Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Vörös Szonja Rodriguez felügyelete alatt

2008.06.27. 10:17 koimbra 3 komment

Robert Rodriguez felügyelete alatt készül el a Vörös Szonja, akit Rodriguez csaja, Rose McGowan alakíthat majd. Douglas Aarniokoski rendezheti majd a filmet, az ő nevéhez fűződik a Hegylakó 4: A játszma vég. A Vörös Szonját 2010-ben tervezik bemutatni.

Rodriguez szerint a forgatókönyv szórakoztató. Szonja erős, okos és ravasz. Megvan mindene ahhoz, ami a túléléshez szüksége van. McGowan adta oda Rodrigueznek egyébként a forgatókönyvet, azzal, hogy szerinte nagyon jó.

A történet főleg a képregényből merít, de az meg Robert E. Howard könyvei alapján készült. A Vörös Szonjából már készült egy film anno 1985-ben Bridgette Nielsen és Arnold Schwarzenegger főszereplésével.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr1541700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dante · http://videodrome.freeblog.hu/ 2008.06.27. 20:09:17

McGowan Rodriguez csaja? Biztos ez? Rodrigueznek még felesége meg gyerekei voltak a Planet Terror idejében, nehogymár otthagyta őket :/
Ettől független várom a filmet, bár még a Schwarzis változatot se láttam.

Koimbra 2008.06.28. 01:19:44

Ez tuti, hisz a cikkben is hasonló állt, de a wikipediáról is bemásolom:
In May 2007, it was reported that he confirmed his relationship with McGowan when they appeared hand-in-hand at the 60th Annual Cannes Film Festival

Gringo 2008.06.29. 13:58:07

Az előzetes hírek alapján azt hittem, hogy Rodriguez rendezi. Ezzel a rendezővel felejthető lesz. A régit anno szeretem, de mára már kissé megkopot. Nincs olyan jó,bár nem is volt, mint a Conan a barbár. Apropó, azt hallottam abból is készül remake. De minek? Az úgy tökéletes, ahogy van, annál jobbat tuti nem csinálnak.
süti beállítások módosítása