Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Machete 94 óta be van tervezve

2009.12.21. 11:21 koimbra Szólj hozzá!

A Sin City 2005-ös bemutatója után szóba került a második rész, de ahogy már korábban is írtam, elég vicc kategória már, hogy aki beszél a folytatásról a forgatás kezdetével kapcsolatban mást mond, mint az azt megelőző, szóval itt már csak akkor lesz biztos minden, ha ténylegesen hozzá fognak látni a munkálatokhoz. Robert Rodriguezt sikert ismét megszólaltatni a sequellel kapcsolatban, aki legalább nem mondott semmit arról, hogy mikor csattanhat el az első csapó: "Tudom, hogy Frank (Miller) meg akarja csinálni, azt is tudom, hogy én is szeretném a folytatást, de nem tudom megmondani mikor kezdünk hozzá...az biztos, hogy nem ez lesz a következő film, amit rendezni fogok. Ez nem azt jelenti, hogy nem ehhez fogok hozzálátni a következő művem, mivel megvan az esély erre." - mondta Rodriguez és azt is hozzátette, hogy a forgatókönyv már 2007 óta készen van.

És akkor essen szó a Machete akciófilmről, amelynek a forgatása véget ért és jelenleg a vágószobában ügyködnek az alkotáson, a produkcióról Danny Trejo szólt pár mondatot: "A Desperado óta Robert erre a filmre készített fel engem. Mindenki azt hiszi, hogy a Machete az ál-előzetes alapján készül, de nem, a Desperado és a Volt egyszer egy Mexikó után ezzel a filmmel jutunk csak el igazán a csúcsra. Még lesz egy csipetnyi az Alkonyattól pirkadatig hangulatából is. Azt hiszem, hogy ez lesz Rodriguez legjobbja. Nem azért mondom mindezt, mert én vagyok a Machete főhőse, nem, ez egyszerűen hatalmas film lesz és mindenki aki beül erre a filmre ugyanígy fogja gondolni. A Macheteben nagy csata lesz Amerika határainál, az emberek odafigyelnek arra, hogy mi zajlik az országa pereménél, mi pedig megmutatjuk a negatív oldalát mindkét oldalnak.

Rodriguez pedig ezt mondta a Macheteről: Gyakran beszéltünk Dannyvel arról, hogy egy franchise alakot faragunk belőle. 94-ben esett erről szó először...talán a Desperado forgatása alatt, ekkor beszéltünk először Macheteről.

A Macheteből egyébként trilógiát terveznek, a második rész címe Machete Kills, a harmadik pedig Machete Kills Again címre fog hallgatni.

Címkék: miújság machete

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr21612729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása