Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bruce Willis a simlis cserkész, aki drágán adja az életét

2009.09.27. 09:00 koimbra 34 komment

Bruce Willis azon színészek egyike, aki ha új filmmel jelentkezett régebben, biztos voltam benne, hogy ismét jól fogok szórakozni az alkotáson, de azért becsúszott néha-néha egy rosszabb produkció is. Felette is eljárt az idő, véget értek a 80-as évek, de Willis még mindig tartja magát, a sok bukta és sikertelenség után sem fordult a DVD piac felé, mint ahogy azt Jean-Claude Van Damme vagy Steven Seagal tették. Még mindig kap új ajánlatokat, aminek csak örülni lehet. Pénteken mutatták be Észak-Amerikában a Hasonmás sci-fi-akciót, amelyben ő a főszereplő, ennek örömére összehoztam a színész karrierjéről egy irományt. Előre szólok, hogy nem említettem meg minden filmjét. Az összeállításban segítségemre volt az imdb, a wikipedia, de leginkább Szentgyörgyi Rita Bruce Willis-ről írt könyve.

 

Bruce egy németországi amerikai katonai bázison született Idar-Obersteinben, 1957-ben költöztek vissza Amerikába, New Jersey-be. Dadogós srác volt,az iskolában eleget csúfolták emiatt, ami érhetően nem tetszett neki és ilyenkor gyakran használta az öklét. Beceneve Buck-Buck volt, nem csak a bunyókban, de a tömegverekedésekben is jeleskedett. Mivel igen jól értett a különféle gépek megjavításához sokszor felajánlotta a tanároknak a szolgálatait, mikor azok meg akarták inteni. Ekkoriban kapta meg első szájharmónikáját. Később a zeneiparba próbált meg betörni, de a Motown Records igazgatója nem volt valami jó véleménnyel róla: „A legrosszabb harmónikajátékos, akit valaha hallottam” Bizonyára aztán nagyot nézhetett mikor Willis első albuma platinalemez lett. Magánnyomozóként is tevékenykedett, majd jelentkezett Montclair State University-re, ahol nem tartózkodott sokáig, mivel egy new york-i tehetségkutató járt arra egyszer és az mondta neki, hogy jelentkezzen meghallgatásra az off-Broadway-n. New Yorkban a zsaruk is elég hamar megismerték, sokszor razziáztak nála, Willis ekkoriban bárpultosként volt ismert, énekelt, italokat mixelt, vicceket mesélt, közben pedig párszor munkahelyet cserélt.

 

1977-ben januárjában végre színpadra állhatott a Menny és a föld darabban, az előadás azonban megbukott, de Willis nem adta fel és további szerepeket keresett, ám inkább olyanokat, ahol nem kellett sok szöveget mondania és nem kellett sokat mozognia, mert nem volt kedve betanulni a hosszú mondatokat, így végül reklámoknál kötött ki. (Levis 501) 1984-ben a Szerelem bolondja darab főszerepét kapta meg, amely hatalmas sikernek örvendett és a kritikák is dicsérték mindenütt.

 

1985-ben Shery Rivera színésznő vette rá, hogy menjen Los Angelesbe, hátha ott akad számára valami munka. Willis így emlékszik vissza erre az időszakra: „180 dollár volt az összvagyonom, üres volt a hűtőm, elfogyott a vodkám, cudarul éreztem magam. Mit veszíthettem?” Szóval Hollywoodban először a Kétségbeesve keresem Susant meghallgatásra ment el, férfi főszereplőt kerestek. Azonban Willis nem kapta meg a szerepet, bánatában leitta magát és másnap kialvatlanul ment el A simlis és a szende próbafelvételeire. A külseje, a halálfejes fülbevalója kicsit megrémítette az ABC menedzserét, de a sorozat producere Glenn Caron látott benne fantáziát. „Bruce fellépése egyszerűen lenyűgöző volt. A hanyagsága, a pimaszsága, a hamiskás mosolya. Öt perc múlva tudtam, hogy megtaláltam a megfelelő embert.” -mondta Caron. Willis közel 3000 jelentkező közül kapta meg első főszerepét, majd a forgatás kezdete után szakított Riverával és összemelegedett Cybill Shepherddel, ám később dobta a színésznőt, aki ettől kezdve csak rosszat mondott partneréről. A sorozat 4 és fél évig futott, adásonként huszonöt millió nézőt ültetett a tévé képernyője elé és Willis az Emmy és az Arany Glóbusz díjat is megkapta. Fejébe szállt a dicsőség, sokat ivott, lezüllött, a rendőrségen állandó vendég volt a gyorshajtások, a bunyók és a csendháborítások miatt, hamarosan elég rossz híre lett a szakmában. A Zsarulesen premierjén találkozott Demi Moore-ral, aki ekkoriban Emilio Estevezzel járt jegyben. Hamarosan azonban Willis lecsapta Estevez kezéről a nőt és egy hónapnyi ismertség után kérte meg a kezét, Moore azonban feltételekhez kötötte a házasságot: fel kell hagynia az ivással, közösen elmennek egy terápiás kezelésre és megveszi neki a legdrágább gyűrűt a Tiffanyból. Willis pedig mindhárom kérést teljesítette.

