Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A szállító meleg

2008.12.02. 10:46 koimbra 117 komment

Frank Martin a szállító, a figurát Jason Statham alakította három részen keresztül. Louis Leterrier (az első kettő rendezője) elmondása szerint Martin meleg.

"Sokkal jobban szórakozol a filmen, ha tudod, hogy Frank Martin buzi"-mondta Leterrier a Szállító 2 után. "Ő az első meleg akcióhős"

Leterrier példának felhozott egy jelenetet is a Szállító 2-ből, ahol a maffiózó felesége kezdeményezett, de közeledését Martin elutasította és így indokolta meg: Miért? Azért aki vagyok.

A harmadik részt már Olivier Megaton rendezte, az első 5 nap alatt 18 milliót hozott.

Egyébként korábban volt arról szó, hogy James Bond is meleg lesz.

Személy szerint nem tudom felidézni a Szállító filmek jeleneteit, de két ismerősöm is szólt (és a kommentekben is van már egy ilyen), hogy az első részben volt dínom-dánom a főhős és egy csaj között.

Címkék: szállító

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr2799365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

transpeter 2008.12.02. 12:31:17

Persze hogy vicc.Ha buzi lenne akkor a rendezo buzisnak rendezte volna a szerepet.Azert vicces.
Egyebkent a supposed to be nem "feltetelezhetoen"-t jelent..nemtom hogy forditanam itt,talan: allitolag,elmeletileg,eredetileg,valojaban...

Andie 2008.12.02. 12:33:46

Kicsit unom már, hogy nincs film buzi nélkül. Mindenképpen muszáj a torkunkon lenyomni ezt a dolgot?
Elég szomorú, hogy vannak ilyen degeneráltak, legalább ne kelljen már naponta szembesülni velük...

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2008.12.02. 12:35:50

A Károj homokos, de nem meleg, viszont kicsi a kukija.

Nullanullaszedum 2008.12.02. 12:37:05

"Orvgyilkos, reszeges, taplo (stb.) barki lehet, noha egeszseges tarsadalomban ezek negativ szerepek es tradicionalisan meg is szivjak igy vagy ugy. Ha egy pozitiv fohost valamilyen tulajdonsagokkal ruhaznak fel, annak konnyen lehet tarsadalomformalo ereje is (fontos a celkozonseg figyelembe vetele), igy jol meg kell gondolni milyen jelzoket aggatsz rajuk."

Jól meggondoltam. Azért nem írtam erősebb jelzőket.
A lényeg egy főhősnek bármilyen mennyiségű negatív tulajdonsága lehet, akkor is lehet példakép - kivéve ha buzi. Akkor - bármennyi pozitív tulajdonsága is van - nem lehet példakép.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.12.02. 12:37:34

Persze hogy nincs film buzi nélkül. Ahogy internetes fórum sincs retardáltak nélkül.

Zee 2008.12.02. 12:38:42

maximum biszex,

az első részben olyan gyönyörűen meghúzta a kis vágottszemű csajszit,hogy öröm volt nézni.

Nullanullaszedum 2008.12.02. 12:40:13

"Kicsit unom már, hogy nincs film buzi nélkül. Mindenképpen muszáj a torkunkon lenyomni ezt a dolgot?"

Kicsit unom már, hogy nincs film gyilkosság és erőszak nélkül. Mindenképpen muszáj a torkunkon lenyomni ezt a dolgot?

potyesz 2008.12.02. 12:41:57

"...a maffiózó felesége kezdeményezett, de közeledését Martin elutasította és így indokolta meg: Miért? Azért aki vagyok."
Szamomra ez annyit jelent: profi sofor vagyok (viszem-hozom a gyereket, ha jol emlekszem), vegzem a munkam. Ezen felul semmi. Semmi entyem-pentyem az ugyfel nejevel. Szerintem hack ez az egesz :)

regent123 2008.12.02. 12:43:19

Nullanullaszedum, te tényleg nem érted, vagy nem akarod érteni. A filmet (filmeket) nézöö férfiak 94%-a arra a másfél órára belehelyezkedik a fööhhöös életébe. Mert a sajátja egy dögunalom. Szeretne gyors kocsikkal száguldozni, rosszembereket lekaratézni, jó nööket ágybadönteni, de erre nagy valószinüüséggel sose lesz lehetöösége. De seggbekukit játszani a haverral, azt konkrétan nem szeretne. Mondom a 94% ilyen. a maradék a buzik, vagy látens buzik, azok eljátszanak a gondolattal, vagy direkt tudják, hogy jó lenne. De öök a kisebbség, a mozit meg a többség igényei szerint készítik. Ez van.

OmegA404 (törölt) 2008.12.02. 12:43:48

Steton tud erről?
Vagy a buzi kihagyott rendező ugat csak...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.02. 12:43:53

Egyébként amelyik poszt a szexről szól , vagy benne van, hogy buzi, kikerül az indexre.
Elgondolkodtam most azon, hogy írni kéne pornófilmről kritikát.D:D

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.freeblog.hu 2008.12.02. 12:44:02

Kedves a_tom!

Képzeld, nekem a differenciálegyenletek a hobbym! Persze csak a kinetika után. De természetesen nem lévén kockafejű, érdekel a csillagászat és a botanika is.
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Nullanullaszedum 2008.12.02. 12:46:40

"De seggbekukit játszani a haverral, azt konkrétan nem szeretne."
És akkor most csupa seggbedugásból fog állni ez a film???

"Mondom a 94% ilyen. a maradék a buzik, vagy látens buzik, azok eljátszanak a gondolattal, vagy direkt tudják, hogy jó lenne."

Vagy akik ettől látványosan "hánynak", azok a látens buzik.

striker 2008.12.02. 12:47:16

"Ha csak onmagaban a gay-is-cool propagalasa a cel..."

Sziasztok,

Ez nem neked szól l3v1, hanem kb mindenkinek, aki tudja a választ.
Hol a fenébe mondja bárki is, hogy melegnek lenni cool? Mondjatok már rá példát, mert én nem látok ilyet. Komolyan.

Strk

papugaja 2008.12.02. 12:47:50

A következő James Bond legyen inkább néger. Vagy baszk, vagy cigány. Vagy szüfrazsett. Vagy cirkuszi fóka. Vagy májliba. Vagy egy baszkföldi cigány tojó leszbikus májliba.
Indulhat az aláírásgyűjtés?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.02. 12:50:17

papugaja. volt már arról is szó, hogy néger lesz...sőt néger buzi, de tényleg. Nem tudom kinek a fejében született meg ez a gondolat, de az is jó nagy marha volt.

mikkmakk 2008.12.02. 12:51:22

örülök hogy megtudtuk hogy nullaszendum buzi. csak éppen nem érdekelt!

kúrórudi 2008.12.02. 12:52:19

Nullanullaszedum 2008.12.02. 12:19:58

"Bizony. A főhős szemét orgyilkos? Nem gond, beleélem magam a szerepébe. A főhős veri a nőket, részeges állat, rettentő tapló? Nem gond, beleélem magam a szerepébe.
A főhős buzi? KIZÁRT, hogy én beleéljem magam a szerepébe!!!"

Ott a pont.

Nullanullaszedum 2008.12.02. 12:52:53

A gond az, hogy amikor esetleg kiderül, hogy láttam a moziban a "Transamerica" című filmet, akkor egyesek rögön vigyorogtak, hogy "ahán homi vagy!"... ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy, te láttad a "Született gyilkosok"-at? Nah, akkor te meg egy rothadt gyilkos vagy.

ostapbender 2008.12.02. 12:53:19

höhöhö, ha azt akarod hogy ez a sok szemét hímsovén állat ne menjen moziba csinálj az ilyen macsóból buzit és biztos a bukás. eksönmúvi-híró ne legyen buzi, arra ott a művészfilm kategória és az állami szubvenció :)
emléxik még valaki arra a mozira mikor tony soprano buzi bérgyilkos volt? hihetetlenül humoros szál volt, be is bukott a film rendesen pedig bradpitt meg a prettywomen is benne volt

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2008.12.02. 12:54:59

bazmeg, ifj. Farkas Gyula már itt is kommentál! :)))

FayeFaye 2008.12.02. 12:55:01

Az elso reszben bizony volt kufirc, de azota lehet, hogy jobb belatasra tert.;) Lehet, hogy valaki egy egesz alakos Jason Stathem tetkot csinaltatott a hatara?:)

Egyebkent az utoso Bond rendezo azt mondta egy interjuban, hogy Bond a szexualitas erdekes hatarmezsgyejen mozog, mert ugye kettesevel kettyinti a noket, de kozben iszonyu pedans es baromi jol all rajta a Tom Ford oltony.:P

Armida 2008.12.02. 12:57:59

Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy meleg lenne. Végülis az első részben is van hancúr a kiscsajjal és épp ma nézte tesóm a 3. részt, itt is van szex a vörös bigével. :)
Más: ahogy Semi Schiltet lematekolja, az a nem semmi jelenet!

papugaja 2008.12.02. 13:03:17

Ó, ezt nem tudtam. Komolyra véve:
A néger buzi ezért talán kicsit csücskös, nehéz úgy kommunikálni, hogy ne ragassza az egyik csoport pejoratív bélyegeit a másikra is, és viszont.
A skót meg az ír már télleg elcsépelt, sőt, a négert is közhelyesnek találnám, hiszen már nemcsak Morgan Freeman meg Dennis Haysbert lehet elnök, hanem Obama is.
De lehetne mondjuk török, pakisztáni, bangladesi bevándorlók gyermeke. Akár a meleg paki srác az "East is East"- ből...

is 2008.12.02. 13:04:14

"Elég szomorú, hogy vannak ilyen degeneráltak, legalább ne kelljen már naponta szembesülni velük..."

Nekem sem sikerül elkerülni az olyan degeneráltat, aki egy homokost degeneráltnak nevez, sajnos naponta kell vele szembesülnöm...

qkc 2008.12.02. 13:06:20

aki képes arra a baromságra,hogy a repülő-saját tengelye körül forgó kocsijával "érintőzzön"(második rész),az lehet buzi is:)Hat emelet magasan röpköd,aztán becsapódik-mintha a járdáról gurult volna le-ez egy BLŐDLI.Ezért fos az összes ilyen trash-mert hazavágják a lehetetlen szarságokkal-a köcsög hős ettől megy a mennybe-a kaszkadőrök meg éhenhalnak az animációk miatt..éljen a realitás-hős..szállító-ECHH!!Mesefilm-akár a melegvilág.

