Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen)

2009.12.07. 21:12 koimbra 10 komment

 

Van, mikor az egyszerű ember csalódik a rendszerben, egy lefizetett vagy nem éppen a helyzet magaslatán lévő bíró kedvezőtlenül dönt vagy mondjuk a vádlott ügyvédje ismeri az összes lehetséges kiskaput és a bűnös nem kapja meg megérdemelt büntetését. Ilyenkor mit lehet tenni? Ha thrillerről van szó, nyilván bosszúszomjas jóember maga szolgáltat igazságot. Charles Bronson a Bosszúvágyban felesége halála után tette biztonságosabbá az utcákat, Arnold Schwarzenegger pedig Az igazság nevében akciófilmben mutatta meg, hogy ő sokkal többre képes, mint a CIA, A másik énben Jodie Foster akar igazságot szolgáltatni. A Megtorló viszont már szimpla munkaként kezeli a gazfickók kinyírását, a családja halála csak a kezdet kezdete volt.

 

Clyde Shelton (Gerard Butler) békésen, nyugodtan éldegél lányával és feleségével, mikor rájuk tör két fickó. Az este végeredménye egy kettős gyilkosság erőszakkal fűszerezve, Clyde túléli a borzalmakat, a rendőrség pedig kézre keríti a tetteseket, azonban az ügyész alkut köt az egyikkel, így az megússza pár évvel, míg a másik a siralomházba költözik be.. Eltelik 10 év, éppen végrehajtanák a halálbüntetést, ám az elítélt hatalmas kínok között kerül át a másvilágra, ez nem éppen a szokványos procedúra. A duó másik fele eközben nyugodtan szívja magába a kokót, ám hamarosan darabokban lelnek rá. Levonják gyorsan a konzekvenciát, itt bizony csak Shelton lehet a tettes, tehát gyorsan el is kapják őt. Hamarosan kiderül, hogy ez még csak a kezdet volt, ugyanis emberünk az egész városon meg akarja torolni szerettei halálát, bosszút akar állni az ügyészségen, a bírón, a városi vezetésen és az egész rendszeren.

 

 

Ígéretesen indul a film, nem kell sokat várni, megtörténik a tragédia, majd jön az egyezség, ami után Shelton kiagyalja szörnyű tervét. A néző szimpátiáját elnyeri és még drukkolni is lehet neki, azt csak öröm lehet látni, ha a két nyavalyás bűnöző elhullik és a karrierista ügyészért sem kár. A játékidő első fele teljesen rendben van, több helyen is levegőbe csaphat vidáman a néző miközben ez jár a fejében: „Igen, ez az, mutasd meg nekik”. A főhős bolondját járatja a rendőrökkel, a vezetéssel és úgy egyébként mindenkivel. Élvezetes, mikor Shelton gyakorlatilag lehülyézi a bírónőt vagy mikor kényelmes kis ágyat rendeltet a cellájába vagy éppen ízletes ebédhez jut némi alkudozással. Ám egy idő után egyre meredekebb húzásokkal rukkolnak elő a készítők, a spéci fegyverzet bevetése és a robbanó autók még úgy-ahogy elmennek, de a későbbiek folyamán már teljesen agyamentté válik a történet. A „hullajelöltek” nem tudják elképzelni, képtelenek felfogni hogy miképp képes a magánzárkából is kézben tartania a dolgokat a bosszúszomjas férfi, később az ügyésszel együtt mi is megvilágosodhatunk, de a magyarázat nem nevezhető túlzottan épkézlábnak.

 

 

 

Gerard Butler alakította volna az ügyészt eredetileg, ám később a színésznek jobban megtetszett a másik karakter, ezért megkérte Foxx-ot, hogy cseréljenek. Butler jól hozza a figurát, nem is vele van a gond, a probléma az, hogy Shelton ámokfutásával túllőttek a célon, még annak a nézőnek az együttérzését is sikerül elveszítenie (szerintem), aki hozzá hasonlóképpen mélységesen kiábrándult a rendszerben és kitörő örömmel követte kezdeti lépéseit a bosszú útján, a vége felé már azt várja az ember, hogy mikor húz fel emberünk egy halálfejes pólót. Jamie Foxx viszont nem erőltette meg magát, nem tud egyenrangú partnere lenni Butlernek, nem izzik köztük a levegőt, Néhány jelenetből leszűrhető, hogy mennyire bánja a rossz fiúkkal való alkudozást, de belső vívódását tudja tisztességesen, hitelesen előadni. Kezdetben még ő is a negatív figurákhoz tartozik, a készítőknek karakterét egy idő után szimpatikusabbá kellett volna tenniük, ha már Sheltonból gyakorlatilag negatív hőst faragtak. Azonban az alkotóknak nem sikerült ez a feladat, az legalább a karakter javára írható, hogy fejlődőképes, bár ez az alku-nincs alku dolog anno jobban ment Tom Cruise-nak.

