Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Sarah Connor Chronicles 2. évad pilot

2008.09.10. 14:51 koimbra 3 komment

SPOILERES

 Nem volt gond az első évad pilotjával. Ahogy azt elvártam pörgött, volt benne akció, volt hangulat. Várható volt, hogy a további részek ennél már gyengébbek lesznek, de a várakozásaimat kissé alulmúlták, de azért az egész első évad egy jó közepes megérdemel.

 

Ott hagytuk abba, hogy Cameron felrobban a kocsival, a második évad nem ugrik előre az időben, ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első abbamaradt. Cameron kimászik a kocsi maradékából, programja visszaáll az eredeti verzióra, azaz feladata John Connor megsemmisítése. John-ék pedig futnak, suhannak, rejtőzködnek.

 

Az első percek némi bizakodása adtak okot, elég jól össze van rakva, de a történet további része már lejjebb adta. A menekülést hatásosabban, izgalmasabban meg lehetett volna oldani. Pozitívum viszont, hogy nem kímélik a Connor családot, sem a robotot. A néger FBI-os fickóval meg kezdhetnének valamit, már az előzőekben is kicsit túlnyújtották a szerepét, egyelőre itt is feleslegesnek hat ez a szál.

 

Meglepő volt látni a folyékony fémet. A Terminator 2 annak idején a legdrágább film volt, most meg már ezt a technikát simán felhasználják egy sorozatban, nem kerülhet sokba. Két nagy dolog zavart igazán. Az egyik mikor Cameron nem csinálja ki Sarah-t. Tudom, hogy ő az egyik főszereplő, de könnyedén otthagyja a sebesült nőt, ő meg megy tovább. Megoldhatták volna máshogyan is. A másik pedig a raktár, tele kocsival, sehogy egy ember, csak úgy ott áll őrizetlenül fényes nappal. Úgy érzem a forgatókönyvet csak összedobták, senki nem olvasta el mi áll benne, legalább valaki szólhatott volna, hogy „Hé, nem elég a futás-szaladás, figyelni kéne a részletekre is”.

 

Ez a pilot érzésem szerint gyengén muzsikált, 40 %-ot tudok neki adni Remélem a további epizódok ennél jobbak lesznek.

 

Címkék: sorozat the sarah connor chronicles

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr78657269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prophet 2008.09.10. 19:07:28

Engem kicsit meglepett az asszony ilyetén átalakulása... bár elég szigorú volt. Legközelebb vigyázok a piszoárokkal.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2008.09.13. 00:27:50

"she pissed me off" vagy hogy is volt már nem emlékszem:D

szerintem amúgy jobb évadnyitó volt mint a Prison Break-é, bár lehet hogy csak elfogult vagyok

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.09.17. 16:56:02

A második részt is megnéztem, elég gyenge ez az egész...még a harmadik résznek adok esélyt, aztán ha az is rossz,akkor nem folytatom
süti beállítások módosítása