Domesticdragon 2008.12.02. 13:13:03

rég röhögtem ilyen jót a cikken is,és a hozzászólásokon is!
Ez tényleg vicc volt!

JackHarkness 2008.12.02. 13:16:39

Kicsit elkéstek ezzel az "első meleg szuperhős" dumával. John Barrownam már 2 évadnyi Torchwood-ot megcsinált (a briteknél és az amcsiknál bejött), nos, nála melegebbet elég nehéz találni. Idézet Youtube-os commentből: "J. Barroman is more gay, than Elton John's vibrator" :)))
És szuperhősként is teljesen okés a csávó, kár, hogy itthon csak a "Ki vagy, Doki?"-ban láthattuk.

Andie 2008.12.02. 13:19:59

Látom sikerült belekapaszkodni a dologba. Hát akkor kedves buzivédők, minek nevezzük ezt a mentális betegséget? Ha nem degenerációnak? Mint ahogy a pedofilia is az - szexuálisan a nem átlagoshoz vonzódik.
Lehet a szart csillogós aranypapirba csomagolni, attól még szar marad.
Részemről befejeztem, nem akarom szétflémelni a topicot, ezer más helyen megvitattuk ezt, és nem jutottunk dűlőre. Ha énis buzi lennék, valszleg énis fasza dolognak látnám helyzetet.

sorokinV 2008.12.02. 13:21:34

Már csak ifj. Farkas Gyula miatt is érdemes volt beleolvasni a kommentekbe. Bazz! Ezeket nem szabadna szülői felügyelet nélkül a netre szabadítani :D

A poszthoz meg annyit, hogy ez egy alap gerillakampány. Most mindenki megnézi majd, és keresi benne a buzit. Azt vagy talál vagy nem...
Nem mellesleg a homokos társadalom komoly vásárlóerő mindenhol a világban és nem csak kenőcsöt lehet nekik eladni, hanem akciófilmet is. :)

sorokinV 2008.12.02. 13:24:54

JackHarkness 2008.12.02. 13:16:39

Harkness kapitány nem buzi, hanem multiszexuális. Vagy valami ilyesmi. Lényeg, hogy nem XX. sz. erkölcsökkel rendelkezik. Elvégre a távoli jövőből jött.
Logikus motívum egy sci-fiben. Vicces, hogy csak a dr. Whoban és társsorozataiban jön elő ez a téma.

glotah 2008.12.02. 13:25:21

Mindegy, az idő eldönti, hogy mennyire volt ez jó ötlet. Pár év múlva tudni fogjuk. Ha minden hős homár lesz, akkor ők nyertek, ha nem lesz szállító4 akkor meg mi.

Kúrcsány Ferenc 2008.12.02. 13:27:03

Akkor mért nem a Csonkapici játssza a Statham helyett?

JackHarkness 2008.12.02. 13:34:26

Harkness "omniszexuális" = "Capt. Jack would shag anything, with a postcode".
De leginkább mégiscsak pasizik: Ianto, Capt. John Hart, Jack és Jack csókja a 2 évad legromantikusabb pillanata. :)

localhost 2008.12.02. 13:35:06

ifj. Farkas Gyula

gratulálok, puncit láttál már? :D

Tom Bobb · http://kalozblog.blog.hu 2008.12.02. 13:35:35

Az semmi, hogy meleg, de ha senki sem látja (ez majd egy későbbi, tgalán hetedik, nyolcadik részben jön el), akkor szobája és/vagy pincéje mélyén még a bőrét is képes lesz levetni, erre előtűnik egy nem túl szép, de legalább kismellű és korántsem hamvas 40-es nő, aki így a filmtörténelem első leszbikusa lesz, aki férfiakat meghazudtoló verekedéseket tud okozni férfiaknak férfitestben... :-)

Szánalmas.

sorokinV 2008.12.02. 13:42:23

Rose Tyler is megvolt neki, nem? :)

papugaja 2008.12.02. 13:43:16

Localhost:
Látott ő, de nyomókötést tett rá, mer aszitte nyílt seb.

negeec 2008.12.02. 13:46:22

Bocs, Andie! Én is meleg vagyok, de nem látom fasza dolognak a helyzetet.
Inkább baromságnak.

zenooo 2008.12.02. 13:50:42

már látom is a 4. részt amint a főhősünk magassarkú cipőben bepattan a plüss belsejű rózsaszín Cadillac-be.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.12.02. 13:55:55

"Láttam mindkét részt és semmi melegségre emlékeztető jelenet nem ugrik be."

ömm, például amikor gépzsírral jól síkosítja magát és félmeztelenül nekiugrik az embereknek, az totál heteró. meg amikor egy (halott) faszit lesmárol a víz alatt, hogy kiszívja belőle az oxigént, az is teljesen az.

mellesleg nem kurvára mindegy? felőlem akár teheneket is analfistingelhet, ha ilyen faszán kungfuzik meg vezet.

Tibcsi 2008.12.02. 13:59:13

Bud Spencer nem, de Terence Hill meleg.
Ez van

abdul 2008.12.02. 13:59:38

Az amerikai elnök fekete, ez az akcióhős buzi - most már csak a zsidóknak kell coming-outolniuk az összeesküvés-elméletek igazolásával...

Tájfájter 2008.12.02. 14:06:05

Ja, a második részben meg a gyereket pesztrálja, akkor biztos pedofil is, mi.....tényleg, van különbség a pedofilok között, ha valaki csak a lányokat, valaki meg csak a kisfiúkat szereti?


