Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

G-Force - Rágcsávók (G-Force)

2009.08.27. 19:56 koimbra 7 komment

 

Egyik ismerősöm nagy Jerry Bruckheimer rajongó, a producer neve neki egyet jelent a jó filmmel. Múltkorában is róla áradozott, azért megkérdeztem tőle milyennek találta a Kenguru Jack-et. Kicsit mintha megingott volna, ám aztán kijelentette, az is Bruckheimer film és megvette DVD-n. Magam is kedvelem a producer munkáinak nagy részét, akció terén eddig még nem lőtt mellé, jobb is lenne ha megmaradna ennél a műfajnál, de ő mégis tesz olykor némi kitérőt. Az eddigi legrosszabb film, amihez nevét adta a fentebb említett kengurus alkotás, ám a „tengerimalacok megmentik a világot” sztori valamiért felkeltette az érdeklődését, a végeredmény pedig talán a legrosszabb alkotásként fog szerepelni életművében.

 

Adva van egy titkos kormányprogram, amelynek keretein belül kisebb állatokat képeznek ki kémkedésre. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy a részleget hamarosan bezárják, ezért a csöpp lényeknek bizonyítaniuk kell. Feladatuk adott, záros határidőn belül kézzel fogható bizonyítékot kell felmutatniuk, hogy egy milliárdos világuralmi terveket szövöget titkon.

 

 

Valószínűleg az alkotók közül valaki (vagy mindenki?) sokat látta anno a Csipet csapat rajzfilmsorozatot, abban volt két egér, két mókus és egy légy. A Rágcsávókat elnézve nekem ez a széria ugrott be, bár azért a felállást jelentősen megváltoztatták, három tengerimalac, egy légy és egy vakond alkotja az egységet. Sajnálatosan egyéb párhuzamot nem lehet találni a két produkció között, pedig nem ártott volna, ha közben elkap a nosztalgiahangulat. Az állatkákhoz hozzátársítottak némi kémkütyü felszerelést, merítettek még egy kicsit a Kutyák és macskák filmből, a többi meg már jött magától. A gyerekeket sajnos könnyű olykor átejteni, elmennek szinte bármire, amiben cuki, aranyos jószágok (még ha csak animáltak is) játsszák a főbb szerepeket, így lehetett sikeres a Gazdátlanul Mexikóban kutyusos film is, amivel gyakorlatilag kínozni lehetne az embert.

 

Hoyt Yeatman rendezhette a filmet, aki korábban a speciális effektekkel foglalatoskodott, ám mint sok kollégája ő is ki akarta magát próbálni a rendezői poszton is, Bruckheimert pedig már korábbról ismerte, hiszen jó pár filmjén dolgozott. Kár volt lehetőséget adni Yeatmannek, a technikai kivitelezés terén nincs nagy gond, de annál inkább mutatkozik rengeteg gond a történet, a hangulat és a poén szintjén. Illetve milyen poén, meg milyen vicc? Megmondom mennyiszer nevettem. Nem is kellett használom az ujjaimat, de ha már felemeltem a kezem a középső ujjamat azért vigyázzba vágtam és beintettem az alkotóknak. Tehát humor nincs, de van unalom, ami már rögtön az első percekben betámad és a játékidő végéig el nem ereszt. Legalább az üldözéses vagy osonós/kémkedős jeleneteknél emelkedne egy kicsit a vérnyomásunk, de azt ugyan várhatjuk.

 

 

A Rágcsávók nem az év legrosszabbja, hanem az egyik legeslegrosszabbja. Esetleg az ovisok biztos vigyori képpel nézik végig a produkciót, a többiek azonban sűrűn fognak az órájukra pillantani, hogy vajon mikor ér már véget a film. Remélem Bruckheimer visszatér a kaland-és akciófilmek világába és hanyagolja az animált állatokat. A boltkórós naplójával és a Rágcsávókkal megkezdett út zsákutca, remélhetőleg Bruckheimer nem akar eltökélten végigmenni ezen, csak, hogy lássa tényleg az és inkább egy high-tech látcsővel tekint el a messzeségbe, majd visszatér a jó öreg kitaposott ösvényre.

 

imdb: 4,3

rottentomatoes: 24 %

 

Büdzsé: 80 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 108 millió dollár

Eddigi összbevétel: 160 millió dollár



Címkék: akció iromány vígjáték g force 0 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr701342619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2009.08.27. 20:27:15

Vazze', ilyenre el sem megyek, hogy vetemedtél rá? :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.27. 20:30:32

@ChrisDry: Jerry Bruckheimer ugye, gondoltam akció terén otthon van azért, látok egy-két jó tengerimalacos megmozdulást...aztán nem.

kaamir 2009.08.27. 22:53:16

Nekem se tetszett, mondjuk én Bruckheimertől eleve nem is várok sokat. De ez a film valóban unalmas és fantáziátlan.
4/10

FayeFaye 2009.08.28. 12:10:33

Ez valami kegyetlenul rossz volt. Ilyenkor miert nincs valami bigott szulok foruma, ami fellazadna, hogy ilyesmivel zsibbasztjak a csemeteik agyat? "Be kell valljam az igazat, nem is vagytok genetikailag modositottak" Ezen mar sirva rohogtem.

Spawn85 2009.08.28. 12:36:43

Megmondom őszintén én valahogy rosszabbra számítottam ennél is. Bár az alapsztorin már fogtam a fejem. (A magyar címről nem is beszélve). Egyszer azért végignéztem.

Editor Bob 2009.08.31. 13:10:27

A cikkíró mindenesetre biológiából egyes. Legalábbis ha a képen szereplő állatok a főszereplők, akkor azok enyhén szólva nem hörcsögök, hanem tengerimalacok, ahogy a plakát is írja. Ettől még persze készséggel elhiszem, hogy szar a film.

MoviesTvsMan 2009.09.09. 19:26:53

Én nagyon vártam és kicsit megrázott, hogy ilyenre sikerült. Valahogy csalódás ért. 7/10
süti beállítások módosítása