Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kéne már egy hős, egy igazi férfi (vagy nő)!!!

2008.11.12. 16:30 koimbra 65 komment

Néhány napja láttam a Max Payne filmet, a főhősre azt találta mondani az egyik mellékszereplő, hogy felperzselné a világot is. Mark Wahlberg? Ő? Ugyan, szegény morcosan és dacosan tud nézni, de nincs meg benne az, ami a régi akciósztárokban. Én a '80as években a megboldogult Vico korszakban néztem halomra a jó kis klasszikus ütök-rúgok-lövök a kifogyhatatlan tárammal és egyébként is jöttem, hogy lezúzzak mindenkit filmeket. Ha mondtak egy nevet, az ember pedig egyből levette mire is számíthat tőle. A legnagyobbak persze Schwarzenegger és Stallone voltak, befeszítették az izmot, kőkeményen néztek, leabálták az ellent, mi pedig elégedetten csettinthettünk, így kell ezt. Mellettük és árnyékukban sorakoztak fel a többiek. Bruce Willis drágán adta az életét (Die Hard), időutazgatott (12 majom) és rendet teremtett, utat vágott , ahol kell. Ő még aktívan tevékenykedik a mozik világában, bár neki sem megy túl jól a sorsa, de legalább van humora, ugyanis a a Charlie angyalai kettőben ex-neje lőtte le. Mel Gibson maga volt a halálos fegyver (Halálos fegyver), a rettenthetetlen skót hős (Rettenthetetlen), összeesküvés-elméleteket gyártott (Összeesküvés-elmélet), mára azonban ő is megfáradt, inkább rendezett egy Jézus filmet (A passió), meg egy bennszülöttes-dzsungeles kaland-akciót (Apocalypto). Chuck Norris szakálla mindenféle érzelmet eltakart, de kit érdekel a színészet, ha a vietkongokat öli tucatszám (Ütközetben eltűnt) vagy megállít egy inváziót (USA Invázió)? Michael Dudikoff nindzsázgatott komájával Steve Jamesszel (Amerikai nindzsa), elment a halálfolyóra (Halálfolyó), még embervadászok is el akarták kapni (Lój a vadászra). Steven Seagal főzés helyett visszafoglalt egy úszó erődöt (Under Siege), elkapott néhány rosszfiút is (Tűz a mélyben, Nico). Wesley Snipes pedig megmutatta, hogy egy gépre nem szálljanak vele terroristák (57-es utas), levert néhány japcsit is (Gyilkos nap), Stallonével is összeakasztotta a bajszát (Pusztító). A belga spárgakirály, Jean Claude Van-Damme pedig karatézgatott, illegális meccseken vett részt (Oroszlánszív, Bloodsport) és ő is elpáholt pár rosszarcút, Dolph Lundgrennel is izmozott egyet (Tőkéletes katona), Lundgren volt többek között Megtorló (jobb, mint Thomas Jane),  He-Man, no meg orosz ügynök, aki természetesen átáll. Keanu Reevest se hagyjam ki a felsorolásból, a Féktelenül izgalmas, pörgős volt, a Mátrixból klasszikus lett, idén már játszott egy kemény zsarut (Az utca királyai) és még jön egy sci-fi tőle (The Day the Earth Still Stood), ő még nem bukott be a tékába, tartja a szintet, de váltogat az akció-romantikus-dráma között. Harrison Ford is már öregesen nyomta a Tűzfalban, Michael Douglas pedig A testőrben. (Közkívánatra) Kurt Russelt is illik megemlíteni, Kis-Kínában tevékenykedett keveset (Nagy zűr Kis-Kínában), menekült New Yorkból (Menekülés New Yorkból), majd később Los Angelesből is (Menekülés Los Angelesből), Stallonéval leszámolt a gengszterekkel (Tango és Cash). Tavaly kaszkadőr sorozatgyilkos volt Tarantinonál (Halálbiztos), de nem aratott nagy sikert a film, de a karakter igen.

Ők voltak a 80-as években és a 90-es évek elején azok, akikre számíthattunk, ha akcióról volt szó. Ezek az idők elmúltak. Schwarzenegger mielőtt még elnyelte volna a mozi süllyesztője kormányzó lett. Vetélytársa Stallone pedig egyre mélyebbre került, filmjei sorra buktak meg, de a súlyzók árnyékából még előkaparta az adu ászt és a Rocky és a Rambo folytatásával elő tudott mászni a gödörből. Ők ketten hiába készítettek néhány vígjátékot, az emberekben akkor is akcióhősként élnek. A többiek? Kelet-Európában szorgoskodnak, itt már bagóért le lehet rombolni egy várost, ha úgy alakul, a produkciók pedig egyenesen a tékákba kerülnek. Esélyük a visszatérésre szinte zéró, hiszen jól elvannak, megkapják az 5 millió dolláros gázsit egy produkcióért.

És mi nézők? Kire számíthatunk biztosan, ha akcióra vágyunk?  Ha régen elhangzott a fenti úriemberek neve, tudhattuk, hogy mire számíthatunk. De most? Ki az, akit a közönség is elfogadna és a stúdió vezérek is rábólintanának. Nézzünk pár nevet a teljesség igénye nélkül.

