Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gambit a Marson

2009.06.13. 01:08 koimbra 1 komment

Egy ideje már bejelentették, hogy leforgatják a John Carter of Mars filmet, amely Edgar Rice Burroughs 11 részből álló regénysorozatán alapszik. Az első rész a Mars hercegnője volt és arról szólt, hogy John Carter titokzatos körülmények között a Mars bolygóra kerül, ahol a zöld emberek, a vad tharkok foglyul ejtik. Itt ismeri meg Dejah Thorist, Hélium hercegnőjét. Roppant távolságok, halálos ellenségek és ismeretlen veszélyek választják el őket a szabadságtól és egymástól.

A Disney stúdió forgalmazza majd a produkciót, a rendezői teendőket pedig Andrew Stanton, a Wall-E és a Némó nyomában direktora fogja ellátni, ezúttal azonban élőszereplős filmet készít. Stanton írta a forgatókönyvet közösen Mark Andrewsszal és Michael Chabonnal. A tervek szerint az alkotás egy trilógia nyitódarabja lenne.

Tom Cruise neve keringett egy ideig a John Carter of Mars körül, majd viszont végre kiderült kik lesznek a főszereplők a filmben. Taylor Kitsch alakítja a főszereplőt, Cartert, míg Lynn Collins Thoris játssza. Mindkét színészt az X-Men: Kezdetek: Farkasban láthattuk legutóbb, Kitsch volt Gambit, míg Collins Farkas szerelmét formálta meg.

Ha minden igaz a könyvekben hiányos öltözetű amazonok és különféle randa szörnyek vannak, az illusztrációk többségén is egy kockahasú fickó karddal áll szemben valami lénnyel szemben, a hős mellett pedig egy csaj áll. Vajon ebből mit láthatunk majd a vásznon? Csak mert a gyerekfilmeket készítő Stanton és a Disney biztos átszabja majd rendesen az egészet.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr581182052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doktor.dikhed 2009.07.12. 15:33:20

A könyv egy legenda. Remek hangulatú olvasmány. A szereposztás eddig botrányos. Ebből egy gyenge, pg-13-as cgi fesztivál lesz...
süti beállítások módosítása