 

Első komolyabb filmszerepét 1987-ben kapta meg A nem látni és megszeretni alkotásban, amelynek a rendezője Blake Edwards volt, ám a kritikák nem nagyon kedvelték a vígjátékot és a rendezőre azt mondták, hogy kifáradt. Ezt követte a Sunset szintén Blake Edwards rndezésében ami nagy bukta lett.

 

Két sikertelen film után az ölébe hullott a nagy lehetőség, megkapta s Die Hard főszerepét és 5 millió dolláros fizetést tehetett zsebre, amire az MGM akkori elnöke azt mondta, hogy ekkora gázsi csődbe viszi a filmipart. Ráadásul egy sorozatsztárnak fizetnek ennyit. Ekkor még tartott A simlin és a szende sorozat, azonban Shepherd elment szülni, 11 hétig tehát éppen ráért Willis, ez idő alatt forgatták le a filmet. Joel Silver akcióproducer kardoskodott a színész mellett, végül meggyőzte a Fox fejeseit, az eredmények pedig őt igazolták

 

Ezt követte Az ellenség földjén, amiben Willis egy háborús veteránt alakított, amiért Golden Globe- ra jelölték, majd a Nicsak ki beszélben szólaltatta meg a babát. „Így lehet a legkönnyebben pénzt keresni, sminkelni sem kell, tuti kasszasiker- mondta a színész, 8 millió dollárt tehetett zsebre ezért.

 

A Die Hard folytatása ismét karácsonykor játszódott, ezúttal reptéren zajlottak az események Washingtonban. A film alapjául Walter Wager 58 perc regénye szolgált, az előirányzott költségvetést viszont sokszorosan túllépték. A stáb pechje az volt, hogy azon a télen éppen akkor nem esett hó, pedig sok olyan jelenet volt, ami húfúvásos időben játszódik. Szóval ha nem volt hó, hát csináltak, de mire elkészültek aznap éjjel annyi hó esett, hogy majdnem eltemette a díszleteket. Szerencsére a film elkészült időre, Willis pedig azt mondta, hogy „Ha ez így megy tovább, lassan már az egész emberiséget kell megmentenem.” Míg az első rész 140 milliót hozott világszerte, addig a folytatás 240 millió dollárt termelt.

 

Ezt két sikertelen film követte, az egyik az Öldöklő vágyak, a másik pedig a már jó előre bukásnak kikiáltott Hiúságok máglyája. Következett karrierje legmélyebb pontja, a Hudson Hawk.

 

Bruce Willis 1980-ban esténként Robert Kraft Elefántcsontpart zenekarát hallgatta egy bárban. Egy alkalommal csak úgy csatlakozott harmónikájával a zenekarhoz. Kraft és Willis nagy barátokká válnak ezek után, Willis pedig többször játszhatott együtt a zenekarral. A legenda szerint Kraftnak jutott eszébe az a dal, ami a Hudson Hawk címet kapta. Beugrott Neki, hogy olvasott egy Michigan-tó környékén keringő tüzes forgószélről, ami a Hudson folyó felé vándorolt. Willis fantáziáját beindította, Kraft pedig őt kérte fel a szöveg megírására. Gondolt is arra, hogy ebből milyen jó kis filmzene lehetne, amiben a főszereplő egy klasszikus főhös lenne, amolyan Cary Grant-James Bond-Indiana Jones keverék. Aztán végül megírta Eddie Hawkins történetét, aminek a végső változatáig 10 év telt el. Eközben Kraft 1986-ban a Kis hableányért megkapta az Oscar-és Grammy díjat. 1986-ban segített Willisnek kiadni első lemezét. Bruce ekőzben elismert színész lett, így hozzáfoghatott a Hudson Hawk filmhez. Meggyőzte Joel Silver producert is, akinek nagyon megtetszett az ötlet. A költségvetést 50 millióra saccolták, pedig költségkímélőbb lett volna, ha csak az angliai stúdiókban forgatnak. Magyarországon is forgattak, Silver arra számított olcsóbban jönnek ki, de tévedett. A szállítómunkások sztrájkja késleltette a munkálatokat. Végül a film csak dobozba kerülhetett 10-15 millióval lépték túl a tervezett költségvetést, azaz 60-65 millióba került a film 1991-ben. A forgatás alatt állítólag Willis őrültként viselkedett, Silverrel naponta írták át a forgatókönyvet és egyre-másra költségesnél költségesebb változtatásokat akart kicsikarni. Silver pedig az operatőrrel vitatkozott össze, ezért már az első héten lecserélte. Az eredetileg kiszemelt női főszereplő (Maruschka Detmers) helyett végül Andie MacDowell lett a befutó. A hivatalos verzió szerint Detmers megbetegedett, a nem hivatalos verzió szerint pedig Demi Moore verte ki a dilit, mivel igencsak féltékeny lett a színésznőre. Közelte Bruce-szal: " Vagy ő vagy én!". Így MacDowellel újra kellett forgatni pár jelenetet. Az alkotást már bemutató előtt bukásnak nevezték. Végül 17 millió dolláros bevétellel zárt Amerikában, a Rekordok könyvébe pedig az addigi legnagyobb bukásként került be. A film után Willis-t a Bukások nagymesterének nevezték. „Bukásnak kiáltották ki, még mielőtt belekezdtünk Ugyanez történt Schwarzenegger Az utolsó akcióhősével vagy Kevin Costner Waterworldjével" – mondta Willis jó pár évvel később. A rendező Michael Lehmann (állítólag egy idő után már Willis rendezte a filmet helyette) pedig csak két év múlva tudott rendezni ismét, de ha lehet inkább tévéfilmeket és sorozatokat vállal be. (Because I Said So).