Dwayne Jonhson esélyes volt, Az Amazonas kincse elején Schwarzi gyakorlatilag átadta neki a stafétabotot, de ő nem tudott élni a lehetőséggel. A Doom megbukott, ő pedig inkább a vígjátéki vénáját csillogtatta inkább a Csak lazán!-ban, a Gyerekjátékban. Beéri mellékszerepekkel is. Kár érte, belőle lehetett volna valaki ebben a műfajban. A WWE a pankrátorait küldte filmezgetni, John Cena, Glen Jacobs, Steve Austin kellemes csalódást okoztak, a 80-as éveket idéző műveket tettek le elénk (Menekülj!, A halálraítélt, A tengerészgyalogos), de ők is szerényen teljesítettek a kasszáknál és valahogy inkább a szorítóban képzeli el őket inkább az ember, mint a vásznon.

Vin Diesel jól kezdett, a 22 évente sötétség szolid siker volt, majd az xXx-el és a Halálos irambannal beírta a nevét a köztudatba, dagadtak az izmok, a hangja pedig mackósan dörmögős.  Ám mohó is lett, 20 millió dollárt kért volna filmenként, így kihagyták az autós és a titkosügynökös kaland folytatásaiból is. A többi alkotása megbukott, jelenleg ő is a folytatásokkal próbálkozik. Vinnie Jonesnak brutál feje van, fellépése is hasonló, őt is inkább mellékszerepekben lehet elképzelni, örökébe azonban soha nem tudna lépni Stallone és Társainak. Matt Damon elég szépen teljesített a Bourne trilógiával, de nem marad az akció terén, drámák felé fordult.

Clive Owen a Sin Cityben kemény volt, a Golyózáporban répázott, előtte az Ember gyermekében gyereket mentett, jól csinálta, de belőle hiányzik az a bizonyos plusz. Jason Statham-et Bruce Willis hasonmásnak tartják, ha róla van szó, szinte biztosak lehetünk abba, hogy akció van kilátásban. Múltkor a helyi vendéglátó egységben valaki a Szállítót titulálta a legjobb filmnek mostanság. Sajnos nem állhat Statham se az első sorba, mivel a mozikban egy bizonyos határon belül megrekednek a filmjei bevételei, dvd-n viszont szép rajongótábora van. Gerard Butler neve a 300 után minden akciófilmmel kapcsolatban elhangzott, de várni kell még azért arra, hogy akcióhős néven emlegessük. Paul Walker eddig a Halálos irambannal tudott bevételügyileg felmutat ni valamit.. Itt van még Thomas Jane, aki Megtorlóként vérszegény volt, a Mutáns krónikákat meg lehúzták (a wécén is egyesek). Hugh Jackmant Ausztárliából sza lajtották, Rozsomákként aprított, a Kardhal nem muzsikált azért olyan jól, a Szex telefonhívásra pedig csak egy közepes thriller volt és a Van Helsingben sem volt túl hihető (szintén sokak szerint). Mark Wahlberg is váltogat a drámák és az akciók között, ha róla van szó nem lehet tudni, hogy most akkor mégis mi lesz, ráadásul a Max Payne sem volt valami jó.

Maradt még Tom Cruise, aki éppen leszállóágban van sokak szerint, szállított már ő is sok jó filmet, de azért ha úgy alakul vígjátékozik vagy éppen drámázik. A Valkűr is végső soron dráma lesz és nem a frontvonalon játszódik. Will Smith szétrúgta E.T. seggét (Függetlenség napja, M.I.B,), műholdak elől menekült (A közellenség), sikeresen szuperhősködött (Hancock), az emberekben akciósztárként él, de drámázgatni is elmegy néha (Ali, A boldog nyomában, meg idén jön a Seven Pounds).

És akkor a rapperek...Ice-t, Ice Cube, Ja Rule, DMX, és a mostanában futtatott 50 Cent, bambán nézni tudnak, a gettóban meg már profi szinte művelik a "ki a kemény legény, ha nem én?" nézést. Van rajtuk izom is, csak kisugárzásuk sincs, csak bicepszük. Ők arra jók, ha dacosnak kinéző néger kell egy filmbe és Samuel L. Jackson nem ér rá, akkor őket hívják, azok meg mennek. Kell a pénz a tetkóra, aranyláncra, csajokra. Szerencsére ezekkel a szerepekkel most még elvannak, remélem nem kapatják el őket annyira, hogy azt higgyék Neo-Rambo-Predator egyvelegként át tudnak száguldani egy 100 milliós filmben.

Tetszik vagy nem tetszik Spielberg mester Shia Labeouf-öt nyomja erősen fel az élvonalba, a Disturbia és a Transformers is sikeres lett, akárcsak az Indy 4, a Sasszem pedig hamarosan áthalad a 100 millión Amerikában. Erre nem mondhatja Shia, hogy no no no no no, hanem max azt, hogy go go go go go. Belőle hiányzik valami, nincs meg benne az erő, de ha Spielberg lát benne valamit....

Csajok terén mi a helyzet? Régebben nem volt túl nagy a felhozatal, sikoltoztak a modell kinézetű lányok, őket megmentették (vagy nem. Mikor hogy). Sigourney Weaver viszont az Alienek ellen elég jól nyomta, kár, hogy már „túl öreg már ehhez”. Most kikkel számolhatunk? Charlize Theron teljesen hitetlen volt az Aeon Fluxban (mellesleg bukás is volt). Rhona Mitra a Doomsdayben komoran, mereven ment előre, jövőre az Underworld harmadik részében csaphat szét a vérfarkasok és vámpírok között. Nem zavarna ha az akció terén maradna és szállítana pár hangulatos durrbelebummot.  Milla Jovovich lelkiismeretesen rúgta szét a rondaságok hátsóját ötödik elemként, a Resident Evilben is jól nyomta a zombikkal, de ő is hol ilyen filmben tűnik, hol amolyanban. Nem lenne hátrány, ha Kate Beckinsale akciófilmben zúzna, az Underworld elég jól passzolt hozzá, sajnos ő is különböző műfajokban járkálgat. Halle Berry Macskanőként beégett, de James Bondnak egyenrangú társa tudott lenni a Halj meg máskorban, az ő kedvence a dráma, legnagyobb sajnálatunkra.

