Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Daybreakers

2010.02.01. 21:40 koimbra 11 komment

 

Vámpíros filmekből eléggé felemás a felhozatal. Stephen Sommers all-star szörnyeket felvonultató Van Helsingje egyszernézős pop-corn mozi volt, a Penge pedig a harmadik résszel (vagy inkább a sorozattal?) sikeresen ki is véreztette magát. Az Underworld franchise vérfarkasos-vérszívós históriája ugyan nem rossz, de nem lehet tőle hanyatt esni. A 90-es évek végén John Carpenterben lehetett még bízni, hogy egy valamirevaló produkciót összehoz a témában, ám az eredmény (Vámpírok) rémesen gyenge lett, a lassan trilógiává érő BloodRayne-t is könnyedén elfelejthetjük. Talán csak Will Smith legendává válása volt a közelmúlt egyetlen jobb produkciója. Stephanie Meyer Alkonyat szériája körül komoly hisztéria alakult ki, a tinik egyenesen megőrülnek érte, többen pedig remélik, hogy nem ez lesz a következő évek, évtizedek meghatározó alkotása, nem ebből fognak meríteni a filmkészítők. Idén a Peter Spierig testvérek jelentkeztek egy vámpíros művel, ami elég stílusos, ügyesen elkészített alkotás, kifejezetten üdítő az Alkonyat után.

 

 

2019-re az emberiség többsége egy világméretű járvány következtében vámpírrá alakul át. A túlélők nem szándékoztak együtt élni az éjszaka lényeivel, ezért menekülőre fogták a dolgokat, a vámpírok pedig átvették az irányítást, az „élet” nem állt meg, továbbra is zajlik minden, de nem a megszokott kerékvágásban. Az átalakultak többsége veszettül örül az új életnek, hiszen megszűnnek a betegségek, a halálos rákbetegséggel diagnosztizáltak is vidáman flangálnak a sötétségben és a napfényt kizáró verdákban. A többség gyorsan átáll emberi vér fogyasztásra, akik ezt elutasítják azok vagy napfürdőznek egyet vagy saját magukat teszik az étlapra, ennek azonban súlyos következménye, hogy átalakulnak amolyan emberi denevérré- 2019-re a vérkészletek elfogynak, minden egyes elfogott ember valóságos kincsnek számít, közben pedig tudósok megfeszülve kutatnak egy olyan vérpótló után, amellyel fennmaradhatna a boldog vámpírvilág. A kísérletek főagya aztán új barátokra tesz szert, akik tudják, miképp lehet áttranszformálni az éjszaka lényeit újra emberré.

 

Peter és Michael Spierig az évtized első felében rukkoltak elő a forgatókönyvvel, majd összejött a produkcióhoz szükséges pénzkeret és 2007 szeptemberére le is forgatták a filmet. Aztán úgy volt, hogy 2008-ban a gyöngyvászonra kerül a horror, á, ez nem következett be, végül 2009-ben derült ki, hogy csak idén januárban küldik a mozikba. Mindig gyanús, ha egy filmet ennyit tologatnak, valószínű a hónapok alatt még itt-ott kipofozták a produkciót, hogy szebben-pofásabban mutasson. A testvérek másik horrorja, A zombik városa volt a másik dolog, amiért amiért úgy érezhettük, hogy ebből nem lesz élvezhető darab. Szerencsére a félelmek ezúttal alaptalannak bizonyultak.

 

 

Ha valaki még retro (azaz kiröhögi és/vagy irtóztatónak találja az Alkonyatot) és arra vágyik, hogy a vámpírok legnagyobb ellensége a Nap legyen, szájukban ott legyen a két szép nagy szemfog és a vér legyen a kedvenc csemegéjük, életük legnagyobb szívása pedig az legyen, ha szívük karóval találkozik a, akkor jelentem ennek a film teljes mértékben megfelel. Nem járkálnak verőfényes napsütésben a vérszopók, ha a hajnal első sugara a szabad ég alatt éri őket akkor secperc alatt hamuvá lesznek. A vérszívó társadalom mellesleg úgy éli tovább életét és továbbra is használják a civilizáció adta lehetőségeket, az autókat azért UV védelemmel látták el, a vezető a kocsin belül egy kis kamerán keresztül látja merre kell menni. A kávékba vért csöpögtetnek, csak hogy ízesebb legyen, boros üvegekben pedig szintén hasonló finomság kerül.

 

Ethan Hawke rezignált, letört fizimiskával játszik, a figurája ugyanis teljesen megcsömörlött már vámpírléttől, a vért ugyan elutasítja, de a cigi folyamatosan ott lóg a szája szegletében, az összhatás kedvéért még kalapot is visel, igaz, ezt csak az elején látható rajta ( már-már a noir korszakot idézi karaktere.) Hawke neve a filmben egyébként Edward (nagy poén). Willem Dafoe alakítja azt a személyt, aki véletlenül, egy baleset következében jött rá miképp lehet visszaváltozni emberré, mellesleg a legjobb barátja a számszeríj, ugyanis folyton azt szorongatja. Az átalakulás felfogható egy afféle megtisztulásnak is, bár lehet a testvérek fejében másféle gondolatok pörögtek mikor ezt kitalálták. Sam Neill a vámpírok egyik vezérét, vezetőjét, fejesét formálja meg, nem is akárhogy, néha úgy tűnik mintha a lelkiismeretével küzdene, de valójában csak egy mocskos lelkületű üzletember, a különböző cégek igazgatói bizonyára magukra ismernek majd benne. A színészgárda remekül hozza a rájuk kiszabott feladatot, kár, hogy eléggé klisé figurák.

 

 

A Spierig fivérek szépen kigondolták, megteremtették a vámpírvilágot, bebizonyították, hogy nem kellenek százmilliók egy ilyen univerzum megteremtéséhez (20 millióból hozták tető alá), bár meg kell hagyni némi Mátrix-szerű beütése azért volt. Hangulatos, szórakoztató horror került ki kezük alól, üröm az örömben, hogy ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, voltak itt kiváló és zavaró ötletek is. 70 %-ot megérdemel, lehetett volna több is, ha a figurák olykor nem közhelyesek, Edward katonaviselt öccsének cselekedetei hülyeségnek tűnnek. Ettől függetlenül az Alkonyatban megcsömörlött vámpírkedvelőknek melegen ajánlom.


imdb: 7,0

rottentomatoes: 65 %

 

Büdzsé: 20 millió dollár

Eddigi amerikai bevételk: 29,4 millió dollár

 

 

Címkék: horror iromány sci fi 70 % daybreakers

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr911721284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.02.01. 22:03:02

Na, akkor szedem is már le :) Rég láttam már jó vámpírmozit (a Twilight széria nem vámpírmozi, hanem tinisorozat. Nomeg nem is olyan szar, mint ahogy mindenki hangoztatja)

Brekicc 2010.02.02. 05:07:09

Én azért annyira nem húznám le a Twilight-ot annak ellenére hogy tényleg elég limonádé. De hát mit vár az ember? Egy nő írta azt a könyvet. :) Azokban mindig csupa nyál lesz a vámpír. Elég csak Az interjút megnézni Louie-val. Engem érdekel ez a film mindezek ellenére is. Am. mennyi lehetett az össz költségvetése? Gondolom a 20 misiben a sztárgázsik nincsenek benne.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.02. 10:06:45

@Brekicc: A büdzsében már a gázsik is benne vannak. Hawke, Neill vagy Dafoe nem sztárok, hanem ismert nevek. Brad Pitt a sztár, akihez 20 millát simán odadobnak vagy Mel Gibsonhoz.

