Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Késik Forster zombifilmje

2009.06.16. 17:50 koimbra 1 komment

Úgy tűnt pár hónapja, hogy Marc Forster, A Quantum csendje, a Felforgatókönyv és a Papírsárkányok rendezője következő munkája a World War Z lesz. Januárban már vázlatrajzot is lehetett látni a filmmel kapcsolatban. Akkor azt mondták, hogy J. Michael Straczynski nagy hévvel dolgozik a forgatókönyvön és a forgatást még ebben az évben elkezdik, a bemutató pedig jövőre lenne.

Forster azonban nemrégiben egy interjúban elmondta, hogy a film még igen messze áll attól, hogy hozzálássanak és a forgatókönyvre is ráférne még némi csiszolgatás, átdolgozás. Tehát amíg realizálódnak a dolgok addig leforgat egy másik produkciót, ebben az évben biztosan nem látnak már hozzá a World War Z-hez.

A film egyébként Max Brooks regényén alapszik. A történetben egy vírus kiszabadul, aminek hatására az emberek nagy hányada zombivá változik. A történet 10 évvel a vírus elszabadulása után játszódik. A főszereplő szeretne utánajárni mi is történt akkor, ezért útnak indul és a túlélőkkel készített interjúkból összeállnak a részletek.

Címkék: miújság world war z

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr831189271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sjbee 2009.06.16. 18:02:56

Nagyon eredeti a sztori :)
süti beállítások módosítása