Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

2012-ben jön Venom, Topher Grace nem tér vissza

2009.12.21. 10:50 koimbra 2 komment

Sam Raimi nem akarta Venomot a Pókember harmadik részébe, a stúdió nyomására került be a film a címszereplő egyik legnagyobb ellensége. A rajongók többsége nem volt megelégedve a látottakkal és szerintük Topher Grace sem volt megfelelő választás a szerepre. 2 évvel ezelőtt jelentették be, hogy el fog készülni egy Venom film is, előreláthatólag majd 2012-ben jön a mozikba a produkció. Jacob Aaron Estest kérték fel arra, hogy tegyen a stúdió fejesei elé egy forgatókönyvet, aki ezt meg is tette, ám az nem tetszett senkinek. Ezek után Paul Wernick és Rhett Reese (Zombieland) firkantotta le gondolatait a filmmel kapcsolatban, ők két verziót is készítettek a szkriptből, a stúdió már boldogabb volt, de még felkérték Gary Rosst, hogy csiszolgasson a forgatókönyvön, nagy a valószínűsége, hogy ő fogja rendezni az alkotást.

De visszatér-e Grace? Nemrég megkérdezték tőle, hogy felvették-e már vele a kapcsolatot a producerek, amire azt válaszolta még semmit nem hallott a film felől és egyébként se tervezi, hogy ismét el fogja játszani a figurát.

Címkék: venom miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr291612655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.12.21. 13:20:53

Nem a színésszel volt a baj a Pókember 3-ban, hanem az egész történettel. Venomra lehetett volna építeni a Pókember 4-et, és szépen kidolgozni az egész történetet. Így viszont nem sok tere volt a filmben, na meg egyszerűen túl sok volt Pókember ellenségéből.
Egy önálló - Pókember nélküli - Venom tilm nem biztos, hogy jó ötlet.

a8zoli 2009.12.21. 21:49:06

@desmond wallace: jaja összecsapott volt amolyan jó csak legyünk má" túl rajta....
süti beállítások módosítása