Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Holló elölről

2008.12.15. 11:12 koimbra 11 komment

Stephen Norrington írja és rendezi A Hollót, amivel újraindítanák a bosszúálló történetét. 1994-ben mutatták be Alex Proyas rendezésében az eredeti verziót (Amerikában 50 milliót hozott), amelynek forgatása alatt vaktöltény helyett éles lőszer került a fegyverbe, ami a főszereplő Brandon Lee halálát okozta. A történet szerint az Ördög Éjszakáján egy rockzenészt, Eric Dravent és barátnőjét meggyilkolnak. Egy év múlva visszatér Draven visszatér, ugyanis néhányan azok közül, akik értelmetlen halált haltak, lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút álljanak, és lelkük végre nyugalomra leljen.

Proyas kultfilmje gótikus és stilizált volt, az új Holló pedig realisztikus és misztikus lesz egyben, majdnem dokumentarista stílusban képzeli el az új direktor.

A 94-es Hollót még egy mozifilm követte, amely már meg se közelítette az első rész színvonalát, majd jött még két videóra forgatott folytatás. Hogy ki lesz az új film főszereplője? Még nem tudni, de Jason Statham korábban jelezte érdekelné a dolog.

Norrington sminkes és látványtervező volt a filmszakmában, aztán a Penge képregényfilmmel tette le a névjegyét a rendezők soraiban (előtte is forgatott már két felejthető alkotást). Később ő készíthette el A szövetséget, ami szintén képregényen alapult és sikerült is összevesznie Sean Connery-vel. Legutóbb esélyes volt arra, hogy a Titánok harca remake-jét leforgassa, a rendezői széket Louis Leterrier happolta el előle.

Címkék: remake miújság holló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr41823867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2008.12.15. 12:54:25

Tinikoromban láttam a hollót, nálam klassziker.

Dmg 2008.12.15. 13:36:37

Bocsi hogy kötekszem de: "mint ahogy azt 14 év láthattuk "
Egy -e betű lemaradt.

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2008.12.15. 13:45:04

Hullafelesleges remake-ek, szevasztok :).

Jason Statham? Ó, te jó ég. The Rock-ot, vagy Matt Damon-t is megkérdik? :D

Remélem, hamvába hol e kísérlet, nem rombol több nimbuszt, mint a szintén felesleges folytatások hada.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.15. 13:48:23

Dmg: köszi

Jason Statham azt is mondta, hogy Fenegyerek is lenne akár. Lehet, hogy végül nem Norrington rendezi, de ha már belendül a projektt, akkor nem nagyon fognak leállni.

Spawn85 2008.12.15. 15:41:12

Egy újabb remake.
A Holló első része szerintem nagyon jó volt. A második még elment, a harmadik nem tetszett, a negyedik elviselhető volt. No, de hogy újra az egészet? Statham-mel? Hát...nem tudom. Statham, ha már képregényfilmben akar szerepelni, akkor legyen inkább Hitman :)

Spawn85 2008.12.15. 15:41:52

Bár a Hitman pont nem képregény. Ehh...hosszú napom volt.

FayeFaye 2008.12.15. 16:37:35

Engem nagyon idegesitenek ezek az 'ujrainditott' sorozatok, meg akkor is ha jol sikerultek a filmek: van tehetseguk, nem tetszett az eredeti, jatszanak a sajatjukkal! Batman, Bond, the Crow...abc sorrendben vegig fognak ezek menni minden emlitesremelto karakteren.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2008.12.15. 16:48:34

Teljesen igazad van, FayeFaye, és már várom is, mikor keresi majd egy fiatal régész újra a frigyládát... Förtelem! De meg fogjuk érni, sajnos.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.12.15. 17:17:15

Hát akinek a Batman reboottal gondjai vannak, az jelentkezzen Schumachernél egy harmadik batcicis-batsegges überfilmért :DDD

Szóval Bond nagyjából halott volt (bár én nagyon bírtam Brosnant) és Batman pedig már el is oszlott a föld alatt, tehát ezek jóval érthetőbbek, és nem is remake-ek.

A Holló viszont nem is olyan régi, és szvsz abszolút kultusz film, szóval ez a projekt kb öngyilkosság. Jason Stathem pedig még magánál a filmnél is nagyobb vicc lenne.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.12.15. 18:07:21

Az új hollót realisztikus stílusban képzeli el az új direktor.Milyen meglepő.
Már látom hogy tíz év múlva egy szép napon valaki hatalmasat fog robbantani a batman begins gótikus-misztikus újraértelmezésével. :)

Bélabá01 2008.12.16. 10:10:03

Félek én is, hogy olyan merénylet fog születni a Holló újraírásából, ami még Brandon Lee-nek is fájni fog :(
Bár Bond és Batman is kult a maga módján, ott azért az akció dukál inkább, míg a Hollóban inkább a tényleg valódi dark érzés...

Aggódom, hogy olyan lesz, mint a Trója istenek nélkül - hihető, hogy így történt a valóságban, csak persze ez senkit sem érdekel, mert az eredeti történet nem erről szól.
süti beállítások módosítása