 

Szerepet vállalt a Billy Bathgate moziban, amellyel kapcsolatban a stúdiónak hatalmas elvárásai voltak, azt hittek, hogy egy Keresztapa vagy az Aki legyőzte Al Capone-szerű mozi kerekedik ki belőle. Tom Stoppard brit drámaíró foglalkozott a forgatókönyvvel, amelyet úgy jellemeztek végül, hogy fércmunka. Dustin Hoffman a forgatás elkezdése után szkeptikusan viszonyult a filmhez, mivel látta, hogy a rendező nem ura a helyzetnek, a költségvetés is kissé elszabadult.

 

Ezt követően Silver és Willis újra egyesítette erejét Az utolsó cserkészben. A színész a hitelesség kedvéért 10 kiló szedett fel, de 12 millióért ki nem szedne fel ennyi súlyt? A film egy részét a los angeles-i Colisiumban vették fel, amely az USA védett értékei közé tartozik. Willis a végén összehaverkodott a Colisium rögbicsapatával és amatőrként játszott is velük egyet. Ugyan a kritikák nem éltették Az utolsó cserkészt, mindenesetre sokak szemében a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje.

 

Willist beskatulyázták akcióhősként, jól jött volna számára egy másfél szerep, bevállalta a morbid humorral fűszerezett Jól áll neki a halált, ami mérföldkövet jelentett a speciális effektek terén. Meryl Streep szintén örült, hogy a sok drámázás után más műfajban játszhat. Vidáman telt a forgatás, a kék háttér előtt játszva elég sokszor kaptak röhögőgörcsöt a színészek. Az ILM sokat dolgozott a trükkökön, volt egy olyan jelenet, mikor Streep lezuhan a lépcsőn és kitekert fejjel áll fel, ez a jelenet négy hónapot vett igénybe.

 

Az Árral szemben eredetileg Az utolsó cserkész folytatásának szánták, még jó, hogy nem az lett. Willis a forgatáson elviselhetetlenül viselkedett a többiekkel szemben, dühkitörései mindennapossá váltak és kikészítették a stábot. Sok jelenetet újraforgattatott , átíratta a forgatókönyvet, sok jelenetet pedig, amelyeket csak nehezen tudtak csak felvenni kivágatta a filmből. (Bukta volt a film)

 

Ezek után egy erotikus-thrillert vállalt be a színész, ahol az akkor igencsak fiatal 21 éves Jane March-sal meztelenkedhetett. Moore persze féltékeny volt, de teljesen feleslegesen, mivel March a film társproducerébe szeretett bele, akivel össze is házasodott. A film ismét bukta volt, a kritikusok nem kedvelték, az egyik kritika pedig szatírikus paródiaként emlegette a produkciót. Ráadásul Willis dühös lett, mivel megegyezett a rendezővel, hogy nem mutatják a himbi-limbijét, ám végül mégis belekerült, de a forgalmazó összezörrent a direktorral, mivel NC-17-es, a legkeményebb besorolású lett volna a produkció, ha így engedik a mozikba.. Majd végül a vágott verzió került a nézők elő, videón pedig a rendező saját vágása kerülhetett megtekintésre, de még így sem rakott bele mindent, mert ez is csak R besorolású volt.

 

Quentin Tarantino első rendezéséhez, a Ponyvaregényhez szépen összegyűlt minden. Harvey Keitel haverja volt a rendezőnek, Danny De Vito pedig maga jelentkezett producerként, John Travoltának pedig amúgy sem volt ekkor vesztenivalója és még pénzt sem kért szerepéért. Bruce Willis szomszédja Malibuban Keitel volt, aki átment egyszer a színészhez, beszéltek egy kicsit, másnap Willis megkapta a forgatókönyvet. Ezután Keitel kerti partit rendezett, amire meghívta szomszédját és Tarantinot is. A bokszoló szerepét elvileg egy fiatal színésznek szánták, de Willis meggyőzte Tarantinot, hogy csakis ő lehet a kiválasztott. 1994-ben Cannes-ban Arany Pálmát kapott a film.

 

Aztán ismét magára ölthette John McClane véres trikóját, ezúttal azonban Samuel L. Jackson segítette őt a terroristák elleni harcban. A forgatókönyvet először a Mint a tűz folytatásának szánták, de Brandon Lee időközben elhalálozott (A holló forgatásán), ezután azt fontolgatták, hogy a Halálos fegyver következő része lehetne, aztán lett csak belőle Die Hard. A produkció akkoriban a rekordok filmje volt: A legnagyobb útelzárás egy film kedvéért,, a legjelentősebb robbanási jelenet, az első autósüldözés a Central Parkban, egy egész metróállomás felépítése,stb. (Összbevétel: 366 millió dollár)

 

A 12 majom pesszimista sci-fit Terry Gilliam rendezte, a főszerepre a kezdetektől fogva Bruce Willis volt az esélyes. Az alapsztorit Chris Marker 1962-es 27 perces kisfilmjéből, Az átjáróból merítették.. A maszkmester Willis tarkójára minden nap felrajzolta a vonalkódos tetoválást, mikor megkérdezték tőle, hogy mit jelenet, Willis ennyit mondott: Hogy ne legyen probléma, amikor a szupermarketek pénzáránál le akarják olvasni az áramat. Csak ránéznek a vonalkódra és megjelenik az összeg. 15 millió dollár. 168 millió dolláros bevétel mellett az imdb.-n a 191. legjobbként szerepel.

 

A Négy szobában is feltűnt a Tarantinora eső epizódban még a stáblistán viszont nem szerepel a neve. Ezek után Sergio Leone klasszikus spagetti-westernjének a remake-jében vállalt főszerepet, Walter Hill rendezése azonban csúfosan megbukott, csak 18,1 millió dollárt hozott Amerikában, Willis fizetése pedig 16,5 millió volt.

 

Luc Besson sci-fijében volt látható a színész ezt követően, Willis taxisofőrt alakít, aki most valóban megmenti a világot. Eredetileg a forgatókönyv korábbi verzióban gyári munkás lett volna az általa játszott figura. A film egyik disegnere Jean-Claude Mezieres képregényrajzoló volt, akinek korábbi munkájában szerepelt egy taxis, ami megtetszett Bessonnak, így megváltoztatta a főhős melóját. Érdekesség, hogy a filmben Zorg túléli az űrhajó felrobbanását a fegyvere védőmezőjének az akitválásával és a Fhloston bolygóról fel akarja hívni a titkárnőjét, de a telefonja lemerül (a regényváltozatban is így jelent meg). Egy ideig úgy hírlett jön a második rész, de később kiderült, hogy ez nem is volt betervezve.

 

Sci-fi után jött A Sakál akciófilm, ami az 1973-as A sakál napja remake-je volt, bár kevés egyezés volt a két produkció között. Willis maga játszhatta el a címszereplőt. Az eredeti regény írója Frederick Forsythe megtiltotta, hogy a neve szerepeljen a stáblistán és az akkor 91 éves Fred Zinnemann (aki a 73-as verziót csinálta) megpróbálta elérni, hogy megváltoztassák a film címét. Richard Gerenek eredetileg a Sakál szerepét szánták, ám ő inkább a másik szerepet választotta. A kritika teljesen lehúzta a filmet, a 60 milliódolláros film világszerte azonban 159 milliót termelt a mozikban.

 

98-ban 3 filmben is látható volt a színész, A kód neve: Merkúr, az Armageddon és a Szükségállapotban nyújtott teljesítményéért elnyerte az Arany Málnát. A Szükségállapot ugyan nem teljesített jól a mozikban, pedig előtte vetítették a Baljós árnyak előzetesét, a jelentések szerint sokan csak azért ültek be, hogy lássák ezt, a film kezdetekor pedig távoztak a moziból. A Szükségállapot azon bizonyos 9/11 után az egyik legjobban kölcsönözött filmmé vált. Az Armageddon viszont az év egyik legtöbb bevételét produkálta a filmszínházakban.

 

99-ben ismét három produkcióban volt látható, az egyik A Bajnokok reggelije volt, ami Kurt Vonnegut Jr által írt regény alapján készült, a filmet csak 11 moziban vetítették összesen Amerikában és alig valamivel több, mint 178 ezer dollárt hozott. A New York Times-ben zavaros, összefüggéstelen mocsoknak nevezte az alkotást. Romantikázott Michelle Pfeiferrel a Velem vagy nélküledben, de ebben az évben a Hatodik érzék vitte el a pálmát, ami megalapozta M. Night Shyamalan hírnevét és dvd-n 80 millióan kölcsönözték ki csak abban az évben, a „Halott embereket látok” pedig előkelő helyeken szerepel azokon a listákon, ami a filmekben elhangozott legemlékezetesebb mondatokat gyűjti össze. Willis pedig a bevételből is részesedett, 60 milliót kasszírozott. (az imdb-n a 144. legjobb film)

 

2000-ben újfent 3 alkotásban játszott, látható volt A kölyökben, a Sebezhetetlenben és a Bérgyilkos a szomszédomban. Ez utóbbi forgatása alatt elvesztett egy Matthew Perryvel kötött fogadást, ezért ingyen kellett szerepelnie a Jóbarátok néhány részében, alakításáért Emmy-díjat kapott és jelölték Golden-Globe-ra is. A Sebezhetetlen a stúdió számára csalódást okozott a kasszáknál, bár szépen teljesített. Akkoriban olyan pletykák terjedtek, hogy Shyamalan ezt egy trilógia nyitó darabjának szánta, de ezt a rendező tagadta. Tavaly újra felröppent néhány pletyka a folytatással kapcsolatban, ami arról szólt, a rendező és Samuel L. Jackson tervezik a sequelt. Jackson elmondta, hogy ő benne lenne, de Shyamalan kemény dió.

