Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Aki bújt, aki nem, érkezik a Jeepers Creepers harmadik része

2010.03.20. 01:25 koimbra 4 komment

2007-ben hallhattunk először arról, hogy el fog készülni az Aki bújt, aki nem (Jeepers Creepers) harmadik része, majd az első két felvonás rendezője, Victor Salva tavaly ősszel beszélt arról, hogy úgy néz ki, hogy meglesz a pénz a következő filmre. A Bloody-Disgustingnak sikerült beszélnie Ray Wise-zal, az Aki bújt, aki nem  főszereplőjével, a színész pedig elárulta, hogy van már forgatókönyv is.

„Elkészült Az aki bújt, aki nem  szkriptje  Most éppen azon gondolkodnak, hogy mikor láthatnának hozzá a film előkészületeihez. Reményeim szerint két vagy három hónapon belül elkezdődik a forgatás...Az MGM határozottan szeretné elkészíteni, most már csak minden attól függ, hogy mikor tudják a film költségvetését rendelkezésre bocsájtani.” - mondta Wise, azt is hozzátette, hogy a történet ott veszi fel a fonalat, ahol a második véget ért. „Ott indul a film, ahol a legutóbbi filmnek vége szakadt, abban a pajtában, ahol a a Creeper a falon lógott és egy öreg fickó ült előtte a szigonypuskámmal. „

A harmadik részt is Salva fogja dirigálni. „Nem engedne senki mást a közelébe, a franchise hozzá tartozik.” - jegyezte meg Wise. Én meg azt jegyezném meg, hogy miért nem tudták megtartani itthon a Jeepers Creeperst és miért kellett egy hülye címre (ami hallatán nem is egy horrorra gondolna az ember) adni neki.

Címkék: franchise miújság sequel horrorhír jeepers creepers jeepers creepers 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr101852956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipca 2010.03.20. 09:53:10

Hurrá! Az első rész szerintem egy unalmas thriller volt, de a második határozottan javuló tendenciát mutatott. Ha ezt folytatják, a harmadik kiváló film lesz. :)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.20. 13:11:36

nekem az első is nagyon bejött...a kettő meg főleg, a bosszúálló paraszt karaktere nagyon el volt találva...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.03.20. 14:29:19

Nekem az első és a második is tetszett, a másik rész végén mikor a fickó ül a pajtában a puskával a kezében és nézi a felszegezett csúnyaságot máris néztem volna a következő részt.

sjbee 2010.03.20. 18:21:10

tényleg egész jó mind2 film, bár az első résznél még kiröhögtük itt-ott a haverokkal a filmet :D
süti beállítások módosítása