Bárki ki tudja gyúrni magát (Jim Carrey is hogy nézett ki a 23-as számban), de ki az, akiről elhihetjük a névsor alapján, hogy legyűrnek 100 embert is, kijön az összedőlt épület alól sértetlenül? Összeszedtem azokat akik szóba jöhetnek , sajnos egyikük sem esélyes arra, hogy Schwarzi vagy Stallone örökébe lépjen, legfőképpen azért, mivel több műfajban lavíroznak, nem igazán maradnak meg az akciónál. Szóval kéne már egy igazi hős nagyon. Többen mondják a vasgyúrók korszaka leáldozott, kis cingárokból lesznek majd a nagy hősök. Ezért nyomatja Spielberg a Labeouf gyereket? Ki nem röhögi ki akkor, ha bekap egy nyaklevest és nem a fal adja neki a másikat? Én azt mondom ebben az évtizedben nem jelölhetünk ki olyat (kis csapatot meg pláne), aki az első bekezdésben felsorolt neveket helyettesíteni tudná, esetleg ott feszíthetne a képzeletbelli akciósztár képen. Nosztalgiával gondoljunk tehát a 80-as évekre (esetleg a 90-es évek elejére) és nézzük meg újra a Kommandót, az Úszó erődöt vagy a Drágán add az életed. Jók voltatok srácok!! 

A bejegyzés trackback címe:

http://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr90765434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.11.12. 16:45:26

Teljesen egyetértek, egyre nyálasabbak az akciófilmek főszereplői.
Nem lesz ez így jó...

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.11.12. 16:57:53

Te aztán dolgoztál a cikkel :) Gratula, tudom mennyi idő megy el az ilyenekkel... Anno Clint Eastwood (sőt a millió dolláros bébi rendezése nem is rossz) volt is nagy kedvencem volt, Charles Bronsonról se feledkezzünk meg. Sigourney Weaver az Alienekben remek volt. Milla a Millió dolláros hotelben és a Jeanne D'Arc-ban pazar. Aeon Flux jobb animében meg képregényben, kiahagytak minden érzelmi részt az amcsik...

Chino 2008.11.12. 17:57:16

én nem tudok teljesen egyetérteni mert pölö schwarzi os játszott vígjátékokben is. ikrek, ovizsaru, hull a pelyhes. tehát azért "kitiltani" valakit az utódlistából mert játszott más műfajban is elhamarkodott

Chino 2008.11.12. 17:58:14

nem tudok írni. os helyett is és vígjátékokban és nem ben

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 18:00:28

Stallone is játszott vígjátékban, pl a rohadt jó Oscar és a nagy rossz Állj, vagy lő a mamám, de mégis akciósztárként maradtak meg az ember emlékezetében. A mai színészek meg játszanak mindenben. Egy kis dráma, egy kis vígjáték, most akció, megint dráma.

Nűnű 2008.11.12. 18:01:03

Kimaradtak a távolkeletiek!!!!
Bruce Lee örökébe ki lép? Jackie Chan, Jet Li

nyuszisz 2008.11.12. 18:10:29

Nem lehet, hogy ma is vannak ilyen "akciósztárok"? Csak mondjuk rögtön dvd-re, és a tv-ben mehetnek a filmjeik, és nem tudunk róluk.

Robert Downey Jr.?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 18:12:22

A távol-keleti sztárokról egy külön posztot lehetne írni talán.

FayeFaye 2008.11.12. 18:44:37

Az Aeon Flux flux nem anime, bar Peter Chung koreai szuletesu, tudtommal Amerikaban el es dolgozik, Aeon Flux is Amerikaban keszult es az MTV-n kerult eloszor keprenyore. Most lehet vitatkozni, hogy az anime stilus vagy animacio, ami Japanban keszult, de az Aeon Flux eppen nem is nez ki tul animesen, szerintem egyszeruen rajzfilm es kesz (az animacio ugyanis lehet bab, gyurma, papir, homok, stb.)

Nem csak az akciohosok tuntek el, hanem a 80-as 90-es evek akciofilmjei is, manapsag mar nem elfogadhato, hogy egy macho bevonul Koreaba es egyedul megmenti a nyugati demokraciat, a Rambo V is kifejezetten komikus volt. (Nem meglepo, hogy Shwarzenegger republikanus kepviselo, es Stallone is McCain kalapjaba dobta be a nevet.) Amerika vezeto szerepe, mint az erkolcs es szabadsag vedelmezoje megvaltozott, es Hollywood is sokkal arnyaltabban kezeli mind a konfliktusokat, mind annak resztvevoit. Valami mindig 'el van bennuk torve'. Tobbnyire. Ebbol biztos szuletett mar nehany disszertacio.:P

Apropo azsiai akciosztarok: a minap neztuk meg a A Bittersweet Life koreai filmet, amiben a fohos ugyan egy mafia kokemeny veroembere/elintezoje, de amikor eltorik a kezet es elve eltemetik sirva konyorog az eleteert. Epp megjegyeztuk, hogy ha Bruce Willisnek elektordakat konenek a golyoihoz es betonba ontenek, akkor is maximum a szemoldoket huzna ossze.:P

PhoenixSpirit 2008.11.12. 18:59:44

Nűnű: igaz !