 

2001-ben csak egy buktában tűnt fel, a Banditákban eredetileg Val Kilmerrel játszhatott volna, de végül Kilmer kilépett és Willis, aki akkor még Terryt figuráját alakította volna megkapta Joe szerepét.

Edward Norton és Tobey Maguire jött szóba a Hart háborúja kapcsán, a rendezést pedig Alfonso Cuaronnak szánták, de mindhárman leléptek. A háborús film nagy fiaskó volt a mozikban, A nap könnyei valamivel jobban teljesített, bár még ez is bukta volt.

A Nap könnyei az akkor már tervbe vett Die Hard 4 alcíme lett volna, ám Willis alkut kötött a stúdióval. Azért cserébe, hogy felhasználhatja ezt a címet elkötelezte magát a Die Hard folytatása mellett. A Charlie angyalai folytatásában a film elején tűnik fel, majd ki is nyírja egy titokzatos idegen, akiről később kiderül, hogy az Demi Moore volt (szvsz ez hatalmas poén). 2004-ben magát alakította az Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét, aminek az egyetlen pozitívuma ő volt, eredetileg egyébként ő játszotta volna az első részben Danny Ocean figuráját, de nem tudta beszorítani az ütemtervébe. Érkezett a Már megint bérgyilkos a szomszédom is, ami minden tekintetben alulmúlta az első részt (ami 106 milliót hozott a kasszáknál, a folytatás pedig csak 26-ot).

 

A sikertelen Túszdráma után pár hónappal futott be a mozikba a Sin City képregényfilm (imdb-n 102. legjobb film), amelynek már régóta tervezgetik a folytatását, mindig nyilatkozik valaki az üggyel kapcsolatban, hogy mikor kezdődik a forgatás, tavaly pl. Frank Miller azt mondta, hogy idén áprilisban.

 

2006-ban bérgyilkost alakított a Lucky Number Slevinben, a produkcióban található egy lehetséges párhuzam a Ponyvaregénnyel. Slevin apjától kapott karórájának nagy szerepe volt a filmben, a Ponyvaregényben pedig Willis karaktere kapott egy hasonló órát, ami az apjáé volt. Az utolsó jelenetben az idő 4 óra 20 perc, akárcsak a Ponyvaregényben látható számos órán. A film eredeti befejzése úgy nézett ki, hogy a végén Slevin megöli Lindsayt, de ezt megváltoztatták.

 

Még ebben az évben bajuszos, alkoholista, kiégett zsarut játszott el a 16 utcában, amelynek rendezője a Halálos fegyver filmek készítője, Richard Donner volt. A kritikusok megemlítik, hogy Willis már teljesen beleszürkült a kiégett rendőr szerepébe, mellesleg elég klisésnek találták a filmet. A produkcióhoz két befejezést forgattak, a másik rákerült a dvd-re, említenem sem kell, hogy ez a befejezés kevésbé volt happy end (spoiler: Willist lelövik és meghal).  Érdkesség, hogy Willis azt szerette volna, ha Ludacris játssza Eddie-t, a szerepet végül Mos Def kapta meg.

 

A következő évben mellékszerepet vállalt a Grindhouse-ban és Halle Berryvel játszott a Vadidegenben. De ami fontosnak számított ebben az évben a sokak által várt Die Hard negyedik felvonása volt, amit már régen beterveztek, a Wired magazinban megjelent A Farewell to Arms cikket használták fel a forgatókönyvhöz, ami egy USA ellenes internetes terrorista-támadásról szó, de 9/11 után a fiókba kerültek az ötletek. A pletykák szerint McClane lányát a filmbe Willis egyik lánya, Rumer játszotta volna.Jessica Simpson, Wafah Dufour és Britney Spears is örült volna, ő kapja meg a szerepet, de végül Mery Elizabeth Winstead írhatta alá a szerződést. A Live Free or Die Hard cím New Hampshire állam mottóján alapszik (Live Free or Die), ami egy John Stark tábornoktól való idézetből eredeztethető. Willis dublőre egy alkalommal 10 méter magasról zuhant le és arccsont és csuklótörést szenvedett mindkét karját, ezért a forgatást egy időre leállították. A Die Hard első három része R besorolást kapott, ám a negyedik PG-13-as lett.

