Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Volt (Bolt)

2009.01.29. 21:00 koimbra 7 komment

 

Volt a szupereb rácsokat hajlít meg, szeméből lézer tör elő, ugrik több tíz métert métert is, ha kell és egy vakkantásától az égről leopotyognak a helikopterek. A kutya szupersztár, ezzel azonban nincs tisztában, ő maga azt gondolja, hogy mindenre képes, valójában csak egy tévéshow szereplője. Egy véletlen folytán Volt több száz mérföldre kerül gazdájától, ő pedig egy kóbor macsek és egy tévémániás hörcsög segítségével próbál visszajutni gazdijához.

 

Ki ne látott volna már olyan filmet ahol egy kutya elveszett, majd árkon-bokron keresztül igyekezett haza, volt már ilyen moziban is rengeteg, legutóbb a Kutyahidegben suhantak vissza a végtelen hómezőkön az állatok vissza Paul Walkerhez, de sorozatban is akadt ilyen kismillió. A Voltban is ugyanez a helyzet, csak a körítés valamivel másabb, akcióval dúsították a történetet, méghozzá olyannal, amely egy rendes élőszereplős mozinak is becsületére válna, kezdésnek rögtön a nyitányban olyat láthatunk, mint amit Ridley Scott vagy Michael Bay filmjeiben szokhattunk meg.

 

A főhős mellé dukál egy nő is, ezt egy macska formájában kapja meg a közönség, kell egy össze-vissza pofázó mellékszereplő is, őt az átlátszó gömbben nyomuló T-Rex nevezetű hörcsög testesíti meg, aki nagy dumákat nyom. Nagy ötlet volt a galambokat jelenléte is, telitalálat, ahogy oldalra fordított fejjel nézik meg kivel is beszélnek konkrétan és a fejük is állandóan mozog, pont, mint a való életben.

 

 

A Disney ismét bizonyította, hogy van keresnivalója a mesék/ancimációs filmek dobogóján, hiába is próbálja a DreamWorks elbitorolni a helyét, ilyen színvonalú és hangulatú alkotásokkal ritkán tud előrukkolni. A Bolt látványvilága fantasztikus/lenyűgöző, részletesen kidolgozott az egész mese, ahogy egy 150 millió dolláros mesénél elvárja az ember, a látvány azonban nem minden, ettől nem lesz jó egy film, ám a többi elemet sem hagyták ki. Boltnak tudunk drukkolni a hazafelé vezető úton, alig várjuk a höri dumáját, de jól esne az is, ha a hülye producert a szögre akasztós dumájával végre megleckéztetné valaki. A tűzvészes jelenetet az érzékenyebbek talán még meg is könnyezhetik (nem vagyok egy ilyen tipus, de majdnem sikerült nekem is elpityeredni), szerény véleményem szerint a legtöbb blökivel rendelkező jóembernél ez elő fog fordulni, szintén ők fognak a legjobb vigyorogni, mikor Volt megtanulja, mit is kell csinálnia egy kutyának, pl. WC-bők ivás, kaja kunyerálás. Minden adott tehát egy jó meséhez, bátran ajánlom mindenkinek, megérdemelt helye van az Oscar jelöltek között.

 

imdb: 7,6

rottentomatoes: 85 %

 

Magyar honlap erre található.

 

Büdzsé: 150 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 112,8 millió dollár

Eddigi összbevétel: 202 millió dollár

 


Címkék: mese animáció iromány 90 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr14910907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.30. 01:12:47

Jó volt és jó bolt és jó Volt/Bolt.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.01.30. 19:20:28

Hát nekem nagyon nem tetszett, pedig imádom az animációs filmeket. Mindent láttunk már, a szereplők közhelyesek, mindenhonnan lopnak (van egy jelenet, ami egy az egyben Toy Story 2), a figurákat nem lehet megszeretni és szurkolni sem tudunk nekik, mert mindenre odavágják a megoldást egy pillanat alatt. Érted, lefutja a kocsikat az autópályán!! És ezek után izguljak, hogy vajon megsérül e stb?? Amire amúgy egy szemernyi esély sem mutatkozik, annyira felszínes wannabe giccs az egész.
Nagy csalódás, csak a pár tényleg vicces poén menti meg.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.01.30. 19:32:34

@VVega: Nem lepődöm meg:) Te vagy az én ellenvéleményem általában:)

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.31. 16:56:24

Giccsnek giccs, és az emberábrázoás egy rusnya nulla. De a galambábrázolás, az már valami! Élveztem.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.02.16. 07:04:41

eddig általában nem egyezett a véleményünk, erre is úgy mentem el: a koimbra-nak nagyon tetszett, na nekem tutira nem fog...de mégis!;-D és a galambok a legjobbak, kb mint a Madagaszkárban a pingvinek:):)

Foeldy 2009.02.18. 10:06:52

@VVega: Még hogy nem lehet megszeretni a szereplőket? Hát szerintem az elején a Kis Bolt olyan zabálnivaló, hogy az nem igaz... A Z a hangyában, ja, na ott nem tudtam szeretni egyik szereplőt sem, de itt mindegyik egy külön egyéniség, a macska a hűvös sztoicizmusával, a hörcsög a már-már beteges rajongásával, és szereplésvágyával, a főhős kutyánk pedig a világra csodálkozásával... az pedig, h lefutja a kocsikat az autópályán... :E ugyanmár, komolyan ne vedd! A történetből az úgy is kiderül, hogy csak a sorozat felvétele, és mellesleg sztem jobban hihetőbb, mint mikor a Szupercsapat (régen ment az RTL klubbon) szétszedett egy autót, elrejtett az utolsó csavarig a homokban, majd újra összeállította......
:D:D:D
Egy könnyed szórakozás ez a film, és újonnan nem csalódtam a Disneyben! Csak így tovább!
süti beállítások módosítása