Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Zűrök az amerikai Anthony Zimmer körül

2009.11.05. 10:09 koimbra Szólj hozzá!

Igen-igen nehezen akar összejönni a francia Anthony Zimmer remake-je. Sam Worthington ugyanis lelépett, a producereknek pedig Johnny Depp a következő jelöltje. Florian von Donnersmark is felállt a rendezői székből, helyette Alfonso Cuaron dirigálhatja a produkciót. Angelina Jolie még kitart a The Tourist mellett.

A francia változatban egy szemfüles bűnözőt szeretne már végre elkapni a rendőrség, de senki nem tudja hogyan néz ki. Annyit tudnak biztosan, hogy a volt barátnőjét biztosan fel fogja keresni. Az ex azonban tudja, hogy követik és egy számára ismeretlen emberre száll rá a vonaton, hogy a zsaruk azt higgyék ő az, akit keresnek. Az amerikai verzióban Jolie egy Interpol ügynököt alakít, Depp pedig egy túristát játszik, akinek segítségével elkapnák a régóta körözött bűnözőt.

Először Tom Cruise bólintott rá a felkérésre, majd visszaadta a szerepet, Charlize Theron dettó. Így jött a képbe Worthington és Jolie. Bharat Nalluri volt az első kiszemelt a rendezői posztra, majd von Donnersmark állhatott volna be a kamera mögé, azonban valamiért ő is elszambázott a film környékéről.

Címkék: remake miújság the tourist

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr841501859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása