Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sztár voltam: Sharon Stone

2008.04.01. 20:59 koimbra 9 komment

A 160-as IQ-val rendelkező Sharon Stone kezdetben megnyert néhány szépségversenyt, aztán modellkedni kezdett. 1980-ban orvosi színjátszást kezdett tanulni, majd úgy határozott a mozifilmekben is szívesen szerepelne. Szerencséje is volt, Woody Allaen Csillagporos emlékekben (Stardust Memories) kapott egy igen kicsi szerepet. Ezután 1981-ben főszerepelhetett Wes Craven Deadly Blessing (bevétel 8 millió dollár) horrorjában és egy francia filmben, az Egyesek és másokban (Les Uns et les autres). Ebben a francia filmben azért szerepelhetett, mert a rendező látta őt a Woody Allan filmben. Ezek után azonban még mindig elkerülték a szerepajánlatok, így a tévé felé vette az irányt, aholis sok sorozatban vállalt szerepet, pl. Bay City Blues, Mike Hammer, T.J. Hooker, de feltűnt a Magnumban és a Remington Steelben is.


Ezután elvállalt egy filmet, ami gyakorlatilag az Indiana Jones utánérzése volt, no meg rögtön két filmet is csináltak, az egyik A Salamon király kincse (King's Solomon Mines -bevétel 15 millió dollár) volt a másik pedig Az elveszett aranyváros fosztogatói (Lost City of Gold-bevétel -3 millió dollár). A forgatás 3 évig tartott Afrikában, ami senkinek sem volt jó. A filmet lehúzták, házassága pedig tönkrement Michael Greenburg producerrel, akivel együtt csinálták a Kibékíthetetlen ellentéteket (Irreconcilable Differences), ami sikeres is lett és a kritika Stone-t is megemlítette.


Visszatérve Hollywoodba elvállt egy szerepet a Rendőrakadémia 4-ben (Police Academy 4 bevétel 28 millió dollár), amit ugyan a kritika szokás szerint lehúzott, de a közönség kedvelte. Következett ezután néhány felejthető film, amiből talán csak a Nico emelkedik ki. Ez az amivel elindult Steven Seagal is a filmes pályán és Andrew Davisre is felfigyeltek.


Közben persze próbálkozott nagyobb produkciókba bejutni kevés sikerrel. Nem jött össze se a Batman (Kim Basinger a befutó), se a Dick Tracy (Madonnát nem tudta lepipálni). Végül 1990-ben bekerült az Emlékmás filmbe(Total Recall -összbevétel 261 milliós bevétel), amiben az igazi sztár Arnold Schwarzenegger. A szerep kedvéért ki kellett gyúrnia magát, így sok felfigyeltek rá, főleg a nézők:). Még ebben az évben vetkőzött le a Playboyban (képet kérek!!). Ezek után sikerült megint néhány buktát összehoznia, míg végül elérkezett az Elemi ösztön (az Emlékmás rendezőjével, Paul Verhoevennel), ami megadta a nagy lökést számára, hogy sztárrá váljon. Persze ehhez az is kellet, hogy az akkori elit színésznők közül senkit se érdekeljen a szerep. Julia Roberts, Meg Ryan, Nicole Kidman, Ellen Barkin, Jodie Foster, Mariel Hemingway, Geena Davis, Greta Scacchi,Demi Moore, Michelle Pfeiffer mondtak nemet a produkcióra, míg végül megkaphatta Stone a jégcsákányos Catherine Tramell szerepét. Az Elemi ösztön 353 millió dollárt termelt a kasszáknál, Stone pedig egycsapásra népszerű lett, 6 millió dolláros gázsit kapott egy szerepért.


A következő évben, 1993-ban ismét egy erotikus thrillert hozott össze az akkor még szintén ismert William Baldwinnal, a Slivert (Joe Esztershas írta a forgatókönyvet, mint az Elemi ösztön esetében.). Összesen 113 milliót eredményezett a film. Állítólag a filmhez 5 befejezés készült. Joe Eszterhassal kavartak is egy ideig. Ezután következett a Vágyak vonzásában (Intersection), amiben Richard Gere volt a partnere.


1994-ben A specialistát (The Specialist) sokan várták, már csak azért is, mert Sylvester Stallone és Sharon Stone együtt nyomták a zuhany alatt. A kritika azért lehúzta és végül a nézők sem kedvelték túlságosan, de film 170 milliós eredménnyel zárt, ami elég jó.


Sam Raimi westernjében összejött egy kisebb sztárgárda: Leonardo DiCaprio, Gene Hackman, Russel Crowe, Lance Henriksen. Stone pedig a főszerepen kívül a producere is volt a Gyorsabb a halálnál (The Quick and the Dead) filmnek. A 32 milliós költségek mellett csak 18 millió folyt be a mozikban.


1995-ben a Casinoban vállalt szerepet, amiért megkapta a Golden Globe-ot és Oscarra is jelölték. Személy szerint egyáltalán nem érdemelte meg, hiszen rajta kívül mindenki kiválóan teljesített ebben a filmben. A filmben Stone Robert De Niro maffiavezér feleségét alakítja. Martin Scorcese rendezése 116 millióval távozott a mozikból. (Emlékszem a mozis le se akarta itt vetíteni, mondván 1-2 emberért nem érdemes, de aztán csak levetítette, mert lettünk hatan:)). Ezután következett Stone számára az igazi mélyrepülés


1996-ban két gyenge filmet is sikerült összehoznia. Az egyik Az ördög háromszöge (Diabolique -17 millió dolláros bevétel) dráma-thriller volt, a másik pedig Az utolsó tánc (Last Dance) dráma, amibel egy halálraítéltet alakít (5 milliós bevétel).