Valamint, ha már Bruce Lee, akkor Brandon Lee...a Hollóban nyújtott alakítása felejthetetlen marad.

PhoenixSpirit 2008.11.12. 19:01:01

Ja és melyik az a távol-keleti film, amiben a főszereplő az elefántját akarja megmenteni a bűnszövetkezet markából ?

Abban vannak ritka durva bunyók még.

FayeFaye 2008.11.12. 19:04:19

Tom yum goong (Warrior King)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.11.12. 19:05:19

FayeFaye 2008.11.12. 18:44:37

Rambo V-öt nem bántani, hosszú idő óta az első igazi jó kis akciófilm volt.

Koimbra:
"Charlize Theron teljesen hitetlen volt az Aeon Fluxban"
Azt a filmet elnézve így is van értelme, de nem "hiteltelen" akart lenni? :)

totyatotya 2008.11.12. 19:11:32

Rambo V-ot meg nem lattam, de ha a negyesre gondolt lowfast kollega akkor +1

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 19:11:48

lowfast: az lenne az értelme, hogy nem tudtam róla elhinni, hogy ő ilyen harcos, hős vagy akárki...a filmet sem néztem végig, a felééig bírtam.

nyuszisz 2008.11.12. 19:14:34

Az Aeon Flux-nak már a forgatókönyve is hiteltelen :)

ALT3R 2008.11.12. 19:17:27

Meggyőződésem, hogy egy alternatív idősíkban ahol Brandon Lee él és virul a Mátrixot vele készítették el, és a második harmadik rész is jó lett, nem olyan mint ebben a realitásban.

totyatotya 2008.11.12. 19:17:48

koimbra, a film masodik feleben van az akcio :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 19:19:36

Egyébként jön majd a Rambo 5 is, örüljetek

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.11.12. 19:26:36

totyatotya 2008.11.12. 19:11:32

Pardon, természetesen a 4-edik, John Rambo c. remekműre gondoltam. Lesz 5-ödik? Na ez a legjobb hír, amit mostanában hallottam. Remélem abban sem fognak túltengeni a dialógusok a hentelés rovására.

Bono 2008.11.12. 19:32:32

Robert Downey Jr., mint akciósztár. röhög a vakbelem.

inkább hol marad Brad Pitt? Trója? ő is kigyúrta magát rendesen! :-P

Bono 2008.11.12. 19:33:10

vagy a nagy haverja, Ross Doki. ütős volt az Alkonyattól Pirkadatigban, kár, hogy nem vitte tovább ezt a vonalat...

Fj0d0r 2008.11.12. 19:38:22

Ha már Mel Gibson akkor, hogy aradhatott ki a felsorolásból a MAD MAX? Kicsit akcióbb volt mint a Rettenthetetlen ami inkáb dráma mint akció. ;)

Amúgy a maiak közül csak Vin Diesel léphetne a régi nagyok helyére de a 20 millió/film kicsit túlzás részéről.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.11.12. 19:41:35

Clooney sem akciózgat, mostanság ráment a drámára. Pitt sem akciózik folyton, ott volt a Bábel, meg aztán a Jesse James megyilkolása....idén is jön még egy drámaszerűség tőle, aztán Terrence Malick filmjében szerepel majd, ami sci-fi, akció, fantasy drámaként van megjelölve, de ahogy Malick munkáit ismerem inkább a drámai vonal lesz benne erős. No meg Tarantino filmjében is feltűnik, de ott is szerintem főleg a szövegeket tolják

newthe 2008.11.12. 19:44:11

Jóságos post, ilyenekért szeretjük a Filmdroid -ot.

gonnaburninflames 2008.11.12. 19:44:17

Kedves Coimbra,

A nosztalgia jo dolog, csak nem eppen hatekony eszkoz ha hasonlitani akar az ember.

Azt mondod Schwarzenegger, azt mondod Stallone. Azt mondom egyetertek, ok akciohosok voltak es azok is maradnak. En speciel egy percig sem sirom vissza Seagal-t vagy Norris-t, de izlesek es pofonok.

Azt mondod Hugh Jackman, azt mondod Clive Owen. Attol, hogy debutalo/leghiresebb/etc filmjeik akciofilmek voltak - meg nem lesznek ettol akciohosok.

A felsorolasod azert teves, mivel utobbiaknak fennall a lehetosege, hogy valami "tartalmasabb" muben is (lasd a Presztizst Jackmantol) tudnak kivalot alakitani - Schwarzi es Stallone nem fognak ilyen szerepet kapni, jol alakitani meg vegkepp nem tudnak. Mert ok kategorizalt akciohosok.

A ket emlitett szinesznek ezek csak szerepek voltak, nem a bezart kategoriajuk. Ezt fel lehet roni nekik, maximum hozza nem ertesrol tesz tanubizonysagot.

Nem teljesen ertheto, hogy Jason Statham azert nem-e akciohos a szemedben mert "a mozikban egy bizonyos határon belül megrekednek a filmjei bevételei". Ha valaki akciohos manapsag, akkor o egeszen biztosan megkaphatja ezt a jelzot.

Szoval nosztalgianak jo a post (engedelmeddel a tobbi tevedesedet most nem emelem ki), mas szempontbol nem ertekelheto.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.11.12. 19:53:59

Említheted a tévedéseket nyugodtan. Én azokat soroltam fel, akik akcióztak mostanság és esetleg átvehetnék Schwarzi vagy Stallone örökségét.

A Presztízs nem akció, nem érdemes megemlíteni itt, pedig jó film. Statham pedig bevételileg nem tudja a mozikban rendesen eladni a filmeket.

gonnaburninflames 2008.11.12. 20:12:08

"Én azokat soroltam fel, akik akcióztak mostanság és esetleg átvehetnék Schwarzi vagy Stallone örökségét. "

Ha igy leegyszerusitjuk a postot, akkor teljesen egyetertunk: egyikojuk sem veheti at Schwarzi vagy Stallone orokseget. Beloluk is csak egy van mint ahogy beloled es belolem is.

Lehet keresni, hasonlitani a maiakkal, de sok ertelme nagyon nincsen: azota eltelt jopar ev es a vilag is megvaltozott. Mint ahogy te is en is, a nezok (igenyei) is.

"A Presztízs nem akció, nem érdemes megemlíteni itt, pedig jó film."

Nem azt mondtam, hogy akciofilm, hanem azt, hogy Hugh Jackman nem akciohos (pusztan ennek erzekeltetese miatt emlitettem a filmet); ezt pedig felesleges felroni neki.

"Statham pedig bevételileg nem tudja a mozikban rendesen eladni a filmeket."

Penzugyi szempontbol ertekeljuk a szineszeket vagy a munkassaguk alapjan? Nem ketelkedem abban, hogy igaz amit mondasz - csak eppen a penzugyi megterulesnek/bevetelnek semmi koze nincsen ahhoz, hogy Jason Statham akciohos-e vagy sem.

Chandler 2008.11.12. 20:21:50

Nekem sem hiányoznak az ökölhősök. Lejárt lemezek, kiütötték őket, ennél fogva megismételhetetlenek. Akkor nagyok voltak, ma már elavultak, eljárt felettük az idő. Én is hasonlóképp gondolom, mint Spielberg. Ma már nem ököljoggal lehet elérni valamit. A mai világ már nem erről szól, mint a koreai és a vietnámi háborúk idején és követően. Már a háborúkat sem fizikai erővel, szemtől-szemben vívják (legalábbis a fejlett országok, hiszen azok hőseiről beszélünk, nem ruandaiakról), hanem technikai fölénnyel, proaktiv taktikával. Lejárt a bicepszek kora. Ma már szellemi és technikai fölénnyel, agyizomzattal lehet győztessé válni. Sőt! Eljött a NEO-k kora a Matrix-szal. Mit neki egy ökölharcos? Letölt és K.O.!

floyd 2008.11.12. 20:22:25

Sztem első körben azt kellett volna eldöntened, hogy Mitől akcióhős az akcióhős, és utána kategorizálni.
Vagy egyáltalán mi az akció film... Mert Retenthetetlent akció filmnek nevezni, hát hmm.. maradjunk abban, hogy érdekes megközelítés :)

A világ változott, nem az akcióhősök tűntek el. Az akciózás iránti primer igényt ma már simán ki tudják elégíteni a viedójátékok (ott keresgélj akcióhősöket, tonna számra fogsz találni, pláne ha egész a távol-keletig eltekintesz) de az effekt-verseny miatt sem jellemző már az ilyen kisköltségvetésű trash-akció, hogy kimegy a stáb, színészek meg a pirotechnikus egy elhagyott gyárba, azt mondják itt az erőd, eldurrantanak sok patront, fröcsköl a művér, rángat a kézikamera, 2 nap alatt megvágják és mehet a piacra. Ma már ugye cgi, meg HD, fiszem és faszom.

De a történetek is változnak. Kommandó. Miről szól egy bővített mondatban? Megy schwarzi, cselszövés, elrabolják a lányát, majd megy és egyedül felprédálja az egész magánhadsereget. Ilyet ma már nehezen adsz el, mert kiröhögnek. Furfang kell, meg karakter (ha nem tellik a nagy trükkökre) de akkor előjön az, hogy minél több embernek szóljon a film, ezért elkezd puhulni a forgatókönyv, ezért kerülnek bele a "hősnek szíve is van" moralizálások és csöpögős kakák. A vége meg egy nagy hűhűhű-hű de szar.

A Tango és Cash kimaradt.. Pedig az volt aztán az akció megtestesítője. Valamint Az utolsó cserkésszel együtt remek tanúbizonyságai, hogy a karakterek és azok viszonyai a lényegesek, ezér tnézzük a filmeket, az akció csak egy aláfestő ízesítés...
Azért, vannak itt még háborús mozik.. Sólyom végveszélyben, kiadós lövöldözés 100+X percben.

Ja, és azért mielőtt élesíted a posztot, olvasd át léccike, mert borzalmas fogalmazási keveredések vannak benne :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 20:26:07

A Crank nem arról szól, hogy megy és lever mindenkit Statham? Nem került sokba, sikeres is lett, jön a második része.
A Kommandó szvsz meg mai szemmel is jó.

Dzsano 2008.11.12. 20:27:50

És Ben Affleck? Bár kissé kevesebbet látni mostanában.

floyd 2008.11.12. 20:29:21

Ja igen.. Nicolas Cage? Leonardo DiCaprio? (Blood Diamonds, isteni volt..)

Azért össze lehet állítani most is egy kiadós kis listát a top10 akcióból (tegyük meg!)
Csak épp a színészek jól felfogott érdeke, hogy modulárisan alkalmazhatóak legyenek, mert ez az árképzésükben is segít ("Minek fizessek neked annyit, úgysem tudsz más szerephez jutni!")
A Kill Bill is egy klassz próbálkozás volt.. Ja igen, a Kutyaszorítóban (ugyan 90-es évekkbeli darab, de asszem van annyira újhullám, hogy inkább "napjaink"-hoz sorolhassam) is remekül példázta, hogy az akciófilmekben inkább a feszültséget keressük, mintsem a puskaropogást (a Marine c. filmet olyan simán léptetve néztem végig, hogy csak úgy zengett a klaviatúra a végén egy shift-F8-ra...) (Ja, nem szégyellem a letöltést. Tessék 3D mozikat csinálni, meg törhetetlen másolásvédelmet. És így is hetente egyszer bezuhanok a moziba, és részemről ezzel letudva)

//Képzeld el Uri Gellert amint a Legyen Ön is Milliomos műsorvezetői székére pályázik.. //

Armida 2008.11.12. 20:30:34

Jó kis poszt lett ez Koimbra, grat. :)
(amúgy épp ma néztem meg az új Bond filmet, Craig igencsak keménykedik benne, tisztára akcióhősös)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 20:34:22

Nicolas Cage alapvetően drámai színész szerintem, Jerry Bruckheimer mellett tudott főleg igazán jó akciókban szereplni, plusz Ál/Arc---a Nextben unott arccal játszik, az megbukott, a Bangkok Dangerous is.
DiCaprio is főleg drámai szerepeiről ismert, mostanság játszott egy-két akcióba.

Nem soroltam fel minden egyes színészt, aki akciókban játszott, lehetett volna sorolni őket szépen.

gonnaburninflames 2008.11.12. 20:39:26

"Dzsano 2008.11.12. 20:27:50
És Ben Affleck? Bár kissé kevesebbet látni mostanában. "

Ben Affleck legalabb annyira akciohos, mint Robert Downey Jr. :)

floyd 2008.11.12. 20:40:32

A Crank nagyon jó példa!

Egy filmben a hangulat a legértékesebb (szellemi ingatlan) amit nagyon is kutatnak hogy hogyan lehet elcsípni, mert akkor nem feltétel a nagy trükk meg a szupersztár (persze, az anyagi megtérülésnek nagyon jót tesz egy húzónév).
Sztem ez a Death Race is jó mozi volt, nem akarta megváltani a világot. Mondjuk, buta befejezése is volt, de ez ebben a műfajban term. nem elvárás. Viszont, látszik, hogy Coreman egy zseni a maga területén.

Más cuccok még: Isten városa? Kuriózum ám!
Tégla, Bad Boys, Smokin Aces... Face/Off ova számít?

Amúgy tényleg vannak még akcióhősök csak alterrnatív csatornákon kell őket keresni, és leginkább tőlük is csak egy-egy darabot lehet begyűjteni (Doberman, Bittersweet Life, Oldboy, Rise of the footsoldier.. bár ez tökre nem akció..)

floyd 2008.11.12. 20:42:27

"Nem soroltam fel minden egyes színészt, aki akciókban játszott"
Hát, pure action hero-t már nem fogsz manapság találni.

Viszont méltatlanul kihagytad Dolph Lundgrent!

floyd 2008.11.12. 20:43:40

"Nem soroltam fel minden egyes színészt, aki akciókban játszott"
Hát, pure action hero-t már nem fogsz találni, ennél már sokkal több lábra kell építeni egy színészi karriert.

Viszon tméltatlanul kihagytad Dolph Lundgrent!

Oxide24 2008.11.12. 20:46:24

Jason Statham és Vin Diesel egyértelműen akciósztárok (eltudom róluk hinni, hogy sértetlenül másznak ki egy felrobbant épület alól :), bár kétségtelen, hogy nem volt akkora kasszasikerük, mint Schwarzinak a Terminátor filmek.
Egyébként téves a cikk, mert Stallone srácnak egész karrierje során csak egy filmje lépte át a 100 milliós (álom)bevételi határt és ez a Rambo 2 volt.
Ennek ellenére egyértelműen Schwarzival emlegetjük, mint akcióikon.
Szóval, ne a film bevételekből induljunk ki, egy akciófilm egyébként is 100 millió alatt teljesít általában.
Ja, és Nicholas Cage lemaradt a listádról :). Pedig kurva nagy akciófilmek fűződnek a nevéhez (A Szikla, Con Air, Ál/Arc)
+ Kurt Russell :-).

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 20:47:28

Alternatív csatorna? A téka?:) Lorenzo Lamas vagy mondjuk Gary Daniels? Na nee. Mark Dacascos? Egy fokkal jobb, de ő megmarad téka harcosnak.

Franciák? Jean Reno elment Amerikába, Casselt lehetne még említeni, de ő is inkább az amcsi filmekkel tud eljutni széles közönség elé (a Visszafordíthatatlan pedig beteg volt, bár az sem volt akció).