Repce Manó 2010.02.02. 11:07:42

Azért, aki érti, hogy miről szól a vámpír Dracula óta, az nem a napfény hatásosságát kritizálja. Egy ideje a vámpír már régen nem a klasszikus értelemben vett elmélet szerint működik, hanem egyszerű kannibál műfajjá degradálja azt. A Dracula és a Nosferatu is a szexről szólnak, a szemfogak és a hosszú körmök fallikus szimbólumként funkcionálnak és a harapás a behatolást, a szüzesség elvesztését jelképezhetik, más szemszögből pedig az emberek egymás iránti viselkedésük, egojuk miatt válnak úgymond energiavámpírrá. A Twilight pedig ha megnézzük, illetve olvassuk, akkor rájöhetünk, hogy az egész Bella szüzességének elvesztéséről szól, illetve a vámpírcsalád önmegtartóztatásáról, ami az erkölcsös élet alapfeltétele, vagyis vámpírként egy fajta szuperego féle tulajdonságuk van. A feszülettől pedig talán azért félnek, mert az egyház, a Biblia erkölcsösséget közvetít, és a vámpír alapból tagadja ezt, míg a napfény által fény derülhet az igazságra, hogy ő valójában csaló, bűnöző, a társadalomra rossz hatással lévő ember.

Aki nem hiszi járjon utána, ennek az egész agymenésemnek az alapja a Filmkultúra 1981-es valamelyik számában lelhető fel a Herzog féle Nosferatu filmmel kapcsolódó cikkben.

Elanor_ 2010.02.02. 20:56:15

@Repce Manó: a napfényt a succubus-teória jobban magyarázza. a démon éjszaka jön el, amikor védtelenek vagyunk, kvázi elsüllyedve a tudattalanban (ahol ugye tudjuk, h a legősibb ösztöneink munkálnak) és elszívja az életenergiánkat.

egyébként jó meglátások. én ezért (is) szerettem az Alkonyatot. mert visszahozta a vámpírlét szexuális feszültségét.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.02. 20:59:53

Hát mit mondjak, én ezekről nem tudtam eddig:) Kösz a felvilágosítást:) Ettől függetlenül az Alkonyatot akkor sem tudom a kedvelni, a folytatását még nem láttam,.

Brekicc 2010.02.03. 01:01:28

@Repce Manó: Sztem ezt nem lehet így kategórikusan ráhúzni a vámpírkultra, mert annyi irányban ágazik hogyha jól megnézed, szinte egyik film rácáfol a másikra.
Valahol szexmániások, valahol szerelmesek, valahol pont az ellenkezője. Sőtt, az Odaát c. sorozatban, a vámpíroknak már külön kitolható szemfoguk van mint a macskaköröm. :)

Az én vámpíros favoritom a vonzerő, lappangó gyilkos, évszázados bölcsesség, és emberfeletti képességek melyeket idővel sajátít el ahogy egyre öregebb a vámpír.
A Twilightban nekem pont az tetszett, hogy nem tud mindenki mindent, hanem különböző erősségei vannak a karaktereknek.

Elanor_ 2010.04.03. 21:05:33

na megnéztem :)
Hawke-nek is jó a haja :D
(bocs, mostanában ennyiben kimerül a kreativitásom)
na de mégis: írták vhol, h óriási logikai bukfenc van benne, szerintem ezen túl abszolút nézhető és izgi film.

balazsman 2010.04.09. 23:36:16

ez a film a 2 éve kiadott (SPI) Tökéletes teremtmény -sztorira emlékeztetett engem, bár alapvetően más vámpírlétről szólnak.
Volt még egy filmje a néhai kiadónak, a Lucy Liu-féle Rise (Rajzás), az is egy érdekes vámpírelmélet, csak nem lett kibontva, a történet Lucy körül forogva leragad.

Nekem a kedvenc vámpírelméletem az Anne Rice által kitalált Vámpírkrónikák, annak a "világnak" a szabályai és történetei tetszenek a legjobban. Filmváltozatban a Kárhozottak királynője persze béna volt, de könyvben sokkal jobban ütött. Az Interjú viszont filmként működött jobban.

Rolee83 2010.04.10. 05:23:06

Pár napja néztem, nem rossz!

nikodémus 2010.06.19. 13:47:00

Hangulatos kezdés, aztán sajnos gyors lejtmenet. Szépen megalkották az egyedi világot, az alapszituációt, bemutatni már nem volt kedvük/idejük. A film egyre csak egyszerűsödik, míg a végén egy jó nagy hentelésbe torkollik.

Eddig sem állt hozzám közel a vámpír-mitológia, e film után sem fog.
süti beállítások módosítása