Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nsane fikáz rovat: Beowulf, avagy Botoxfalva lakói

2008.02.23. 17:22 koimbra 7 komment

 

 

Koimbra véleménye a filmről itt

 

Nagy várakozással estünk neki ennek a műnek az asszonnyal. Rólam tudni kell, hogy én filmnézés közben is ugyanúgy fikázom a filmeket mint itt a blogon, tehát „élmény” velem megnézni valamit. Hogy jó vagy rossz élmény azt ki-ki döntse el maga. Megrökönyödésemre az asszony kivételesen nem lekussoltatott, hanem velem együtt fikázta ezt az „alkotást”, ami pedig jelent valamit:

Kezdjük azzal, hogy a film szereplői nem igazi emberek. Tudom hogy ezzel most egy világ omlott össze mindenkiben, a vakok és gyengén látók most a weboldal Braille írás fordítóról megrökönyödve kapják le az ujjukat, ugyanis kb csak nekik nem tűnhetett ez eddig fel. Ez önmagában is lenne baj (lásd Shrek) de itt a szereplők arcán annyi érzelem sem látszik mint Sylvester Stallonénak a legújabb Rambo filmjében. Róla legalább tudjuk hogy az arcát már csak a Botox® tarja össze, tehát neki van mentsége.

Meglepetésemre a film nem mesefilm, legalábbis a kettétépett kibelezett embereket és a fröcsögő vért én nem igazán mutogatnám gyerekeknek, márpedig akkor nem tudom ki a franc a film célközönsége? Mert felnőtteknek szintén nem ajánlanám mert ahhoz gagyi, és túlságosan mese…

Irigylem viszont a készítőket, mert megvan nekik Angelina Jolie 3D modellje, akivel azt csinálnak amit akarnak! Csodálom is hogy nem jelentek meg minden féle fake pornófilmek amiben Jolie fűvel, fával, kutyával, macskával stb nyomatja… de biztosan van valami szerződésük Jolie testére, hogy ne kerülhessen ki a stúdióból, pedig poén lenne a 3D modellt pl eladni Kínába, ahonnan ontanák a Jolie guminőket olyan atom csücsörítő szájjal. Aztán mindenki dughatná mint cigány a lopott biciklit.

Kíváncsi lennék ha összetalálkozna Beowulf és Leonidas, melyikük ordítaná le a másik fejét előbb, ugyanis a THIS IS SPARTA!!! illetve az I AM BEOWULF!!! kiáltás annyira hasonlít hogy isten bizony megnéztem az IMDB-n nem-e Leonidas a hangja Beowulfnak (de nem).

A történetre nem fecsérlek szót, baromság az egész, azaz nem baromság hanem mese, de ha már mese akkor meg nem eléggé mese. Nekem az jött le a filmből, hogy ez a Beowulf egy nagy kamugép akit csak azért nem nyírtak ki mert piszok mákos. Ezt erősíti meg az is, hogy amikor egy storyt mesél a saját emberei is megemlítik hogy a múltkor nem annyi szörnnyel mesélte a dolgot…

Címkék: nsane fikáz

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr10351563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.02.23. 17:37:19

A film egy kalap szar, de ez:

"Kíváncsi lennék ha összetalálkozna Beowulf és Leonidas, melyikük ordítaná le a másik fejét előbb, .... THIS IS SPARTA!!! ... I AM BEOWULF!!!"

ez, 10 pontos! :))) gratula

Gibson44 · http://nagyfonok.blog.hu/ 2008.02.23. 17:46:19

Nekem tetszett.Hiába a néha kifejezéstelen nézés, tekintet nekem akkor is bejött.Mert a látvány az arcokat letudva, lenyűgöző...
A sztori és a harcosok viselkedése is nagyon bejött.

"Ennek nincs fasza!" :-)

9/10

Real013 2008.02.23. 19:47:38

Nekem tetszett.:)

aster X 2008.02.23. 21:42:05

Nsane-nek igaza van, ez gány. Egy Leonidas és Beowulf meccset megnéznék én is viszont:)

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2008.02.23. 23:14:37

tényleg rossz...bár mondottam ízlések és pofonok...

nálam továbbra is a kardos, a kitépem a szívédet című rész tetszett, meg az állandó i am beowulf felkiáltás, ahogy te is írtad...ezvan...

pince 2008.02.24. 12:10:56

Nem "újukat", hanem "ujjukat", az Istenért! Tudom, hogy erre azt mondjátok majd, nem ez a lényeg, de elég fájdalmas, a kis hibákat már nem is említem...

Amúgy az írás egész jó - ha esetleg előzőleg megfordult volna a fejemben, hogy megnézem a filmet (nem fordult meg), ez a szöveg kellőképpen lebeszélt róla.

Aztán elolvastam Koimbra kritikáját is, az meg kedvet csinált hozzá...

Fene tudja, azért érdekes volt 2 véleményt is olvasni.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.25. 17:09:29

Engem végtelenül szórakoztatott, maga a sztori is jó, bírom a germán regéket. Ami pedig a mozdulatlan és kifejezéstelen pofikat illeti, betudtam a botoxnak.
süti beállítások módosítása