Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

WALL-E (WALL-E)

2008.07.29. 19:24 koimbra 5 komment

Ez egy Pixar film. Pont. -Először arra gondoltam, hogy ennyit fogok írni erről, ezzel így nagyjából mindenki tisztában lesz vele mire is számíthat, hiszen élete során mindenki találkozott már Pixar produkcióval, ez alapján pedig le tudta szűrni, hogy neki ez tetszik vagy nem. Na de megdobom még pár sorral.

Az emberiség már 700 éve elhagyta a Földet, a szemét már szó szerint hegyekben áll. Wall-E (Takarékos Lánctalpas Limlom- és hulladékkezelő, E-sorozat) robotok maradtak hátra csupán, ezek feladata, dolga a rendrakás. Ám az idő elteltével már csak egy „legény” van talpon a vidéken, a többi hasonló gép működésképtelenül fekszik az utcán. A kis serény rendrakó esténként a kis gyűjteményét egészíti ki néhány dologgal és milliomodjára is megtekinti a Hello, Dolly-t, ő is társra vágyik (hisz ennyi idő után azért valami személyiség kialakult benne, gondolom tanuló processzor,a mint a terminatornál), egyedtlen haverja egy csótány. Aztán egy szép nap űrhajó száll le a bolygó(nk)ra, kis idő elteltével távozik, de egy repülő robotot hagy maga után. A fehér szerkezet felméri a környéket, összeismerkednek Wall-E-vel, majd mikor az elsődleges direktívát teljesíti a jövevény (neve EVE, azaz (Élőhely és Vegetáció-Analizáló), az űrhajó újra eljő érte és az emberek űrbeli lakhelye felé veszi az irányt, hősünk pedig potyautasként Eve-vel tart.

 

 

Mikor megvettem a jegyet rá, akkor vágott belém a gondolat: Ez egy olyan mese, ahol egy kis prüttyögő szeméttel foglalkozó dobozszerű valami kóvályog, aztán jön egy ovális fehér repülő izé és már ketten kóvályognak meg szüttyögnek. Talán ez még elmenne húsz percben a tévében Tom és Jerry helyett, de moziban másfél órában? Az aggodalmam azonban egy idő után semmivé foszlott, a Wall-E egy teljesen élvezhető, szeretnivaló, érzelmekkel teli mese. Ki gondolta volna, hogy szimplán a robotszemek ennyire kifejezőek tudnak lenni?

 

Mondhatnám, hogy a fordulatok kiszámíthatóak, de ez egy ilyen produkciónál nem igazán róható fel. Talán egyeseknek a robotszerelem megfeküdheti a gyomrát, mondván, hogy a folytatásban mi lesz, EVE és Wall-E összebütyköli az utódokat? Na de sci-finél, főleg animációs filmnél ez nem igazán probléma.

 

 

A mondanivaló viszont eléggé aktuális. A szeméthalmok láttán sokan szörnyülködhetnek, talán magukban meg is fogadják, ha elmennek újra a parki kuka mellett belerakják a melléesett dolgokat vagy rászólnak a szemetelőkre, de igazság szerint nem hiszem, hogy valaki egy mese miatt változott volna meg. A legjobb mégis talán az emberek ábrázolása, ahogy a jövőben kinéznek. Mindenki egy hájpacni, akiknek egy gombot is nehéz már megnyomni, helyettük robotok végeznek mindent. Csak tapsolni kell vagy hozzáérni egy közelben lévő nyomógombhoz. Vicces, ám ugyanakkor félelmetes és simán el tudom képzelni ezt a jövőt. Nekem a Jetson-család rajzfilmsorozar ugrott be elsőre, bár ott még vékonyak voltak a szereplők.

 

A Wall-E-t szinte egyöntetűen dicsérte a kritika, ezúttal igaza van a többségnek, 90 %-ot megérdemel a film, a végén úgy mosolyogtam, mint a többi jóember a moziban, lekötött szinte végig, a hátam mögött ülő lány pedig el is sírta magát.

 

Na szóval ez egy Pixar film. Csudijó.

 

 

Büdzsé: 180 millió $

Eddigi amerikai bevétel: 195 M $

 

imdb: 8,8 25. legjobb film

rottentomatoes: 96 %

 

 

Címkék: mese animáció vígjáték sci fi romantikus wall e

A bejegyzés trackback címe:

http://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr77591336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

infmc · http://filmkeltes.blog.hu 2008.07.29. 21:45:47

látom megcsapott az ihlet szele:)de persze minden mondatoddal egyetértek...alap nézni...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.07.29. 21:50:18

Arra gondoltam a Csak röviden szekcióban számolok be róla, de aztán sikerült összehozni pár sort.
Jó kis mese a Wall-E, a Pixar megmutatta, a DreamWorks nem tud ilyen frankó meséket összehozni, már a Shrek 3 se volt az igazi.

valaki aki látta 2008.08.03. 21:02:40

szerintem nagyon zsir és kiprodizálja az amerikai népet is egy picit és figyelem felhívó

palm 2008.08.24. 19:07:28

Kár hogy "csak" animációs filmben tudnak ilyen érzelmekkel teli filmet készíteni. Bár élő szereplőkkel már túl giccses lenne. Egyszerűen tökéletes.