 18:52 koimbra 4 komment

 

Kenyeret és cirkuszt a népnek! Cirkuszt láthatunk minden nap, elég bekapcsolni a televizíót, kitalálnak mindent a nézettségük megtartásához, növeléséhez, a konkurencia legyőzéséhez. Ennek érdekében gyakran mutatnak be zenés-táncos produkciókat. Ezekben ismert arcok korcsolyáznak, táncolnak vagy éppen pár totálisan ismeretlen személyek bizonyítanak a tévé előtt ülők százezreinek. A Megasztár és hasonló műsoroknak igazán nagy sikere van, biztos recept arra, hogy az emberek az adott időpontban odakapcsoljon erre a „cirkuszi” előadásra.

 

Tehát az ötlet már régóta várakozott arra, hogy valakinek eszébe jusson, hogy egy ilyen tehetségkutató-filmbe nagy potenciál van, ha egy ilyen alkotásra már egy része elmenne azoknak, akik nézni szokták az énekelgetős showműsorokat, akkor máris folyna a forint a kasszába. A számítás bejött.

 

 

Adva van a Sztárhangár nevezetű dalverseny, amibe várják a jelentkezőket. Ormos Kati (Oláh Ibolya) és még sok más egyén jelentkezik a megmérettetésre. Kati, hogy jobban menjen a szekér a segítségét kéri a késsé zárkózott és megcsömörlött Novai Rezsőnek (Kern András), aki egy helyi vendéglátó egységben zongorázik.

 

A kisember felemelkedését láthatjuk, sztár bárkiből lehet. Kati árvaházba dolgozik, Rezső pedig egy egykor jobb napokat látott zongorista. Összeteszik amijük van (tehetség + hang), a győzelem borítékolható.

 

 

Nem szoktam nézni a tehetségkutató-féle adásokat, viszont nem zavart volna, ha látok egy egy órás-másfél órás dalos filmet (majd a Sweeney Todd-al bepótolom). Ugyanis egy ilyen alkotástól mi mást várna az ember, minthogy pazar díszletek között énekeljenek szép, hangzatos dalokat, olyanokat amitől eldörmögök az orrom alatt egy „Ez igen”-t és film után rohannék megvenni a Casting minden zenéjét tartalmazó cd-t. Azonban a zenei blokkok kevés hányadát képezik a filmnek. A tévében pedig sokkal jobb díszleteket láthatunk, nem futotta rendes díszlettervezőre?

 

Oláh Ibolyának nem színész, ezt még elnézzük, hisz nem ebben a klubban mozog, de mondhatta volna neki valaki ne legyen már ilyen flegma, fölényeskedő. Kern András pedig fáradtnak tűnik, de legalább elsüt pár hozzá illő viccet. Aktivizálhatta volna magát valamennyire, végülis a Casting minden a saját gyereke. A legjobb mégis Reviczky Gábor, aki nem sokat van a színen, de mégis túltesz mindenkin.

 

 

Tímár Péter a Csinibaba (510000 néző) óta, azaz 11 éve nem készített jó filmet. Elfogyott az ötlet vagy a kreativitás ki tudja, de most volt megint alkalma, hogy megmutassa: „Igen, még itt figyelek, jobb vagyok, mint valaha”. Nem mutatta meg.

 

Szóval egy teljesen kiszámítható alkotás, néhány perces énekelgetéssel ,nem túl erős színészi teljesítménnyel és Oláh Ibolya tetkóival. Sikeresnek sikeres, jónak nem jó. Bosszúság minden.

 

 

 

 

Kern András Novai Rezső

Oláh Ibolya Ormos Kati

Oroszlán Szonja Ildikó

Reviczky Gábor Lovas

Igó Éva Krisztián anyja

Szacsvay László Krisztián apja

 
Címkék: magyar iromány vígjáték 15 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr90344562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.19. 10:02:41

Valaki árulja el nekem, mit jelent a címben a 'minden' szó? Tudom, hogy nem vagyok egy észlény, de egyszerűen nem vagyok képes rájönni...

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2008.02.20. 10:47:02

megnéztem...de semmi extra, már elnézést, de made in magyar...

talán a zenék jók (meg Kern játéka ), azt kifújt, pedig többet vártam tőle, többet ígért...ezvan.

Dr. W 2008.02.27. 20:51:42

Nevetséges volt az egész film. Nem szólt másról mint Ibolya futtatásáról. Kellett neki egy film, amiben a versenyen nem csak második lesz. Meg ezek a díszletek, hát jobbat látunk sokkal a tévében. Nem futotta díszletesre???????

Miecs 2008.03.01. 16:27:46

egy iszonyatjó poén csak az a baj h aki pesti az érti... "VOlt feleségem csak elütötte a 7es busz!" noh mindegy ennyi volt az egyetlen jó dolog a filmben... aszem nem akarom nagyon kommentálni a dolgot.. talán annyit még h olyan az egész film mintha utánszinkronizálták volna, a mondatokban nincsen természetes hangsúly, hiányzik belőle minden ami realisztikus. Jah ami tetszett még h amikor beszélnek valakiről valamiről akkor emlékképként beugranak a képek, de csak villanásnyira.. kb 10ből 3
süti beállítások módosítása