Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

2011-ben kezdődik a Die Hard 5 forgatása

2010.02.23. 11:00 koimbra 15 komment

A harmadik Die Hard után elég sokat kellett várni a következő részre, a negyedik szépen hozott a kasszáknál, a stúdió látta, hogy van még erő ebben a franchise-ban, így felvetődött a folytatás lehetősége. Bruce Willis is benne lenne, de nem igazán hallhattunk arról, hogy valaki írná a forgatókönyvet. Willisszel nemrég az MTV Newsnak sikerült beszélni a Cop Out sajtókonferenciáján, az akciósztár pedig azt mondta, hogy jövőre látnak hozzá az ötödik Die Hard forgatásához.  Willis megjegyezte, hogy a legutóbb epizód direktorát Len Wisemant ültetné a rendezői székbe.

A Drágán add az életed a Nakatomi toronyházban játszódott, a Még drágább az éled cselekménye egy repülőtéren környékén zajlott, Az élet mindig drága címre hallgató folytatásban pedig New Yorkban szaladgált Willis, míg a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életedben már az USA léte volt a tét. Mi lesz az ötödikben? Willis kikotyogta, hogy világszintű problémát kell majd megoldania McClane-nek. (A hatodikban meg a világegyetem sorsa forog majd kockán?) Mindenesetre feladták a leckét, érdekes lesz a magyar címet olvasni.

Címkék: die hard franchise miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr601783262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.02.23. 11:05:49

"Willis kikotyogta, hogy világszintű problémát kell majd megoldania McClane-nek."

A földi élet mindig drága, vagy mi? ;)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.23. 11:12:43

@gst47: Biztos tudják még fokozni:) Még ott van a Legeslegdrágább az életed.

LZoltan 2010.02.23. 11:17:05

"A hatodikban meg a világegyetem sorsa forog majd kockán?"

Az már meg volt az a címe, hogy Ötödik elem.

Tipca 2010.02.23. 11:20:09

@LZoltan: Majd kiadják újra azt, kicsit átszinkronizálják, hogy Corben Dallas helyett John McClane legyen a főhős, egy taxissá lecsúszott volt exrendőr, akit lehibernáltak, és a jövőben ismét felébresztették, aztán már mehet is a moziba. :D
Az lesz majd Az élet k**va drága.

Tipca 2010.02.23. 11:21:04

@Tipca: Vagy még jobb, Az élet badabumm drága! :D

Kukoida 2010.02.23. 11:26:43

4. rész egy nagy szar volt gondolom az 5dik is olyan lessz

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.23. 12:05:53

Szerintem is kár erőltetni, az első kettő volt az igazi Die Hard, a 3 és 4 rész nem érdemli meg ezt a nevet. De kisebbségben vagyok a véleményemmel:)

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2010.02.23. 13:22:02

@koimbra: sztem a második rész eddig a leggyengébb, a 4. kicsit mögötte somfordál, a 3. már pár fokkal jobb, de az első...

az első az igazi királyság :)

én kíváncsi leszek az 5.-re is, igaz, hogy Willis bratyó lassan már beállhat Ford és Sly mögé, de hát nekik is jól állt ismét az uniformis. :)

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2010.02.23. 14:59:10

Szerintem pedig a 2. és a 3. a legjobb.

Rolee83 2010.02.23. 15:08:19

Szerintem mind a négy rész nagyon állat!!!

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.02.23. 15:27:56

Nekem a 4-es tetszett, azzal együtt, hogy az volt az első nem R rating-es. Ahhoz képest nagyon jót hoztak össze, persze nem olyan, mint régiek, de jobb egy nem túl ász Die Hard, mint egy tré új franchise.

a8zoli 2010.02.23. 20:10:42

die hard 6 : mikor halsz meg már végre... nemtudom meik filmből van de egy vígjátékban mondták....

az első 3 mind állat volt de egyvalamit rontottak el.... (lehet rasszista lesz amit leírok de nézzétek meg mind a 3 ilyen) hiányzott a fekete segítő karakter mellőle... a 4. ben justin próbálkozik de egy néha eröltetett poénokat belökni fele se olyan vicces mint az első 3 ban mindig feltűnő fekete rendőr vagy légi irányító vagy egyszerű boltos. a 4ben a sok fizikát és totál realitást agyonvágó cgi trükkök miatt lett olyan amien. az első 3 ban mind valós stuntok vannak nem trükkök. igaz folyt a vére szegény john mclane-nek de sokkal hihetőbb volt mint a 4 ben rendőrautóval helikoptert csúzlizni meg kamionnal összeomló autópályán gördeszkázni ezek mind mind marhaságok voltak. ha kihaggyák az 5. ből ezeket a naggyon marhaságokat akkor jó is lehet... de a világot megmenteni az már olyan james bondos....

b0lha 2010.02.24. 19:50:35

sztem rossz volt a 4. rangatozo kamera, kicsit mar nevetsegesbe hajlo akciojelenetek... es a rohadekok csak fenyegetoztek vele h felrobbantjak a feher hazat, vegul nem tettek meg, ez kulon fekete pont volt... sztem az 5 is felesleges. ha csak nem vmi kocsmai keselest kell 1 viszkis uveg tarsasagaban mcclanenek a helyszinen amoan poirot-san megoldani...

Al Powell őrmester 2010.03.15. 00:29:10

Die Hard 1 király,Die Hard 2 sztem is a széria leggyengébb darabja, Die Hard with a Vengeance egyértelmű kedvenc, a 4 meg katasztrófa lett.
süti beállítások módosítása