Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

McAvoy helyett Gordon-Levitt küzd meg a rákkal

2010.03.03. 21:30 koimbra Szólj hozzá!

Will Reiser saját élményei alapján írta meg az I'm With Cancer regényt, majd a forgatókönyvet is papírra vette és a tervezett film mellé beállt Seth Rogen (A szerv), aki később úgy gondolta, hogy az egyik szerepet is el fogja játszani, no nem a főhőst, azt átengedte másnak, James McAvoy pedig benne is lett volna, ám a színész személyes problémákra problémákra hivatkozva kilépett a produkcióból. A forgatás lassan kezdetét veszi, szóval gyorsan meg kellett találni McAvoy utódját, a választás pedig Joseph Gordon-Levittre esett, akinek romantikus filmje, az (500) Nap Nyár áprilisban jelenik meg itthon DVD-n. Gordon-Levitt mellett Anna Kendrick (Egek ura), Bryce Dallas Howard (A falu), Angelica Huston (Addams Family) és Philip Baker Hall (Magnólia) fog feltűnni.

A produkciót Jonathan Levine (The Wackness) fogja rendezni. A történet szerint a főszereplőnél rákot diagnosztizálnak, majd néhány év alatt sikeresen legyűri a betegséget.

Címkék: miújság könyvből film vígjátékhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr751806193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása