Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sztár voltam: Steven Seagal

2008.04.14. 19:48 koimbra 4 komment

Steven Seagal 1951-ben született. Fiatalkorában látott egy harcművész bemutatót, aminek hatására semmi sem tántoríthatta el attól, hogy ő küzdősportokat tanuljon. Többek között karate, kendo, judo tudományát sajátította el, az aikidoban 7 danos fekete öves (tehát senki ne kössön bele). Edzőtermet nyitott Japánban, majd az USÁ-ban. Egyik edzőtermében találkozott Michael Ovitz-cal, aki több híresség menedzsere volt, az ő tanácsára próbálkozott meg a filmiparban

Kezdetben harci koordinátorként (martial arts coordinator-mi a rendes magyar megfelelője?) vett részt olyan filmekben, mint a The Challenge vagy a Soha ne mondd, hogy soha James Bond filmben.


1988-ban első filmje a Nico, avagy másik nevét Above the Law (amerikai bevétel 18 m $) rögtön sikeres is lett. Magyarországon még hangalámondással járt kézről kézre. A filmet Andrew Davis rendezte, aki a Szökevénnyel lett igazán ismert. Két évvel később jelentkezett ismét filmmel, az Ölve vagy halva (Hard to Kill) megint egy akciófilm volt, a jobbik fajtából. Partnere Kelly Le Brock , akinek korábban a testőre volt, később feleségül vette (ez volt a harmadik házassága, 1996-ban elváltak). A film szép összeget, 47 millió dollárt hozott. 1990-ben még jelentkezett még egy akcióval, a címe Halálra jelölve (Maked for Death) volt, ami már összesen 58 millió dollárt hozott. A filmet Dwight H. Little rendezte, akire most rábízták a Tekken mozifilmet. 1991-ben ismét láthattuk a Törvényre törve alkotásban, ez nem meglepő módon ismét akciófilm volt. 14 millió dollárból készült és közel 40 milliót hozott.


1992-ben mutatták be a legismertebb filmjét, az Úszó erődöt (Under Siege), amelyet ismét Andrew Davis rendezett. Egy cirkálót terroristák foglalnak el, élükön Tommy Lee Jones-szal és az akkor még szintén ismert Gary Busy-vel.. A hajó egyetlen reménye maga a szakács. Erika Eleniak a Playboy nyuszi volt a női főszereplő. Az akkori újságok szívesen cikkeztek a melleiről, amelyet tökéletesnek tartottak. A 35 millió dollárból készült film 156 milliót hozott világszerte.


A Lángoló jégben (On Deadly Ground) feltűnt még néhány ismert színész is, mint például Michael Caine, Joan Chan, R. Lee Ermey, Billy Bob Thornton. A film 50 millióba került és csak 38-at hozott a mozikban.


1995-ben az Úszó erőd folytatásával próbálkozott, a Száguldó erőddel, ahol hajó helyett már vonatot foglaltak el a terroristák. 104 millió dolláros összbevétele volt a filmnek, ami a stúdió számára csalódás volt az első rész nagyobb sikere után, a rajongók is kiábrándultan hagyták el a termeket.


1996-ban mutatták be azt a filmet, amelyet szinte úgy tartanak számon, hogy az egyetlen olyan film, amelyben Seagal színészkedni próbált. A Tűzparancsban (Executive Decision) Seagal a film felénél elhalálozik. Egy repülőgépet terroristák foglalnak el (lehetett volna akár az Under Siege harmadik része is:)), egy lopakodóval csatlakoznak hozzá az eltérített repülőhöz és így jutnak fel a kommandósok a fedélzetre. A balszerencse folytán Seagal kizuhan. Nem mutatták, hogy földbe csapódik, szóval szerintem ne lepődjön meg senki, ha kiderül egyszer, hogy ejtőernyő volt rajta és egyszer valamikor jön a második része. A Tűzparancs igazi főszereplője Kurt Russel volt és a film 122 milliót hozott világszerte. Érdekesség, hogy Michael Dudikoffal is készült párhuzamosan egy hasonló film, csak azt videón mutatták be.


Ezek után szép bevételt már nem igazán tud felmutatni. Szintén 1996-ban mutatták be a Tisztítótűzet (The Glimmer Man), társa itt Keenan Ivory Wayens volt. Ők ketten egy sorozatgyilkos után nyomoznak. Maga az akciófilm 45 millióból készült és csak 20-at hozott. Következő alkotásában, a Tűz a mélyben-ben (Fire Down Below) Kris Kristoffersonnal. A rendező Félix Enríquez Alcalá ezután már csak tévéfilmekben dolgozott.


1998-ban nem gonosztevők ellen vette fel a harcot, hanem egy vírust kellett megállítania. A hazafi 44 millió dollárból készült és meg is bukott. Dean Semler rendezte a filmet, aki főleg operatőrként tevékenykedett, egyetlen filmet rendezett még ezen kívül, ugyanebben az évben került bemutatásra a Tűzvihar, amiben az amerikai futball sztárja Howie Long szerepelt. Az a film is megbukott, Semler pedig ment vissza operatőrnek. A hazafi a The Last Canadian novella alapján készült. Ezt a Seagalos filmet senki ne tévessze össze a másik Hazafival, amelyet Roland Emmerich rendezett és Mel Gibson volt a főszereplő.

2000-ben meglepetésre producere volt egy drámának, a Prince of Central Park-nak, amelynek főszereplője Kathleen Turner és Danny Aiello volt.


2001-ben a Sebhelyeket (Exit Wounds) Steven Seagal visszatéréseként emlegették. Partnere az ismert rapper DMX volt. A 25 millióból készült film összesen 80 milliót hozott. Rendezője Andrzej Bartkowiak volt, aki jövőre hozza el nekünk a Street Fighter folytatását. Sajnos nemvolt igazuk azoknak, akik Seagal további szárnyalását bizonygatták. A Másodpercekre a haláltól (Ticker) nálunk már csak videón jött ki, a főszereplők között olyan nevek találhatók, mint Dennis Hopper, Tom Sizemore, Nas. A film kegyetlenül rosszra sikeredett.


2002-ben a Félholtban (Half Past Dead -am. bevétel 15 millió dollár) ismét egy rapperrel (Ja Rule) szerepelt együtt. A rajongók ismét csalódottan távoztak a termekből, videón azonban sikeres lett a film, készült egy második rész is, amiben már Seagal nem játszott, a története pedig egy az egyben lemásolta az első részt.


Innentől kezdve Steven Seagalt a tékákban kellett keresni. A Félholt óta közel másfél tucat filmje jelenet meg csak videón/dvd-n, kezdve Az idegennel és bezárólag a Piszkos lappal. Egy évben akár 3-4 filmet is bemutatnak tőle. Ezek a művek 10-20 millió dollár körüli összegbe kerülnek, néhány filmjéhez maga írja a forgatókönyvet és a produceri munkákat is elvállalja.


Vicces és egyben szomorú látni, hogy ugyan még néhány pofont és csúnya nézést ki tud osztani segítség nélkül is, de mikor sötétben verekszik látszik, hogy helyette már másvalaki veri tönkre a „jónépet”. Jómagam ezeket a filmeket már elkerülöm.


Szerintem tökéletesen elvan a tékás világban és nem törekszik a kiútra, arra, hogy a mozikba kerüljön ismét. Igaza van gyakorlatilag, a csak dvd-re forgatott filmekbe nem ölnek nagy összegeket, kevésbe szól bele a stúdió és állítólag ezek az akciófilmek fix összeget hoznak, 50 millió dollár körül.


Régebben szó volt az Under Siege harmadik részéről, amely már a levegőben játszódott volna, de idő közben ebből nem lett semmi, elfelejtődött, talán valaki más színészekkel és átírt forgatókönyvvel le is forgatta. Nagy durranásnak ígérkezhet a Jean-Claude Van Damme-al tervezett közös film, amely kellő öniróniávól, sok humorral és akcióval még akár az év filmje is lehet.


 

Ajánlom a Steven Seagal blogot, ahol bővebb infokat szerezthettek Steven Seagalról.


 

Az összefoglaló megírásában segített az imdb és a wikipedia.

Címkék: hírességek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr41425155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tresh 2008.04.15. 12:17:10

Ügyes cikk! :D

> "...harci koordinátorként (martial arts coordinator-mi a rendes magyar megfelelője?"
Szerintem, _nincs_ magyar megfelelője. :D Nem nagyon láttam még magyar kung-fu filmet - bár lehet, hogy ez az alultájékozottságomnak köszönhető. :b

> "1996-ban mutatták be azt a filmet, amelyet szinte úgy tartanak számon, hogy az egyetlen olyan film, amelyben Seagal színészkedni próbált."
Ezen kacagtam. :D Fontos történelmi mérföldkő!

> "a csak dvd-re forgatott filmekbe nem ölnek nagy összegeket, kevésbe szól bele a stúdió és állítólag ezek az akciófilmek fix összeget hoznak, 50 millió dollár körül."
Ezt viszont nem értem. Honnan van ez az információ? Fix. 50 milla? Megyek forgatni bázze... :b

Egyébként jófej lehet ez a Seagal. Nem erőltet semmit. Tudja hogy hol a helye, és teszi a dolgát. És neki van igaza. :)

Koimbra 2008.04.15. 12:48:45

A filmek előállítási költsége a wikipediáról van. Hogy a stúdió kevésbé szól bele a dvd filmek forgatásába azt régebben olvastam több internetes oldalon és újságban is. A stúdiók a nagyobb filmeknél dirigál általában, hisz ezekre többet költ és ezekben látja a nagy pénzeket. A kisebb filmeknél nem figyel annyira.
A fix összeget pedig először egy Cinemába olvastam a könyvtárban, arról írtak, hogy Van Damme, Seagal filmjei 50 millió körül hoznak: dvd eladások, kölcsönzések és tévé jogok. Erre a neten rákerestem még utána, találtam is egy hasonló cikket, de már meg nem tudom mondani melyik oldalon leltem rá.

atomanti 2008.04.26. 21:27:36

Ha már Seagal, akkor nézzünk egy régi másik nagy arcot, Mickey Rourket, róla szivesen olvasnék egy cikket, ő is felmutatitt régen sokmindent, csak aztán lesüllyedt.
Seagal videótékás filmjei egyébként már nagyon gázak.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.04.27. 12:08:44

Először is : régen láttam az Atom Anti mesét, mindig néztem:) Eredetileg Mickey Rourkeról akartam írni, de róla az átlagnál hosszabban kellett volna írni, ahogy utánanéztem, így maradt Seagal. Ma egyszer ha túl sok szabadidőm lesz, írok Rourke-ról vagy mindennap egy kicsit teszek hozzá vagy nem tom
süti beállítások módosítása