 

2008-ban önmagát játszhatta a What Just Happened?-ben, de nem éppen a jó oldaláról mutatkozik be, egy kezelhetetlen Willist mutat be, aki tör, zúz és eléggé önfejű. Ebben az évben készült a Assassination of a High School President, de a forgalmazó csődöt jelentett és nem tudni mikor juthat a nagyközönség elé a produkció.

 

Pénteken mutatták be a Hasonmás akció-sci-fit, amit a Terminátor 3 rendezője Jonathan Mostow készített, a Rotten Tomatoes-on oldalán az összegyűjtött kritikák átlaga 39 %, az imdb-n pedig 413 szavaz után 8,0-en áll. Sylvester Stallone felkérte a The Expendebales egyik szerepére is, Willis azonban épp munka közben volt, csak egy rövid cameo szerepet tudott csak nemrég bevállalni. Stallone, Willis és Schwarzenegger egy jelenetben lesz látható, minden akciófilm rajongó nagy álma volt ez régen, sőt talán még most is az. 2010-ben jön még a Couple of Dicks akció-vígjáték, amelynek a nevén még talán változtatni fognak, a Kevin Smith által rendezett film jelenleg utómunkálatok alatt van.

 

Willis jelenleg a The Last Full Measure háborús-dráma felvételein vesz részt, azután majd meglátjuk mi jön. Két olyan produkció is előkészületi fázisban van, amivel összehozható a neve, az egyik a Red képregényfilm, a másik pedig a Pinkville háborús horror. Ezen kívül már egy ideje szeretnék tető alá hozni a Kane & Lynch filmet, amely számítógépes játékon alapszik.

 

És a végére egy csöppet a magánéletéről essen pár szó

Három lánya is van a színésznek: Rumer Glenn Willis (1988), Scout LaRue Willis (1991) és Tallulah Belle Willis. Rumert több filmben is láthattuk már, mint pl. a From Within és a Sorority Row horrorban vagy A házinyuszi vígjátékban Willis 2000-ben elvált Moore-tól, aki ezek után hozzáment Ashton Kutcherhez, az esküvőjükre Bruce is hivatalos volt.

A színész idén márciusban vette el feleségül Emma Heming fotómodellt és ő is meghívta a nagy eseményre volt feleségét, Moore pedig el is ment a lányokkal, no meg Kutcherrel.

 

Willis társalapítója a Planet Hollywood étteremláncnak, Schwarzeneggerl és Stallonével közösen hozták létre. Ezen kívül van egy saját produkciót cége, a Cheyenne Enterprises, amit Arnold Rifkinnek alapított 2000.ben. Van néhány kisebb vállalkozása is, mint pl a The Mint Bar vagy a The Liberty Theater.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr241408772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.27. 10:47:06

Mint ebből az igen alapos életrajzból is látszik, Bruce Willis azért nem a Fandamm és Szígáll urak kasztjába tartozik, hanem annál legalább kettővel magasabba, így jó hogy nem degradálódott be a straight2dvd fakkba. A legrosszabb filmje is (majdnem:) jobb a legjobb Fandammnál.

pepo05 2009.09.27. 12:38:42

Huhh, szép kis összefoglaló, grat hozzá!!

Willis mindig is az egyik kedvencem volt, de elég kétes véleménnyel voltam róla, úgy tartottam, hogy bizony elég sok rossz filmben vett részt, ami jócskán miatta volt rossz. De ahogy így ezt a felsorolást elnéztem, azt kell mondjam: mégha igaz is, hogy van jópár csapnivaló filmje, szerepelt már annyi kiváló filmben, hogy ez neki már bőven elég az üdvözléshez. Persze ha csak a Die Hard-okban szerepelt volna, már azzal beírja magát a filmtörténelembe.

A Hudson Hawk kicsit bárgyú és bugyuta film, de szerintem nem lett olyan csapnivalóan rossz, mint amilyet bukott.

Bruce kiválóan játszott a Ponyvaregényben, ráadásul a 12 majomban és A sebezhetetlenben megmutatta, hogy jó rendezői instrukciók mellett színészkedni is tud, magas színvonalon. Utóbbi kettő, főleg a 12 majom személyes kedvencem is. Bár a What Just Happened?-ben magát hozta, az a szerep is zseniális volt tőle. Ráadásul van még egy film, ami kedvenc és játszik benne Bruce, az pedig a Sin City (a legjobb történet szerintem Hartigan-é), mégha ott a megszokott figuráját hozza csak.

Nagyon szeretem még tőle a Banditákat, Az utolsó cserkészt, Az ötödik elemet, A hatodik érzéket és a Lucky number slevint és szigorúan csak az első három Die Hard-ot.

A bérgyilkos a szomszédomban is kiváló volt, valamint a Nap könnyei sem volt rossz (mégha a nagy háborús filmeknek a közelébe sem érhet), szerintem bőven benne van a többször nézhetős kategóriában.

Szóval így elnézve, nagyon sok olyan film kötődik hozzá, amit igencsak szeretek. Most a Red-et várom tőle, ha elkészül, Warren Ellis mintha róla mintázta volna a kivénhedt, kopasz bérgyilkos szerepét, jobb embert nem lehetne találni a szerepre.