 

 

Kezdetben még úgy állt a helyzet, hogy Frank Darabont dirigálja le a produkciót, ám végül átadta a lehetőséget másnak. F. Gary Gray elmondta, hogy műve csak szórakoztatni akar, se erkölcsi, se morális mondanivalót ne keressen benne. Személy szerint örülök, hogy csak a színtiszta kikapcsolódás volt a cél, mégis be kellett volna látni, hogy Kurt Wimmer forgatókönyvén csiszolgatni kellett volna, a film egy pontig teljesen jól működik, ha ott nem szálltak volna el és úgy-ahogy maradtak volna a földön, akkor igen élvezetes mű születhetett volna, így csak 60 %-ot tudok adni rá.

 

imdb: 7,3

rottentomatoes: 24 %

 

Büdzsé: 50 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 72 millió dollár

 



Címkék: thriller iromány 60 % law abiding citizen

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr451581350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.07. 21:46:16

Pontosan ugyanezt éreztem én is, hogy ennek a filmnek mekkora marhaság az utolsó negyed órája!
Amúgy meg végig lekötött a film azzal semmi gond nem volt! Tényleg egy szórakoztató film, de sokat nem kell rajta agyalni.
Érdekes, hogy egyik főszereplőnek pártjára sem lehet igazán állni. Bár lehet, hogy valaki tud, de nekem sehogy sem sikerült.
A vége számomra teljesen hihetetlen, de igazán nem is kell rajta "filózni", nem azért készült. (ha ezt M.Scofield látta volna)
60%

Lacás 2009.12.07. 22:02:22

Megnyugtat,hogy nem csak én nem vagyok kibékülve a végével, bár nálam azért 60%-nál többet ér, mondjuk 80%-ot.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.07. 23:58:56

Végül is átgondolva még1x nekem sem 60. Inkább 70%
Mert rossz nem volt, az biztos.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.12.08. 07:51:30

az elején, amikor megmondja az alkut az ügyész, Butleren borzasztó paróka van:D
Jamie Foxx tényleg erőtlen, de a karaktere ilyen, nem?
amúgy azért tetszett, kb.75%-ban

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.08. 09:49:30

@Krizzta: Szerintem olyannak kellett volna lennie egy idő után, mint akin látszik, hogy ténylegesen is bánja a régi megkötött alkukat. De nem látszott rajta, hogy küzd a lelkiismeretével.
De nekem inkább az volt a bajom, hogy egy idő után elszálltak a bosszúval.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.12.08. 10:11:37

@koimbra: igazad van, tényleg nem mutatott megbánást. igen, a vége már elcsúszott, habár mivel töltötték volna ki a maradék időt, ha leáll a bosszúval, mikor végez a bírónővel(számomra kb. addig volt "értelmes" a vendetta).

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.08. 10:19:33

@Krizzta: Volt egy-két jelenet, mikor a figura kimutathatta volna, hogy mennyire bánja. Ilyen volt pl. mikor a temetőben beszél a haverjával, akinek azt mondja, hogy jó döntés volt anno az alku, erre meg a másik azt feleli, hogy ezt nem hiszi, hogy komolyan gondolja. Akkor teljesen jó alkalom lett volna, hogy lássuk a megbánást, de Foxx nem volt a helyzet magaslatán ebben a filmben.

A játékot pedig ki lehetett volna szerintem tolni úgy, hogy továbbra is fennmaradjon az érdeklődés, ott volt az ügyész családja meg maga az ügyész, csak egy jó forgatókönyv kellett volna.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.01.09. 09:24:10

no, azért a távvezérelt tüzelőállás a temetői jelenetben az nem lóluba!
gyönyörű kütyük vannak szerte szét mindenütt a filmben, ráadásul az említett jelentben a pirotechnikusok is kitettek magukért -- ami a SUV-ot levegőbe emelte, az ott igazi robbantás volt. :)

K.Leslee 2011.08.13. 13:49:05

Ez egy részben szórakozató, ámde borzalmasan megírt, pofátlanul egyszerű film összecsapott befejezéssel.
Kurt Wimmer megint egyszerű sztorit tolt elénk amiben a lyukakat légből kapott magyarázatokkal tömködi be. Így volt ez az Equilibriumban is, szóval ne is lepődjünk meg.
Arra viszont még mindig keresem a választ, hogy annak a sok ártatlan embernek miért kellett meghalnia(például Jamie Foxx tanonca).
Senki iránt nem éreztem szimpátiát ebben a filmben.
Annyira egyszerű volt minden és annyi parasztvakító (technikai) megoldás volt ebben a filmben, hogy akár Michael Bay is rendezhette volna.

Jerryco 2014.03.14. 11:26:54

Két apróság zavart a filmben, sokadik nézésre tűnt fel.
1.) Nyilvánvalóan a város ellensége Clyde, de akkor miért nincs 24 órás megfigyelés alatt? Minimum a bírónő telefonos akciója után bekamerázom a celláját és egy őr ül a falnál, 24 órában és figyeli, minden rezdülését.
2. Clyde, mint város ellensége, fényképével tele a média, minden rendőr őt keresi és semmi maszkhasználat nélkül bemegy az igazságügyi központba, ahol kommandósok és rendőrök között sétál az épületbe, takarítónak álcázva magát, monoklival. Egy arc nem volt közöttük, aki látta a fényképét a hírekben, hogy ez a pasas hirdetett keresztes hadjáratot a város ellen?
süti beállítások módosítása