Ez egy szánalmas marketing fogás, vagy a kirakott rendező picsogása, ennyi

FayeFaye 2008.12.02. 14:07:57

Jack Harkness, mind igaz, de tudod, hogy John Barrowman nem kapta meg Will szerepet a Will&Grace-ben, mert tul heteronak talaltak?:-D Ultimate gay superhero: Midnighter az Authority kepregenyben (media.comicvine.com/uploads/0/308/78717-47325-midnighter_super.jpg)

ssirhC 2008.12.02. 14:08:12

Ez még viccnek is rossz.. a bondos felvetés meg pláne

KenSentMe 2008.12.02. 14:21:41

Farkas Gyula, hozzál Csabait!

plazacicuska 2008.12.02. 14:27:40

Én idáig csak Amerika Kapitányról tudtam, hogy meleg.. Superman biztosan biszex v. meleg mert ő meg mindig Robin-al menti meg a világot.

Szerintem a meleg szereplők életet visznek a filmekbe. Érdekesebb lesz tőlük a produkció. Végre nem a dögunalom csaj-pasi felállás. (azt inkább én csinálom otthon a pasimmal) :)

Egyébként köztudottan a valódi életben is rengeteg meleg hírességet, hőst tisztelhetünk, pl. Leondardo da Vinci, Tchaikovsky, Abraham Lincoln, Oroszlánszivű Richard, Newton, Voltaire, Robin Hood..etc.

OmegA404 (törölt) 2008.12.02. 14:28:51

Biologiailag...a buzi degenerált.
Mondhatnám szaporodásban csökkent esélyekkel bíró... Miért is menő ez?

drfreud 2008.12.02. 14:32:38

TUDOMÁNYOSAN BIZONYITOTT, HOGY MINDEN EMBER BISZEXUÁLISNAK SZÜLETIK.

Beteg Ek 2008.12.02. 14:37:35

Ti betegek vagytok! Ez az egész egy médiahekk.
James Bopd mint buzi? Ian Fleming meg cwsókoltatja, mi?

Buzi az, aki ilyen fasságot képes írni, meg az buzi, aki ezt olvassa és pláne buzi, aki ilyesmikre beírással reagál!

É2I 2008.12.02. 14:39:46

Erre, csak az jut eszembe:

...
RAMBÓ? Rambó, az egy buzi....

Szóval szállító, ide, buzisága oda, már volt előtte homokhíró. :D

omg!hereisagay!!! 2008.12.02. 14:41:58

omega: azok a degeneráltak akik képtelenek elviselni azt ha valaki különbözik tőlük!

Hol érdekel engem, hogy te mit csinálsz az ágyban?! Téged miért érdekel, hogy én mit csinálok ott?!

A homoszexualitás egy természetes dolog, az állatvilág több száz fajánál is megtalálható. (többek között az embernél sokkal intelligensebb palackorru delfineknél is) egyetlen különbség az állatvilág és az emberek között, hogy az állatok nem közösítik ki a homoszexuális egyedet...
na persze, ez a világ fejlettebb részén is így van, sajnos Magyarország ettől még távol áll.

Az emberek 6-7% homoszexuális és kb. 15% biszexuális. Mindenki ismer meleget és biszexuálist is, csupán az emberek nagy része nem meri felvállalni szexuális hovatartozását, magyarországon... pár év, és remélhetőleg változni fog ez..

qwertz 2008.12.02. 14:45:08

"cernageza 2008.12.02. 12:05:02 nem baj ez.. Ha pl. Bud Spencer vagy Rambo lett volna meleg, az lett volna érdekes. "

vs.

"Rambo? Az egy buzi!"
(A specialista)

Beteg Ek 2008.12.02. 14:47:00

Te omg!
Azt hiszed, hogy bárkit érdekel, hogy te delfineket dugsz?
Nem én baszok utcán kiállítás közben, hanem a buzik! Nem én megyek ki bi-voltommal dicsekedni az utcára, hanem a buzik!

Nem mi hangsúlyoztuk ki, hogy a szállító buzi, hanem a szerző! Tudod MINKET az sem érdekelt hogy a Szállító biszex, de ha netán animálos lenne, az sem.
Ébredj már fel!

Ami meg a többszáz fajt illeti, én megelégszem azzal, ha te ötöt (!) felsorolsz. Palackorrú delfin nem ér, ahogy rovarok és csúszómászók sem, KIVÉVE ha ezek közül te magadat bármelyikhez hasonlítani akarod.

qwertz 2008.12.02. 14:47:07

áááh, késtem hat percet, ez rosszabb, mint harmadiknak elsőzni :(

OmegA404 (törölt) 2008.12.02. 14:57:48

Ja pár év...persze. Addig várjunk csak...
Mint fű legalizálására?

Felőlem is lehet akár nekrofil is a csávó, kit érdekel?
Aki homok úgyis belelátja a télapóba is...(hiszen pirosat hord)
Pont ezért kéne inkább mélyen hallgatni erről. Nyilvánvalóan csak egy melegnek jutt eszébe ekkora faszság.

Azért az bebaszna ha Bond búza lenne... Nemrég nyúltam bele egy JBos Omegába... ha bebuzul én visszakérem a lóvét...