Tévé? Kiefer Sutherland jól nyomta a 24-ben, de a Tükrök nem volt jó (az is horror volt inkább), a Testőr meg nem volt jó. Reiko Aylesworth a 24-ből esetleg, az AvP:R-ben benne volt, volt rajta izom, csak valahogy az arca...jól néz ki, de nem kemény.

gombrago 2008.11.12. 20:48:05

max respect a cikkert, ossze van rakva, sok hatterinfoval, meg sok ilyet!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 20:52:17

floyd: Lundgren benne volt, csak nem kiemelve, meg utólag írtam hozzá pár szót, azt nem mentette a rendszer, de már az is ott van.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 20:53:44

Láttam a Machine Girlt, nem tetszett, sok volt nekem a gore meg a hülyeség. Viszont én meg ajánlom a Chocolate filmet. Keményen leabál benne egy 20 kilós kislány mindenkit.

Oxide24 2008.11.12. 20:55:03

Egyébként sok kedvenc akciófilmem van, amiben nem izomagyak feszítenek :-).
Rés a pajzson: Travolta visz mindent, ebben a filmben lepipál mindenkit :-).
Ezt a filmet már annyiszor láttam az évek során (kb. 9-szer), hogy mára már tényleg meguntam... :-)

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.11.12. 21:08:39

Nem rossz kis poszt :)
De azért egy apróság nekem is szemet szúrt.
Most akkor ki az 'akcióhős'?
Olyan színész, aki kizárólag akciófilmekben játszott?
De ilyen van?

Stallone-nak ott a Rhinestone, az Állj, vagy lő a mamám!, az Oscar, a Cop Land.
Schwarzi részéről Ikrek, Ovizsaru, Junior, Hull a pelyhes, sőt: az első film, a Herkules New Yorkban is inkább paródia.

Dwayne Jonhson, Vin Diesel - szintén vannak kitérőik; ahogy említetted is.
Sigourney Weaver pályája tele van drámai szerepekkel.

Kizárólag akciófilmekben talán csak Seagal és Van Damme szerepeltek. Esetleg Lundgren. Norris részéről is ott van ugye a Szuperhekus kutyabőrben c. opusz :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.12. 21:14:47

Én azt hittem, hogy tiszta lesz mindenkinek, azokat írtam le, akikből akciósztár lehetett volna, akiket a stúdió és a közönség is elismer és akar.
Stallone és Shcwarzi hiába csinált víjgátékot, akkor is kemény hősként maradtak meg bennünk.

b52s 2008.11.12. 21:17:19

Kombra,
en is gratulalok, hogy volt cernad osszeirni ennyi mindent, de egy hozzaszoloval kell hogy egyetertsek: az emberek igenyei a 80-as evek ota valtoztak (szerencsere)

jobbat ne mondjak, a Bond-filmek, amiket en vilag eletemben ruhelltem, de most a Craig vegre a kedvemrevalo stilust hozza.

egyebirant meg osszecsinalnam magam, ha egy Commando-tipusu filmet vegig kene neznem! Egy kis intelligenciara a sok durrdurrosdi kozt azert vagyom, na.

Garott 2008.11.12. 21:19:19

Azért a felsorolásból tényleg nagyon hiányzik Kurt Russel, hisz ő azért nagy filmekben játszott. És bár ma már kevesebb filmben van, azért nekem még mindig ő a Csillagkapu alapembere.

Esetleg még megemlíthető Rutger Hauer mert a Sin City beli alakítása alapján tud nagyon kemény arcot alakítani.

Végül az állandó gonosz arc Danny Trejo, aki akár hős is lehetne, bár amennyi filmben már a rossz oldalon volt, nem biztos, hogy a jó oldal is jól állna neki. De ő kétségtelenül kemény.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.11.12. 21:20:22

Hehe, nem kéne a színészeket megdorgálni azért, mert többek akciósztároknál! :oD Christian Bale vagy Russell Crowe, esetleg Jean Reno bármikor elhitetik velem, hogy legyűrnek száz embert (kimaradtak a szaknévsorból), de roppantul sajnálnám, ha csak akciófilmekben szerepelnének. Sőt, ha túl sokat szerepelnének akciófilmekben.

Várom már, hogy Nathan Jones híres „színész” legyen (Trója, Tom Yum Goong), a Somtum-ban vicces, ahogyan a minden holmijától megfosztott, mulya, teszetosza turistát adja, aki azért a végén csak széttép egy magánrepülőt dühében. :oD Neki is elhinném, hogy legyűr száz embert. Neki persze nem azért, mert színész.

Immár nem az a kérdés, ki lép Bruce Lee örökébe, hanem az, hogy ki lép Jackie Chan és Jet Li örökébe. Tony Jaa (Ong Bak, Tom Yum Goong (utóbbiban jól elagyabugyálják egymást Nathan Jones-szal)). Esetleg ő. Már ha leváltja a rendezőjét meg a forgatókönyvíróját Prachya Pinkaew-t. Hm. Megnéztem az IMDB-n, az Ong Bak 2-ből végre kimarad a fickó, van esély.

Vin Dieselen és Dwayne Johnsonon (és Nathan Joneson) kívül még Scott Adkinsban látok némi kraftot, őt esetleg fel lehetne tornázni B kategóriából valahogy, ha nem a Vitathatatlan 2-3-at nyomatnák vele. Na mindegy. Vagy ha visszaütne Van Damme-nak, az erősebb, gyorsabb, ügyesebb jogán. :oD

A színészeket meg nehogy már pénzügyileg ítéljük meg. Jason Statham akcióhős, pedig érte is kár, tudna mást is.

Joe bá' 2008.11.12. 21:54:01

Én is a minap gondoltam arra, hogy kéne valami jó kis akció, valamiért a 20 évvel ezelőtti filmek ugrottak be.

