Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lottó ötösben bízik a magyar

2010.03.17. 08:00 nyuszisz 5 komment

A magyar filmekben feltűnően gyakran nyernek az ötös lottón. Ez valami végső reménység lehet az életünkben, a felnőttkor álma, amikor már sokan tisztában vagyunk vele, hogy tisztességes munkával nem lehet meggazdagodni és tisztességtelen munkával is kevés rá az esély. Utolsó lehetőség a lottó, és azt hiszem, sokan élnek is vele, mert reménykedni jó.

Feri (Hollósi Frigyes) és felesége, Joli (Dózsa Erzsébet) is megjátssza rendszeresen a lottót, családi számokkal, melyek házassági évfordulókat jelentenek. És egyszer bejön. A lakótelepen élő kis család hirtelen nem is tud, mit kezdeni a pénzzel. Ferinek kellene egy ütvefúró, Jolinak meg egy rendes takarítógép, komolyabb dolgokat el sem tudnak képzelni, mert el sem képzelhettek soha. De azért okosan csinálják; titokban. Jönnek lassan az ötletek: egy családi ház, a tévében látott természetgyógyász a hátfájásra, majd egy kisebb vállalkozás a kollégákkal.

Kicsit féltettem ezt a családot és a filmet is; azt hittem ez egy olyan film lesz, ami arról szól, mennyire nem tudnak mit kezdeni az emberek a lehetőségekkel. Azt hittem jönnek majd a hiénák a pénzre és kihasználják hőseinket. De Czabán György filmje nem erről szól.

Alapvetően pozitív dolgokról szól a történet, nem úgy ahogy megszoktuk. Minden jól sikerül, a szegény család megkapja a pénzt és nagyon jól tudja használni. Valószínűleg igazi barátok veszik őket körül, mert nem tudnék példát mondani, hogy valaki rossz szándékkal közeledne feléjük a gazdagodásuk miatt. Talán a természetgyógyász egy furcsa eset, de ő sem rosszindulatú. Feri lánya különösen jó színfoltja a filmnek. Nem tudom, hogyan csinálja, de mintha meg sem érintené a nyeremény és a változás. Meglepett az is, hogy bizonyos problémák a pénz mellett is megmaradtak. Ez a pont a Kanadába disszidált fiú volt, aki még ekkor sem került elő. Nem derül ki a történetből, miért nem, és, hogy a végén hazatér-e egyáltalán. Vannak dolgok, amiket nem tud megválaszolni a pénz sem, amit nem tesz meg helyettünk a vagyon. Ferinek is egyedül kell elindulnia fia után.

Nehéz kérdés, hogy ez az alkotás túl erkölcsös, vagy csak azért tűnik annak, mert hozzászoktunk a filmek túlzott erkölcstelenségéhez. Hétvégén néztem a Made in Hungáriát is és meglepődtem, hogy még ott is be tudtak csempészni egy kis káromkodást, holott abban a korban meglehetősen idegenül hangzik. Legalábbis azt mondják, a régi idők embere nem beszélt csúnyán, aztán hirtelen úgy elterjedt ez a modor, hogy ma már az értelmiségieknél sem ritka. Ebben a filmben meg nincs egy érdekember sem, aki kihasználná Ferit: a takarítónőt nem lehet elcsábítani, és a barátok között sem akad senki, aki lenyúlná az üzletben. Az ügyvédnő pedig még az elveszett fiú megkeresésében is segít.

De mi oka lenne egy filmnek túlzottan erkölcstelennek, vagy erkölcsösnek lenni? Miért nem úgy mutatja be a világot, ahogy van? Talán fölöslegs kérdések ezek. A lényeg itt egy egyedi eset, aminek a valóságalapja sohasem fog kiderülni, akárcsak a történet elhallgatott részei.

Imdb: 5,1/10

Szerintem: 7/10

Címkék: iromány vígjáték dráma családi játékfilm 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr941845531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.03.17. 09:47:59

Ebből is látszik, hogy milyen idealista, széplelkű szkíta nép vagyunk.
A pozitív gondolkodás és a tolerancia a vezérlőcsillagunk.
A népmesét csont nélkül hisszük, az igazmondó juhász meg mindig elnyeri jutalmát.
Egy görcsös furkósbotot a seggébe.
A filmet nem láttam, arról még nem alkotnék véleményt.
Prekoncepciókat nem gyártok.
Az nem magyar szokás. ilyet a mi szittya fajtánk nem tesz.

semota · http://livewithit.blog.hu 2010.03.17. 09:54:41

Nekem nem tűnt annyira pozitívnak ez a film, inkább egy kicsit szomorkás volt a hangulata szerintem.
Számomra nem volt ennyire egyértelmű, hogy a régi barátokkal ugyanúgy megmaradt volna a közeli viszony. Határozottan az volt az érzésem, hogy hűvösebb lett a viszony, távolságtartóbbak lettek a többiek.
Feri se véletlenül próbálta megkefélni a kis egyetemista lányt, aki takarított nála, még ha nem is lett belőle semmi. És akkor a természetgyógyászos vonalat meg sem említem.
Számomra az volt a film üzenete, hogy a pénz se oldja meg az ember problémáit, illetve inkább újakat csinál a meglévő gondok helyébe.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.03.17. 10:23:47

Az ötöslottó talán azért, mert a filmeket a Szerencsejáték Rt. szponzorálta.?
Hát ez elég siralmas történet.
Nyer a lottón és nem változik semmi.
Ha én filmet csinálnék bármi másról szivesebben, mint arról, hogy a világ uncsi és ezen még egy lottónyeremény sem változtat.
Egyébként tipikus magyarfilmes nézőpont.

konyvelomo 2010.03.17. 10:46:24

Kegyetlen nyomasztó a plakát hangulata :(

nyuszichat 2010.03.17. 10:48:44

Hát igen...miről álmodunk? Pénzről, biztonságról...:(:(

sexhell.hu
anotherlife2time.qwqw.hu
süti beállítások módosítása