Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Itt nem lesz happy end

2009.10.09. 21:34 koimbra 8 komment

Aki ismeri valamennyire Lars von Trier munkásságát, az tudja, hogy a rendező nem éppen a könnyen emészthető, vidám filmek készítésében van otthon. Trier következő rendezése egy katasztrófafilm lesz, de persze nehogy azt higgyétek, hogy Roland Emmerich vagy Michael Bay-féle robbanásokkal tarkított produkciót fog készíteni, már csak azért,  mivel a pszichológiai sci-fi katasztrófafilm költségvetése csupán 5 millió euró (7,4 millió dollár).

A Planet Melancholia forgatása jövő nyáron indul, Németországban és Svédországban készíti majd a felvételeket a stáb, a film angol nyelvű lesz, de európai színészek lesznek benne, neveket még nem mondtak, keresik a megfelelő aktorokat a feladatra. 2011-ben Cannes-ban mutatják be a produkciót.

Trier üzleti partnere annyit mondott, hogy ismét a kézikamerát fogja használni a rendező , dogma-szerű lesz a film, reméli, hogy nem kell kivágni a nemi szerveket az alkotásból. És mit mondott a dán rendező a produkcióval kapcsolatban? Nem sokat, a sztorit még nem ismertette, de elárulta, hogy nem lesz happy end. "No more happy endings" - hogy szó szerint idézzem.

Címkék: miújság melancholia

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr681439551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kultúrpesszimista 2009.10.09. 22:57:52

"No more happy endings" - hála a jó égnek! Mert ez így helyes, ilyen az élet is. Ezért is szeretem Lars vont Triert... Nagyon kiváncsi vagyok a filmre!

FeroxX 2009.10.09. 23:31:15

a dogville-t ismerem csak tőle, de azt imádom.

Repce Manó 2009.10.10. 00:19:09

Kedvenc európai rendezőm! Nem tudjuk, hogy az Antichrist megjelenik-e hazánkban? Mindenképp nagy vásznon szeretném látni először.

fehéregér 2009.10.10. 07:11:57

@kultúrpesszimista: hm....azért az életben létezik happy and, legalábbis állomásonként, mert hát ugye a LEGvége kétségkívül nem nagyon happy.....a happy end filmen ábrázolva gyakran émelyítő, de azért nem mindig. Léteznek remek európai filmek olyan "végekkel", hogy nem kell belehalnom, ha megnézem, és ennek tudok örülni. LvT filmjeit én is kedvelem, mondjuk nem mind, a Hullámtörést, meg a Táncos a sötétben nem annyira, de az Idiótákkal megfogott, a Dogville pedig már nagyon tetszett....de azért rá kell készülnöm, ha elhatározom, hogy megnézem a filmjét, van, amikor már kissé megvisel az a "kaland", amire hív.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.10.10. 11:07:09

@Emanuel Goldstein: Idén kellene jönnie elvileg a Washingtonnak

Az Antichrist meg hát...talán majd egyszer eljön Magyarországra a film is.

sthumb 2009.10.11. 18:51:58

"Violins, and happy endings"...
Nekem mindig a dEUS ugrik be ha Lars-ra gondolok :)
süti beállítások módosítása