Két év kihagyás után tért vissza. A Z, a hangyában (Antz) ő volt az egyik szinkronhang (Stallone pedig egy másik). A mese szép eredményt ért el, de A gömbbel csúnyán befürdöttek. Pedig Michael Crichton műve alapján készült ufós témára mindenki azt hitte, hogy egy igazi nagy siker lesz. Tévedtek. 80 millió dollárba került az előállítása és csak 37-et hozott a mozikban, hiába szerepelt még Dustin Hoffman és Samuel L. Jackson is benne.


Ezután olyan filmekben sikerült szerepet vállalnia, amelyekre nem tódult a közönség és a kritika se volt elragadtatva. Az óriásban (The Mighty) Meat Loaf-fal, James Gandolfinivel szerepelt együtt, a Simpaticoban (929 ezer dolláros bevét) Nick Nolte-val és Jeff Bridges-szel, a Gloriát pedig Sidney Lumet rendezte, ami 30 millióból készült és csak 4-et eredményezett a mozikban.


A Dupla vagy minden (Beautiful Joe) után 3 évig nem szerepelt mozifilmben, majd egy thrillerben vállalt szerepet 2003-ban a Jéghideg otthonban (Cold Creek Manor- 21 milliós bevétel-ajánlom mindenkinek, jó thriller).


Visszatérni egy nagy költségvetésű produkcióval, a Macskanővel (Catwoman) próbált, ami képregényen alapszik. A filmről már megjelenése előtt azt beszélték, hogy irgalmatlanul rossz, előre buktának kiáltották ki. No végül megjelent, valóban megbukott és le is húzták (szerintem nézhető).100 millió dollárból forgatták, 40 milliót hozott az USÁ-ban.


Bill Murray főszereplésével készült a Broken Flowers-Hervadó virágok (am- bevétel 13 millió dollár), ami ugyan kritikai siker volt, de a nép nem özönlött rá, Stone ebben csak mellékszerepelt.


Mivel nagy siker nem termett neki, úgy próbálkozott, mint a többi hasonló cipőben járó egykor volt sztár többsége...leforgatta egykori sikerfilmjének a folytatását, az Elemi ösztön második részét. Erről a filmről is már bemutató előtt azt mondogatták, hogy nagyon gáz lett...és valóban az is volt. A 70 milliós költségvetésű film Amerikában összesen 5 milliót kapart össze,világszerte pedig 36-ot. Végképp elvágta magát attól, hogy újra a „nagyok” között lehessen.


2006-ban még mellékszereplő volt a kritika sikert elérő Emilio Estevez rendezésében készült Bobbyban (am. bevét 11 millió), 2007-ben pedig szintén mellékszereplő volt az Alpha Dogban (összbevét 31 millió). Egyik sem ért el kiemelkedő eredményt.


Nálunk még nem mutatták be a If I Had Known I Was a Genius filmjét, amiben Whoopi Goldberggel játszik együtt, szintén nem mutatták még be nálunk a The Year of Getting to Know Us vígjátékát, amiben Jimmy Fallon és Lucy Liu is szerepel.


Jelenleg két filmterve van még, egyik sem tűnik nagy durranásnak. Elmondása szerint szeretne egy harmadik Elemi ösztönt is, amit már ő rendezne. Észre kellene vennie, hogy hiába volt a 90-es évek szex szimbóluma, az ő ideje már lejárt.

 

 

Az írás összehozásában segített a wikipedia, a mozinet, az imdb és a saját memóriám.:)

Címkék: hírességek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr28405224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lady Cellardoor 2008.04.02. 08:21:06

Mi a jó ég az az orvosi színjátszás? Úgy teszek, mintha műtenék?

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2008.04.02. 14:38:27

Gyorsabb a halálnál, egyik kedvenc filmem , bazz

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.04.02. 18:08:47

Orvosi színjátszás:szellemi, testi beteg szerepek hiteles eljátszását

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.04.02. 18:11:47

Egyébként nekem a Gyorsabb a halálnál egyáltalán nem tetszett. Viszont a Macskanő szvsz egy nézhető film volt, de az Elemi ösztön 2 tényleg rossz lett.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.04.02. 18:32:50

Gyenge mindhárom, bár a Macskanőn Halle Berry nem keveset dob :)))

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.04.02. 20:11:34

Kétségtelen a legjobb filmje a Casino, de abban nem ő az igazi főszereplő. Az Emlékmás is jó, de ott se. Az Elemi ösztön a legjobb főszerepe

jamesb · http://filmhirek.wordpress.com/ 2008.04.02. 20:41:42

Igen, szerintem is az Elemi ösztönben volt talán a legjobb/legemlékezetesebb alakítása. Mondjuk azért ötvenvalahány évesen remélhetőleg csak nem szedi elő újra Catherine Tramell szerepét egy harmadik részhez .. :D

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.04.02. 20:53:05

Pedig tervezi...ő rendezné:)

whack3r 2008.04.07. 08:53:54

pár Playboy kép, a magyarban is benne voltak anno

www.sharon-stone-online.com/nude/index.html
süti beállítások módosítása