É2I 2008.12.02. 14:59:25

@qwertz 2008.12.02. 14:47:07

Nem annyira gáz, de hat perc az hat perc :DDD

papugaja 2008.12.02. 15:03:13

qwertz: van rosszabb is, pl ha nem tudod, miből idézel.

scsaba1 2008.12.02. 15:31:57

Hú, mennyi komment...

A Szállító nem filmtörténeti alapmű...
Egy kis csavar megengedhető.

Legalább árnyalja egy kicsit a képet, hogy olyan "macsó" is lehet buzi, mint a film főhőse.

Mert a többség még mindig olyan affektáló, femin köcsögnek képzeli az összes melegeket, mint amilyen Oli úr volt a Szomszédokból.

ge 2008.12.02. 15:35:03

"Egyébként amelyik poszt a szexről szól , vagy benne van, hogy buzi, kikerül az indexre. "

azért ehhez én hozzá tenném, hogy a posztjaid elég jelentős része kikerül, szex nélkül is.

Kuszmák 2008.12.02. 15:45:41

omg!hereisagay!!!

A palackorrú delfin nem intelligensebb az embernél.
Természetes dolog: születés, nevelekedés, szaporodás, nevelés, halál. Ez a természetes. A homoszexualitás kúrvára nem természetes!
A 15% biszex meg honnan jött? Az is egy nay faszság. Ráadásul az valóban egy kikúrt betegség, de szerencsére, messze nincs ennyi.
És töb 100 faj??
Valóban OMG!

jtrencsenyi 2008.12.02. 15:49:33

"Rambo? Az egy buzi!"
(A specialista)

Jaj! Inkább nézz utánna! Segítek: Tango és Cash...

Mykkka 2008.12.02. 16:03:33

OFF

> Superman biztosan biszex v. meleg mert ő meg mindig Robin-al menti meg a világot.

Az batman és "Robinnal"

> "Rambo? Az egy buzi!"
> (A specialista)

Helyesen: Tango és Cash

Ide nem mozibajárók írnak?

FayeFaye 2008.12.02. 16:06:55

Koimbra, nem akarod esetleg moderalni egy kicsit/lezarni ezt a fonalat? En pont azert szeretem ezt a blogot mert altalaban baratsagos es mentes a mashol endemikus buzizos/rasszista/ha nem ertesz egyet fasz vagy beszolasoktol...

Dallas 2008.12.02. 16:16:02

A Szállító egy k szar film, nem érdemel postot sem. Főleg a második része volt nézhetetlen. Felőlem be is buzulhat.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.02. 16:18:54

FayeFaye: kitették az indexre és most jöttek csomóan, ilyenkor általában beszólnak ennek-annak. Nem szoktam törölni, mivel az emberek magukat minősítik, ha beszólnak másnak. Ha lekerül az indexről, akkor megint csak azok a megszokott légkör lesz.

ddr 2008.12.02. 16:23:15

plazacica: "Egyébként köztudottan a valódi életben is rengeteg meleg hírességet, hőst tisztelhetünk, pl. Leondardo da Vinci, Tchaikovsky, Abraham Lincoln, Oroszlánszivű Richard, Newton, Voltaire, Robin Hood..etc."

Bizonyítékot, valami forrást vagy dokumentumot please!

Desmond Wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2008.12.02. 16:29:34

Megy itt rendesen a pro és kontra. Akkor beszállok én is. A buzi delfinek enm is akarnak házasodni, csak a buzi emberek. Miért is?
Az a szánalmas, hogy már szinte nincs is film meleg szereplő nélkül, ha meg nincs benne, akkor meg ráfogjuk. Így biztos nagyobb a művészi értéke. A szállító 3 is az Oscarra hajt, mert ott preferálják a nem hétköznapi (hogy finoman fogalmazzak) karaktereket.

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.02. 16:36:24

Ddr, ők csak a magyar személyek és nyilvánvalóan egy elég szűk keresztmetszet, de legalább ott a forrás, amit hiányolsz:

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_LMBT_szem%C3%A9lyek_list%C3%A1ja

Az angol wiki bőségesen tartalmaz meleg hírességeket, szintén forrásmegjelöléssel:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_gay,_lesbian_or_bisexual_people

Leonardo vagy Michelangelo, esetleg Caravaggio pedig nem csinált belőle titkot a saját korában sem.
Csajkovszkijról a levelezéséből derült ki, mint ahogy a legtöbb meleg hírességről is.

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.02. 16:37:58

„A buzi delfinek enm is akarnak házasodni, csak a buzi emberek. Miért is?"
Én olyanról sem hallottam, hogy hetero delfinek házasodtak volna. :P

Kuszmák 2008.12.02. 16:39:08

Biztos Batman is az!

Beteg Ek 2008.12.02. 16:44:30

Te Fiat!

Ugye nem akarod hogy nagyot röhögjünk rajtad?
Michelangelo meg Leonardo korában a buzikat MÁGLYÁN MEGÉGETTÉK vazze és egészen az 1970-es évekig még Európában is börtönnel sújtható BŰNCSELEKMÉNY volt a buzulás, annyira elitélték erkölcsileg.

Tényleg érdemes nektek felülni az önigazoló önmagyarázó önfényező hazugságokat?
Tányleg azzal kell például egyeseknek MAGYARÁZNI buziságukat, hogy az ÁLLATOK közt is vannak (állítólag) néhány példa?