Manapság már tényleg elég beazonosítani valakit egy műfajjal. Clive Owen nálam nem adta be a Golyózáporban, hogy lelő egy egész hadsereget, de Stathamről a Crankben elhittem, hogy szétszed egy várost is.
A kommentelők között valaki mondta, hogy nem lehet más szempont szerint értékelni az írást, mint a nosztalgia...abban a kategóriában viszont tökéletes szerintem, nem tudom hogy lehetne még ehhez hozzállni...

Hiányoznak azok, akikről elhiszem, hogy elkerüli a golyó félelmében, vagy kimászik a felhőkarcoló alól, na jó Statham még oké, és Farkasról (Hugh Jackman) és ennyi.

Egyébként jó írás, most meg is nézem a Tango és Casht és a Kommandót ennek hatására:)

rookielamer (törölt) 2008.11.12. 22:21:34

Pár komenttel feljebb valaki pontosan meghatározta az "akcióhős" definícióját: "akcióikon"
És ez itt a lényeg, ikonból van ma kevesebb. Jó színészek, vagy akciósztárok vannak ma is, csak 10 év múlva nem biztos hogy tömegek emlékeznek rájuk név szerint mint az akciófilmek reprezentánsaira - mint Stallone-ra és Schwarzeneggerre - esetleg úgy hogy "az a nahogyishívják abból az izéből".
Minden műfajnak megvannak a maga ikonjai, de ha például a vígjátékokról beszélünk, akkor bármilyen jó volt az említett két úriember néhány vígjátékban, abban a kategóriában nem az ő nevük fog beugrani mint ikon.
Na persze azért ott a buktató az egész ikonosdiban: ez kisebb-nagyobb részben generációs kérdés is - a nosztalgia miatti hendikep is belekerül a mérlegbe rendesen :)

ssjani · http://ssjani 2008.11.12. 22:31:53

Tudtok mondani az utóbbi évekből igazi nagyszabású akciófilmet ? Ami például hasonlítható a Még drágább az életedhez
amihez lezárták fél New Yorkot és a város is szinte főszereplővé vált. Vagy a Fegyencjárathoz amiben volt minden, bunyó, gépfegyverek, repülő, helikopterek, robbanás és sztárok. Ezzel együtt csak akciófilm akart maradni.

VVega · http://entertainmentpeakly.com/ 2008.11.12. 22:36:12

Változik a világ, változnak az igények. Nagyjából ennyi :)

keeroy · http://music.blog.hu 2008.11.12. 22:40:35

Nézzük a dolog jó oldalát! - erősödik a Zs kategóriás akcióválogatott. :)

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.11.12. 23:22:29

Én csak most olvastam el a cikket. Nagyon jó! Mivel én gyakorlatilag a '80-as '90-es évek akciófilmjein nőttem fel (sőt részben a szakdolgozatomat is erről írom), kicsit nosztalgiáztam is olvasás közben. :)

Banderas 2008.11.13. 08:57:25

Én nem hagynám ki a James Bondokat a felsorolásból némelyikben több az akció mint a felsoroltak némelyikében.
Lövöldözős aksön szerintem Vin Diesel lehetne.
Bunyós pedig Tony Jaa(Ong Bak 1-2 very fasza)
Én nagyon várnék egy olyan aksön filmet amiben a 80-90 évek hirói együtt nyomulnának(vagy egymás ellen) némi öncikizéssel fűszerezve.

Dmg 2008.11.13. 09:50:50

Hozzátenni én is annyit tudok hogy nagyon jó post és ezen a soron ami egyik kommerntben volt:
Epp megjegyeztuk, hogy ha Bruce Willisnek elektordakat konenek a golyoihoz es betonba ontenek, akkor is maximum a szemoldoket huzna ossze.:P
Hatalmasat röhögtem.

nyuszisz 2008.11.13. 20:57:38

Magyar akciósztárok nincsenek?

pl. Schobert Norbi lehetne a magyar schwarzi.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.11.13. 21:06:26

Magyar akció?:D Olyan, hogy magyar akció nem létezik. Az Európa Express megbukott, a Zuhanórepülés dettó, az Argo meg inkább paródia volt.

A Tűzvonalban sorozatban pedig aztán vajmi keveset akcióznak

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.11.13. 23:50:48

Hát igen, jó lenne már egy jó kis magyar akciófilm.

Azt csak félve merem kimondani, hogy nekem az Európa Expressz tetszett. :) (Bár megértem, hogy miért volt bukta)

A Zuhanórepülést még nem láttam, a Tűzvonalban-t viszont várom vissza. (A 3. Évad jön majd)

spongebob 2008.11.14. 09:07:34

És Ralph Moeller?Több filmben is szerepelt mint mellékszereplő(Tökéletes katona ,Gladiátor,)A Conan a kaladorban(tv sorozat) eléggé ki volt gyurva.és szerintem a karaktere is meg van hozzá.Őt el tudnám képzelni egy öt méteres vaságyuval a kezében.:)

COLT 2011.01.20. 20:39:53

Szép volt, jó volt vége volt, sajnos, pedig én rajtuk nőttem fel:((( és már nincsen aki pótolja őket, mert a nagy liberalizmusnak köszönhetően a gyereknek mindent szabad, drogozni, buzulni, meg minden, nehogy férfi legyen belőle, ratyi kis 30 kilós kokós emokból nem is lesz soha akcióhős;):DxD

Elanor_ 2012.02.01. 16:36:38

jon az Expendables 2 is... te egy latnok vagy, h mi kell a nepnek :)))