Pangalactic · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/350-skoda 2009.09.27. 12:43:50

@efes: egyetértek. Bruce Willis egy külön kategória. ő tényleg egy igazi legendává tudott válni néhány szerepe által szemben azzal a két bohóckodó idiótával...

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.09.27. 13:25:22

a mai napig nem értem miért lett akkora bukta a hudson hawk. szerintem egyáltalán nem rossz film. készültek annál sokkal rosszab, de mégis sikeresebb filmek jócskán...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.27. 13:35:07

Szerintem a 80-as években azért ha akcióhősökről volt szó, akkor még egy lapon emlegettük Van Damme-ot meg Willist is.
Aztán ugye páran a dvd piac felé vették az irányt. Stallone-nak sem ment igazán a szekér, mégis tartotta magát, Willisnek is inkább buktái voltak, de ő sem hódolt be a dvd piacnak. Schwarzenegger meg elment kormányzónak, mondhatni szerencsés volt, mert már ő se volt a régi.

A Hudson Hawk-ot én sem értem miért lett ekkora bukta, de kevés esetben lehet tudni melyik film lesz hatalmas siker.

efes: Szerintem Willistől a Már megint bérgyilkos a szomszédom nézhetetlen, a Vadidegen szintén nagyon gyenge lett.
Nekem az utolsó két Die Hard sem tetszett úgy, mint az első két rész.

sjbee 2009.09.27. 13:41:07

Jó írás! Grat. koimbra!

ergerberger 2009.09.27. 14:09:56

"Következett karrierje legmélyebb pontja, a Hudson Hawk."

A Hudson Hawk egy KIBASZOTTUL JÓ film, az egyik kedvencem.

"A forgatás alatt állítólag Willis (...) Silverrel naponta írták át a forgatókönyvet"

Úgy látszik, hogy jól tette, mert a végeredmény őt igazolta.

Ugyandehogy (törölt) 2009.09.27. 14:22:45

@pepo05: jó rendezői instrukciók mellett?
ugyanmár, ott álltunk a rendező mellett, hogy jól rendez-e..?

tudom, hogy nem minden film került bele a posztba (ami egyébként remek), de a 16 blocks legyen megemlítve, olyan alakítást nyújtott benne, pedig félhetett is volna, hogy a szerep lerombolja az imidzsét.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.27. 14:24:32

@ergerberger: Szerintem is jó film a Hudson Hawk.
A végeredmény? A végeredmény az lett, hogy egy iszonyat nagy bukta lett.

doktor.dikhed 2009.09.27. 14:34:23

A 4. Die Hard miatt kicsit kevesebb lett a szememben. Willis is támogatta az ötletet, hogy a főhős legyen absztinens, így ki is herélték a karaktert. Tökéletes szuperhős lett, aki rakéták elől ugrál...

Valakinyolc 2009.09.27. 14:51:41

Hiába volt 10+ rossz filmje, a 6. érzék, 5. elem, Die Hard, Ponyvaregény, Sin City és még sok hasonló film után nem lehet rosszat mondani róla.

W Joe 2009.09.27. 14:55:06

Olyan sok jó filmben szerepelt, hogy eddig fel se tűnt nekem a sok bukta.
A Hudson Hawk szerintem borzasztó, de vannak ismerőseim, akik kifejezetten imádják a filmet.
Egyébként amikor először láttam a Die Hard-ot, akkor még fura volt, hogy a Simlis és szendéből a bohóckodó fickó akciófilmben szerepel, és azt hittem, hogy béna lesz majd benne XD Ehhez képest John McLane lett AZ akcióhős.
"Yippee-ki-yay, motherfucker."

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.09.27. 14:55:40

Ez egy baromi jó írás ,grat!

A Sebezhetetlen meg szvsz Bruce egyik legjobb filmje, Shymalannak meg a legjobb filmje.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.09.27. 15:02:19

a die hard 4-et a napokban néztem újra. nagyon jó film lenne, ha kivágták volna belőle a végén a repülős-autópályás-üldözős jelenetet. az már nagyon sok volt. egészen addig hihető volt a karakter is meg a jelenetek is... (na jó, még az alagútas, "kocsival leszedem a helikoptret" jelenet is kicsit gáz volt)

tényleg, a 16 utca! az tényleg nagyon jó volt:)

Attila1234 2009.09.27. 15:10:48

Ha valaki akkor sztár, mint Willis, óhatatlan, hogy belefut egy-egy kevésbé sikeres vagy egyenesen gáz produkcióba. Szerintem, ő az egyik legnagyobb sztár még most is, és mint színész is igen kiváló. Az elég gyenge Sakálban is óriási volt a Jól áll neki a halálban pedig egyenesen fenomenális. A Hasonmást nem hiszem, hogy megnézem, de csak a rendező miatt.
Keep up the good work Mr. Willis!