Én millió egy emberrel találkozom és se nem tudom, se nem érdekel, hogy állatokra, nőkre, férfiakra, gyerekekre vagy biciklire izgul fel. Ugyanezt rólam se tudja senki mert nem ragasztom a homlokomra.
De a buzik közül a köcsögök pontosan ezt teszik, aztán mint a műmájer felháborodnak, hogy fúj de geci itt mindenki mert nincs tolerancia!
Ki a szar törődne azzal hogy vannak buzik, ha ők nem tolnák ezt a képünkbe nap mint nap, mint ebben a posztban is?

Úgyhogy el kellene mindenkinek dönteni, ember marad-e vagy köcsögbuzi.

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.02. 16:46:16

Én nem írtam, hogy Robin Hood az lett volna, számomra is új.
Azért jó pár száz meleg művész, politikus, hadvezér és filozófus volt, aki formálta a világot, pont Robin Hoodot hiányolni... :)

Batman egy fiktív személy, akkor derül ki róla, hogy meleg-e vagy sem, amikor egy író és egy rajzoló összeáll és megírja azt a sztorit. Fiktív személyek szexuális beállítottságán vitázni felesleges.

Beteg Ek 2008.12.02. 16:48:24

Ma láttam egy kutyát.
Ott állt egy másik seggénél és várta, hogy a másik kiszarja magát.
Ezt követően fogta és megette a kiszart szart.
Nem tudom, kutyák közt van-e buzi.
Mert ha omg! majd megadja a többszázas listából a kért ötöt és netán kutya is lesz közte, lesz egy javaslatom a számára, mit is tanulhatna el, például a kutyáktól.

ddr 2008.12.02. 17:01:40

Newtont nem találtam a listán, mármint Isaacet, ugye akkor plázacica tévedett? mert ha nem, akkor egy világ omlott össze bennem...

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.02. 17:02:49

Beteg Ek, nem azt mondtam, hogy kiállítak vele a nyilvánosság elé, hanem azt, hogy szinte mindenki tudta róluk a saját korukban. Michelangelo gyakorlatilag egy egész csapat fiatal fiú vette körül magát, Caravaggionak pedig éppen azért is kellett Máltára szöknie, mert egy gyilkosság után, amit a fiúszeretője követett el valójában, a hatalom is megelégelte a dolgot.

A történelem során a melegek erkölcsi megítélése folyamatosan változott. Az ókori Görögországban pl. a magasabb, égi szerelemnek tekintették a férfiak közti kapcsolatot.
A középkorban valóban máglyán égették meg őket, mint ahogy azokat is, akik szerint a Föld gömbölyű. Gondolom, nem szeretnénk ebben a korban élni...

Mellesleg a melegségnek semmi köze az erkölcshöz vagy a morálhoz, mivel nem választás kérdése.
A rablógyilkosnak annál inkább.

A természetes ellentéte a mesterséges. Mivel a melegek természetes módon jönnek a világra és viszonylag állandó a számuk egy társadalomban, így ez a jelenség természetes. (A legújabb kutatások a kreativitás hangsúlyozottabb jelenlétére is megtalálták már a választ, mivel átlagosan több szálon kapcsolódik egymáshoz a bal és jobb agyféltekéjük – mellesleg az előforduló femininebb vonások is ennek tudhatók be.)

Ami a „köcsögöket" illeti: a meleg ismerőseim száma száz fölött van és állítom, hogy 10-15 %-ukról lehet levenni, hogy mi a helyzet – mint ahogy több olyan meleg is van köztük, akik férfiasabbak pár hetero ismerősömnél is.
Többek közt ezért nem értem, hogy a poszt kapcsán miért kell tollboára, meg rózsaszín rucikra asszociálni. Attól, hogy valaki meleg, még nem kevésbé férfi, mint egy hetero.

Részemről lezártam, mert ezeket a vitákat elég parttalannak érzem. Csak szomorú, hogy nálunk az utóbbi időben ilyen széles körben divat lett a buzizás, zsidózás, ezért nem tudtam szó nélkül hagyni...

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.02. 17:05:10

Az állatos példát az illető arra hozhatta, hogy az állatok a természetes ösztöneik szerint élnek, ergo, ha hasonló számban fordul elő náluk a homoszexualitás, akkor az bizony természeti eredetű.

Példának egyébként itt egy NG-os cikk – de számtalan komoly kutatás is megtalálható még a neten, csak keresni kell:

www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=2811

napazapa 2008.12.02. 17:09:09

szerintem meg transzszexleszbi

Kuszmák 2008.12.02. 17:12:00

Akkor a gyilkoolás is természetes! És a nemi erőszak is, mert állandóan jelen van!
Ja és a kirekesztés is, tehát nem kell pampogni!
Egyébként tipikus vagy kibeszélt itt zsidókról? Hogy jön ide?

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.02. 17:17:01

Ezek szerint nem értetted, amit írok: a gyilkolás döntés kérdése, mint ahogy a nemi erőszak is, ráadásul – finoman szólva – kárt okozunk vele más embertársunknak. Mindkettő erkölcsi megítélés alá esik, szemben azzal, hogy két ember szereti egymást és örömet okoz egymásnak.

