Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az elveszettek földje (Land of the Lost)

2009.08.12. 20:40 koimbra 7 komment

 

Még a 70-es években futott egy olyan sorozat a tévében, amiben egy apa és két gyereke egy alternatív világba kerül, ahol dinoszauruszok és egyéb fura lények élnek. A kis család túlélésért folytatott harcát követhették a nézők figyelemmel és azon izgulhattak, hogy sikerül-e kedvenc famíliájuknak visszatérni megszokott környezetükbe.A széria odaát klasszikus státusznak örvend, szóval csak idő kérdése volt, hogy a mozikban köszönthessük a filmverziót. Már 1995-ben szóba jött egy egészestés darab, először a Disney tulajdonában voltak a jogok, majd 2005-ben már az Universal próbálkozott, a rendezői székben akkor Adam McKay (A híres) ülhetett és Will Ferrell volt a kinézett főhős. 2007-ben viszont Robert Rodriguez neve jött szóba a direktori posztra, majd végül Brad Silberling (A balszerencse áradása) betonozhatta be magát a kamera mögé, a főszereplő posztján nem történt változás, azaz maradt Will Ferrell.

 

Ferrell esetében két lehetséges pont van, vagy rögtön az elején bejön a nézőnek az általa képviselt humor vagy merev, unott képpel nézi végig a filmet, köztes út szerintem nincs. Jómagam nem vagyok igazán híve a színész humorának, ám volt azért néhány olyan produkció, amit kifejezetten élveztem, ilyen volt pl. A Ron Burgundy legendája vagy a Producerek (a Felforgatókönyvet azért nem említem, mert az nem vígjáték). Az elveszettek földje esetében úgy gondolkodtam, hogy egy 100 millió dolláros fantasy filmhez azért nem az ilyesfajta humorral próbálják eladni, tévedtem.

 

 

Tehát adott egy tudós, akinek megvan a saját elképzelése az időgörbületekről és más dimenziókba való utazásról, de a nagy többség, a közvélemény kiröhögi őt. Később össze is dob egy olyan szerkezetet, aminek segítségével hárman eljutnak egy másféle helyre, ahol dinoszauruszok dübörögnek, nagyra nőtt rákok csattogtatják ollóikat és brutális méretű szúnyogok repdesnek.

 

Egy percnyi komolyságot sem láthatunk a filmben, a készítők ugyanis az eredeti sorozat paródiáját tették le elénk, csak úgy, mint a Starsky és Hutch esetében. Nem is várom én el, hogy a készítők komolyan vegyék magukat, a filmet viszont komolyan vehették volna, értem ezalatt, hogy épkézláb ötleteket, nevettető szituációkat készítsenek, humoros mondatokat adjanak a szereplők szájába, nem jött össze. Lehet-e vajon azon nevetni, hogy a főszereplők menekülnek az acsargó dinó elől, miközben fényképeket készítenek róla? A távolság viszont mindig ugyanannyi közöttük, mivel az emberek ugyanolyan tempóban loholnak, mint a dióméretű aggyal rendelkező Rex, azaz inkább hasonlít a Tom és Jerry egyik epizódjára. Vagy azon kacaghatunk-e, hogy az apróbb szauruszok betámadnak egy fagylaltkoskocsit? Hogyne lehetne derülni ezeken, egy rajzfilm esetében biztosan de így filmen látva nem állja meg a helyét. Sok-sok olyan elem köszön vissza, amit mintha már régebbi rajzfilmekben láttam volna, sőt biztos vagyok, hogy azon még nevettem is, de így, ebben a formában már nem tud poénos lenni, inkább erőltetett, a végén pedig a dinós párbaj pedig még viccnek is rossz volt. Szóval jobb lett volna, ha inkább egy animációs filmet készítenek Cartoon Network-ös módra. Aki látta gondoljon csak bele ebbe, tegyen néhány szituációt rajzfilmes közegbe, szerintem sokkal jobban megállja így a helyét. A másik megoldás pedig az lett volna, ha esetleg nem is próbálnak humorizálni, mert így egyébként egy jófajta kalandfilmet tudtak volna összehozni, mivel sok jó ötlet volt benne, de feláldozták őket a készítők a gyatra viccek oltárán.
 

 

 

Jó lett volna egy laza, poénokkal teli kalandfilmet látni, sajnos azonban ez nem jött össze, a mostanában készült paródiák inkább a kukába, mint a vászonra valók. A látvány sem az igazi, valahogy olyan retrósra sikerült, ami szerintem nem véletlen lett ilyen, a hangulatot ezzel sem tudják megteremteni. Néha Anna Friel ábrázatán lehet jókat derülni, legalább ezzel szerzett pár kellemes percet. Össz-vissz nekem ez a film 25 %-nál többet nem ér.
 

imdb: 5,4

rottentomatoes: 26 %

Büdzsé: 100 millió

Eddigi amerikai bevétel: 49,4 millió dollár

Eddigi összbevétel: 58,7 millió dollár

 

Címkék: paródia iromány kaland land of the lost 25 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr791305517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.08.12. 21:16:31

Életem egyik lesz*rabb filmje volt, végignézni is alig birtam.
Egy merő unalom az egész, nagyon erőltetett poénokkal... még szerencse, hogy nem moziban láttam.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.08.12. 21:42:41

Beletekergettem, szemeztem vele, aztán hagytam a francba. Úgy tűnik jól jártam :D

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.08.13. 09:26:33

Ennek van köze a Dinotópia című kétrészeshez, ami TV-ben ment pár éve?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.13. 10:00:35

@Vaszilisza: Semmi köze nincs hozzá szerintem, mivel ez a 70-es évekbeli sorozaton alapszik.

@VVega: Csak akkor tudod meg, hogy jól jártál-e, ha elkezdted volna nézni. Én speciel nem hallgatok másra film ügyben, ha meg akarok nézni valamit, akkor megnézem

Seraphin 2009.08.13. 12:52:08

Szerint Will Ferrell még soha nem gyártott 25%-nál jobb filmet :)
(legfeljebb a Diszkópatkányok, de az más tészta)

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.01.23. 21:48:25

Pedig szerintem jó vígjáték. Egyénien idegesítő a humora Mr. Ferellnek de ha megszokod az első 3 poén után akkor simán vicces. A fagylaltoskocsi, raptorok általi szétkapása meg a legnagyobb poén volt. :D

Spawn85 2010.01.24. 14:37:30

A sok negatív kritika után én is sokkal rosszabbra számítottam, de egész jól elszórakoztam rajta, nekem kellemes csalódás volt.
süti beállítások módosítása