RIO 2009.09.27. 15:55:46

nagyon jó poszt, de a francért nem lehet legalább a neveket pontosan leírni.
Chris MARKER, nem Maker, alig találtam meg a guglin...

en.wikipedia.org/wiki/Chris_Marker

ráadásul nem is akárki, Kurosava doku rendezője. AK, 1985

pepo05 2009.09.27. 16:01:17

@Babette: Azért látszik, hogy hasonló figurákat játszva, mikor színészkedik is Willis, vagy csak hozza a kötelezőt. Minek köszönhető ez, ha nem egy jó rendezőnek?

RIO 2009.09.27. 16:03:16

bocs, kicsit pöcs voltam, mert ettől a semmiségtől eltekintve pöpec az írás, élveztem!

Takika 2009.09.27. 16:27:31

Hm, Senki bolondja Paul Newmannel? Valahol (talan Lettermannel) azt nyilatkozta Willis, hogy a forgatokonyvet meg nem is latta, amikor az ugynoke mondta, hogy Newmannel jatszhat, akkor szo nelkul bolintott ra a filmre.

Seraphin 2009.09.27. 18:05:39

Láttam a teljes Simlis!
Na ki a király??!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.27. 18:18:44

@Seraphin: Te?:D
A sorozat eleje nagyon jó volt, de aztán már unalmas és humortalanná vált, így abbahagytam.

gastro vazze 2009.09.27. 19:16:21

@efes: NANA! Van Damme a J.C.V.D.-el elég komoly játékot mutatott be szvsz... Persze Bruce érdemeiből ez semmit sem von le!

geomayler 2009.09.27. 23:19:38

Mint sokan már előttem írták, nagyon sok kedvenc, emlékezetes filmélményemhez kötődik és még emellett mennyi másban játszott mellékesen, durva az össz termése.
Talán ő az a színész, akit a legtöbb filmben láttam eddig életem során, szóval bírom a filmjeit, ja.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.09.28. 09:30:38

@gastro vazze:

A JVCD egy kiöregedett szinész siránkozása volt arról, hogy szar az élete. Láthatóan nem is játszott nagyon, szerintem elég volt, ha belegondolt a helyzetébe :D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.28. 11:23:30

@gastro vazze: nekem a Légiós az, amiben úgy, ahogy elfogadom Van Damme-ot. Seagalt viszojnt soha, semmilyen filmben! :) Az a faszi kurva gáz.

Bruce (és ha már Kiombra felemlegette, Stallone és Svarci is) más kategóriába tartoznak ezekhez képest, ezek A-kategóriás sztárok, ha csináltak több-kevesebb szar filmet. Seagal és Van Damme pedig mindig is B-kategória volt, van és marad, ahogyan Dolph Lundgren, Michael Dudikoff, Mark Dacascos meg a többi. :)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.09.28. 12:20:22

@efes: JCVD-nak és segalnak is volt egy szakasza a karrierüknek amikor A-listás sztárok voltak, a hozzáillő többmilliós gázsival. ez előbbinek az időzsaru volt ilyen, segalnak meg a a nicotól egészen az úszó erődig. de a kilencvenes évek végén lejárt a "csak akcióhősök" kora, és mindkettőt elnyelte a "csak dvd-n" zsé-kategória. szerencsére bruce willis még jó színész is, és nem csak akcióhős, ezért őt ez nem fenyegette egy pillanatig sem.

Ugyandehogy (törölt) 2009.09.30. 09:43:10

@pepo05: lehet, hogy látszik, de amikor "csak a kötelezőt hozza", akkor is fenomenális. mi ez, ha nem tehetség? és ahhoz rendezőnek semmi köze.
egyébként melyik akcióhősöket játszó színész lenne hajlandó eljátszani a 16 utcát, meg a bérgyilkos kettőt fejkendőben, ráadásul nagyon jól?
szerintem jól. persze nem vagyok kritikus:P

Na mi újság, Wagner úr? 2010.12.06. 12:52:55

@Takika: ez nekem meg is van DVD-n, Bruce jó volt benne!
Pont tegnap ment a Film+on az Utolsó Cserkész. Nagyon király film :)
Nekem egyébként a Sakál is tetszett, szerintem Willis jó volt benne...

COLT 2011.01.20. 20:21:24

Bruce Willis egy legenda, mindenkinek vannak nagyobb buktái, nekem speciel a Hudson Hawk tetszett, nem volt egy 12 majom, vagy egy Die Hard, de bőven hozta a nézhető szintetn, és nem értem hogy miért húzták le így, megmondom őszintén hogy azt, hogy mi lesz egy sikeres film azt a jó isten se tudja megjósolni:D

Plusz tegyük hozzá, hogy Bruce Willis egy kult figura lett, egy jelkép a Die Hardok után, elvégre ő (és mel gibson) adta(ák) el a Marlboro Red cigarettát, a police napszemüveget, stb. és még milyen jó hangja is van mellé, imádom a filmjeit és a zenéjét is:D

Nah várjatok csapok mellé egy linket xDD

www.youtube.com/watch?v=nDXkd2NyCCE
süti beállítások módosítása