A zsidók valóban nem ide tartoznak, azt csak arra szomorú divathullára értettem, ami a buzizással együtt beszivárgott a hazai közbeszédbe.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2008.12.02. 17:21:24

Akkor a gyilkoolás is természetes! És a nemi erőszak is, mert állandóan jelen van!"

te teljesen félreértetted FIAT mondandóját, egyébként Kuszmák telibe találtál, Batman sem teljesen hetero :) (wikin utána lehet nézni)

hozzászólva a témához, amíg nem előttem szopkodják egymást, nem zavar

Desmond Wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2008.12.02. 17:26:08

Egyébként meg komolyra fordítva a szót: nem csoda, hogy már a Szállító is meleg, mivel javában zajlik a globális felmelegedés.

Beteg Ek 2008.12.02. 19:27:00

FIAT!
Te nem tudtad, hogy a középkorban nők nem dolgoztak, nem tanultak mesterséget, nem űztek ipart, nem készítettek műalkotásokat?

Sajnálom hogy le kell írjam, félműveltséged az egeket veri! Hát ki a farkammal vette volna magát körül BÁRKI a középkorban, cipész, csizmadia, tímár, kovács, festő, szobrász, mészégető, favágó, kőműves satöbbi satöbbi, satöbbi?

Waze, KIZÁRÓLAG kisfiúkat adtak inasnak!!! Kizárólag férfiaknav volt joga szakmát tanulni!

Egyszerűen folyik rólad a tudálos baromság, mint omg!-ről a buzi delfinek és mindezt még el is hiszed!

Waze, ha igazad lenne, a KÖZÉPKORBAN mindenki buzi volt mert mindenki KIZÁRÓLAG kisfiúkkal meg férfiakkal vette körül magát!

Én igazából nem tudom, hogy a liberális oktatás homo mintapéldányát, vagy az Új Embert kelljen benned tisztelnem ennyi VILÁGOSSÁG láttán.

Te tényleg ezért választottad ezt a nikket, mert úgy érzed, kötelességed az ostobákat felvilágosítani középkori buzi emberek ügyében?

Beteg Ek 2008.12.02. 19:37:18

FIAT!

A hatlábú birka is természetesen jön a világra, a nyitott gerincű kisgyerek is és még sok minden, amire valamiért mégiscsak azt mondjuk, NEM NORMÁLIS.
Az ellen is hiába kapálózol, hogy a gyilkolási ösztön is velünk születik meg a fajfenntartásé és és még sok minden.
Ha mindenki buzi lenne, kipusztulnánk, ez egy olcsó szöveg, de olcsóként is igaz.
Tehát a homoszexualitást akkor sem lehet "természetesnek" tekinteni, ha ezt oly sokan szeretnék.

Okítanálak még:
A hideg nem a meleg ellentéte, hiszen a langyos sem hideg. Tehát a hideg ellentéte a "nem hideg"!
A természetes ellentéte pontosan ezért NEM a mesterséges, hanem a "nem természetes".
S bizony,. a háromfejű borjú se lesz "mesterséges", hanem "nem természetes", más ragozásban "természetellenes".

Akárt tetszik, akár nem, buzinak lenni nem természetes. Buzinak lenni egy EMBERI választás arra a hajlamra, amely velünk született, épp olyan emberi választás, min amikor valaki a vele született gyilkolási ösztön ellenére radikális buddhista lesz és még a szája elé is függönyt köt, be ne kapjon egy legyet! Más pedig a vele született gyilkolási ösztönből sportot csinál és tömeggyilkos lesz!
Bizonyíték van rá, hogy homszexuális életvitelre nevelhetők az emberek és fordítva is.
Azaz az egész a mi EMBER-ségünkhöz kötődik és nem valami isteni predesztinációhoz vagy gének kombinációjához.

Ezt kellene megérteni, és nem hülyeségeket írni.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2008.12.02. 19:49:36

buzinak lenni nem választás , az agynál dől el minden gyermekkorban (legalábbis tömören, ez a lényeg)

Armida 2008.12.02. 19:58:49

Edemennél a pont.

qkc 2008.12.02. 20:57:26

"a fiuknak kukijuk van,a lányoknak puncijuk." Kisfiú az Ovizsaruból(The Kindergarten Cop)

qkc 2008.12.02. 20:59:40

"Átkozott Koimbrák!!" (Nincs kettő négy nélkül)

Igazat kéne 2008.12.02. 22:58:06

edemem:
Ha az agyban dőlne el "kiskorban", akkor például a görögök hogy nem haltak ki? Merthogy náluk, főleg katona sorban teljesen természetes volt a férfiszerelem. Mind buzinak születtek volna?

Erősen kétlem.

Ez volt a szokás.
Nem volt nő.
Nem volt rossz.

Ne agyaljunk, ne génezzünk, ne sorsozzunk tök fölöslegesen és lehetőleg kíméljük meg egymást a mellébeszéléstől, a ferdítéstől meg a hazudozástól.

teodora 2008.12.03. 10:25:45

A harmadik részben is van ketymety.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.freeblog.hu 2008.12.04. 08:06:40

Kedves kommentelők!

Köszönetet nyilvánítok a reám adott reactiokért.

Lö pá!
ifj. Farkas Gyula

spongebob 2008.12.04. 09:32:35

Az első részben Statham meghúzta a csajt. Legyen ennyi elég;a többi meg spekuláció nem is beszélve a hírekről ami eccerű reklámfogás.:-(
A vitatkozok meg menjenek máshová.

