Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A dolgok állása (State of Play)

2009.08.30. 18:25 koimbra 4 komment

 

Úgy néz ki szerintem a politika thriller, hogy adva van egy főhős, aki kezdetben egyedül munkálkodik, ám hamarosan kap egy társat, néhány ügyet összekapcsolnak, majd nagy ügyesen rájönnek, hogy egy hatalmas összeesküvés kellős közepébe csöppentek. Nincs ez másképp A dolgok állása filmben sem. A produkció eredetileg egy hat részes minisorozat volt, majd jött az ötlet, hogy ebből milyen jó filmet lehetne készíteni, rá is ugrasztottak 3 embert a forgatókönyvre, megnyerték Kevin Macdonald (Az utolsó skót király) rendezőt, az éppen hízókúrán lévő Russell Crowe pedig tökéletesen passzolt az újságíró szerepére.

 

Két haláleset is történik a város különböző pontjain. Az egyik áldozatot még éjszaka lőtték le, az egyetlen szemtanú pedig kórházban fekszik, mivel ő is sikeresen bekapott két golyót. A másik halott Stephen Collins (Ben Affleck) képviselő munkatársa és szeretője, első pillantásra az eset nem tűnik többnek egy szokványos öngyilkosságnál. Cal McAffrey (Russell Crowe) kezdetben csak az első ügyből rittyentene össze egy cikket, ám hamarosan rádöbben arra, hogy ez a sztori nagyobb lesz egy átlagos újságcikknél és Della Jonesszal  (Rachel McAdams), az újság egyik fiatal online írójával közösen szimatolnak az ügyben

 

 

A színészek többsége jól hozza a figurát. Russell Crowe kinézete úgy-ahogy beleillik abba a képbe, mint, amit megszokhattunk egy tipikus, amerikai főhőstől. Borostás, mint Bruce Willis és hosszú a haja, mint olykor Nicolas Cage-nek, a figura valahogy messziről sugározza magáról, hogy nem igazán törődik azzal, hogy ápoltnak tűnjön. Ám amiért mégse tudjuk ráhúzni a sablonkaraktert, az azért van, mert a Crowe által alakított riporter eléggé elhízottt, bár mondjuk igen kevésszer látjuk, ahogyan tömi magába a kaját. A film elején még vidáman nyomja a csokit meg a chipszet, később pedig olyan menüt rendel a kajáldában, ami egy családnak is elég lenne, bár annak betermelésére nem marad ideje. Pozitívan hat, hogy a hájas alak nem hajt végre Supermanhez hasonló mutatványokat és még csak nem is ismerője egyetlen közelharci technikának sem. Az külön jó pont, hogy zsörtölődik egy sort az online újságírás térnyerésén. Crowe-val nincs is semmi gond, ezzel szemben Ben Affleckkel kapcsolatban támadhat némi hiányérzetünk, a színész ugyanis nem igazán erőltette meg magát, az elejétől kezdve kilóg a többiek közül, gyengébb teljesítmény képes csak felmutatni. A mellékszerepekben látható színészekkel (Rachel McAdams, Helen Mirren, Jason Bateman) nincs semmi baj, külön megemlíteném Jeff Danielst, akiről nekem mindig a vígjátékok jutnak eszembe elsőként, pedig komolyabb szerepekkel is elbír.

 

Nem húzzák el feleslegesen a nyitányt, azonnal az elején megtörténik az egyik haláleset, aztán pedig végig fenntartja a figyelmet a film, az újságírókkal közösen nyomoz a néző is. Persze nagy meglepetés nem érheti a nézőt, hiszen egy politikai produkcióból nem maradhat ki a nagy hazafiasság és az iraki háború sem, jó lett volna már valami olyasmit látni, ahol új ötleteket találnak ki. Nincs sok akció, de nem is hiányzik, nem is való ide. A történet is teljesen követhető, a néző nem pislog egy idő múlva valahogy így:  "He, most mi van?". Összességében 75 %-ot megérdemel a produkció, mert végre egy jobb nyomozgatós filmet láthattam, bár a kötelező csavaron meg se lepődtem.

 

imdb: 7,5

rottentomatoes: 83 %

 

Büdzsé: 60 millió dollár

Amerikai bevétel: 37 millió dollár

Eddigi összbevétel: 87,5 millió dollár

 



Címkék: thriller iromány state of play 75 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr351348941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FayeFaye 2009.08.30. 19:24:23

Engem még úgy is lekötött, hogy már láttam a sorozatot korábban. Aztán hazamentem és megnéztem mégegyszer a sorozatot. Korrekt a film, de a sorozat fantasztikus volt.

freddyD 2009.08.31. 09:43:17

Korrekt cikk, nekem is tetszett. Kár, hogy a film alig kapott publicitást

Egyébként a bloginterjúban meg lett említve a videókritika, ha megengeded az önreklámot, én egyszer készítettem ehhez a filmhez egy ilyet
www.otherworld.hu/index.php?page=singlearticle&id=3218

Spawn85 2009.08.31. 14:27:04

Ez megint egy olyan film, amit már egy ideje meg akarok nézni, de eddig még nem tudtam.

a8zoli 2009.10.05. 16:43:17

én most néztem meg és nem voltam elragadtatva tőle....
ha lenne olyan kat. hogy aktatologatós film akkor ez az.
story se volt egy nagy szám és már vagy 20-25-p. után sejtettem hogy nagy csavar lesz a végén meg tele lesz majd összeesküvésekkel.
összesküvős filmben ez meg se közelíti a hazugságok hálóját bár abban is crowe volt meg a cabrio . ez nem egy nagy szám.... :(
süti beállítások módosítása