The Constructor 2008.12.04. 13:31:32

De jó nektek emberek, hogy a legnagyobb problémátok mások nemi hovatartozásán felidegesíteni magatokat. Mindezt munkaidőben, egy filmes blogon tehetitek, teszitek.
Engem, sajnos, jóval egyszerűbb problémák aggasztanak: háborúk, erőszak, környzetszennyezés, ilyesmik. De jó lesz, ha majd ezek mind meg lesznek oldva és én is aggódhatok majd mások szexuális érdeklődése miatt! Addig is a legjobbakat.

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.05. 05:11:47

Kedves Beteg Ek (nomen est omen)!

Sajnos azzal a stílussal, amivel megszólítasz, sokat nem tudok kezdeni – talán ezért sem kéne kommentekbe írogatnom, igyekszem a jövőben be is tartani. :I.

Mivel számtalan könyvet és forrást elolvastam Michelangelóról, nem beszélve a két-három életrajzi filmről, ami róla szól és mivel ezeket már csak kötelességből is megejtettem, mielőtt művészettörténetet kezdtem tanítani, azt kell mondjam, félreértettél, konkrétabban: csúsztatsz.
Nem állítottam sehol sem, hogy a középkori szokásjogban nem fiúinasok szolgáltak a mester mellett minden esetben, csupán utaltam arra, hogy Michelangelo – mivel a levelei, bizonyos konfliktusai, illetve más kortársak életrajzi megemlékezései és persze a képei nyomán (ebbe most hadd ne menjünk bele, mert ordas nagy téma lenne) – nem a hagyományos értelemben viszonyult ezekhez a fiúkhoz. Igaz, volt egy-két kevésbé ifjoncnak titulálható fiúszeretője is.
De persze a linkeket és hivatkozásokat is végigbogarászhattad volna, mielőtt fröcsögsz. Hidd el, nem én írtam az összes, a festőről szóló tanulmányt, elemzést és életrajzi könyvet.
(Ha tényekre vagy kíváncsi, megsúgom, hogy a világirodalom szerelmes verseinek egyik gyöngyszemét vagy inkább füzérét, Shakespeare Szonettjeit konkrétan egy fiúhoz írta, akibe fülig szerelmes volt. Ez tény, olvass utána! Mellékesen a drámaíró nem meleg, hanem biszex volt.)

Tanácsos nem más félműveltségét felhozni, ha már triviális tényekkel sem vagyunk tisztában. (Megjegyzem, én magam valóban fél vagy inkább negyedműveltnek tekintem, így nem is vettem sértésnek. ;)

(A nickemet pedig egészen más okból választottam – hidd el, nem gondoltam, hogy valakinek szúrni fogja a szemét. Bár a te szemedet nem is ez piszkálja.)

A normalitásról vitatkozni viszont meddő. Ugyanis az szubjektív – bizonyos fokig. Miközben persze vannak – bizonyos kultúrákban és bizonyos korok által meghatározott – egységes normarendszerek és közerkölcsök. Ezek viszont sokszor tévedhetnek, és számtalan tragédiához vezettek már. Én leginkább azt vallom, hogy ami két ember közös megegyezésén alapul és azzal egymásnak nem ártanak, hanem örömet, boldogságot okoznak, az rendben van.
Ha elolvastad volna a linkjeimet, akkor azzal is tisztában lennél, hogy a kétfejű borjú is természetes, nem természetellenes. A különbség a szegény pára és egy meleg, egészséges férfi közt annyi, hogy az előbbi igen hamar kimúlik, mert a biológia funkciói nem feltétlenül működnek megfelelően az életben maradáshoz. Egy meleg férfi viszont (ha egészségileg rendben van) ugyanolyan teljes értékű ember, mint a hetero társa: ugyanazt éli meg az életében, ugyanúgy eszik, jár, fest, géplakatol, lesz szerelmes, csalódik stb., mint bárki más. Ja, és nem impotens! (Csak mert ilyenek is néha kószálódnak fórumokon. Igen, lehet és sokszor lesz is gyermeke.)
Én nagyon nem gondolnám, hogy Hadrianus, Pilinszky János, Mensáros László vagy Csajkovszkij degenerált, abnormális és természetellenes személyek lettek volna. (Tedd hozzá a többi pár százat…)

„Buzinak lenni egy EMBERI választás arra a hajlamra, amely velünk született, épp olyan emberi választás, min amikor valaki a vele született gyilkolási ösztön ellenére radikális buddhista lesz és még a szája elé is függönyt köt, be ne kapjon egy legyet! Más pedig a vele született gyilkolási ösztönből sportot csinál és tömeggyilkos lesz!
Bizonyíték van rá, hogy homszexuális életvitelre nevelhetők az emberek és fordítva is.
Azaz az egész a mi EMBER-ségünkhöz kötődik és nem valami isteni predesztinációhoz vagy gének kombinációjához.”

Ehhez az ökörséghez viszont szeretnék karaktereket pazarolni (úgy tűnik, a középkor megihletett), főleg nem ebben a blogban, ami azért mégiscsak a filmekről szól. Olvass sokat, művelődj! ;)

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2008.12.05. 05:17:42

Kedves The Constructor!

Tudod, az embereket már öröktől fogva a háborúk, erőszak és a szexualitás (a másoké is) – és nincs feltétlenül fontossági sorrend – érdekelte és érdekelni is fogja.
Ja, és egyiket sem fog sikerül megoldani... :)
süti beállítások módosítása