Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Trilógia lehet a Titánok harcából

2010.03.23. 10:30 koimbra 12 komment

Louis Leterrier azt ígéri, hogy még két Titánok harca filmre számíthatunk, amelyben bemutatja a görög mitológia ismert lényeit.

"Még két filmre elegendő forgatókönyvet írtam. Összesen három filmet tett ki a szkript. A Warner fejesei egyszer beállítottak hozzám és azt mondták 'Leforgathatod a filmed, de csak ha megígéred nekünk, hogy csinálsz még kettőt.. Úgyis el tudod mesélni a történetet, hogy nem zárod le.'" - mondta Leterrier a FirstShowingnak, majd még azt is elárulta, hogy ezek különbözni fognak az első résztől, teljesen kitárja a görög mitológia ajtaját. A rendező biztosított arról mindenkit, ha  április másodikán a nézők ömleni fognak a filmjére, akkor a Warner azonnal áldását adja a folytatásra.

Leterrier ezen kívül szeretné a Bosszú Angyalai mozifilmet is elkészíteni, azt mondta, hogy rajta van azon a listán, amely a lehetséges rendezőket tartalmazza, de fogalma sincs, hogy még kik találhatóak meg ebben a felsorolásban.

Címkék: miújság sequel titánok harca

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr211861810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2010.03.23. 10:49:12

Jöhetnek a folytatások, minimum ebben a minőségben, de csak akkor ha minden rész külön történetet mesél el!
Utálom mikor elvágják a film végét, mint pl Karib tenger kalózai 2.

ocse1917 2010.03.23. 10:54:01

@Rolee83: Te már láttad a filmet?

JBuchananB 2010.03.23. 10:58:44

"A rendező biztosított arról mindenkit, ha április másodikán a nézők ömleni fognak a filmjére, akkor a Warner azonnal áldását adja a folytatásra."

A film minőségétől elvonatkoztatva, nagy segítségében lesz számára a jó "öreg" 3D illetve az Avatar láz, hogy sikeressé váljon. Majd meglátjuk milyen is lesz a film.

Rolee83 2010.03.23. 14:06:36

@ocse1917: Nem, de az előzetesekből nem nehéz kitalálni, hogy ez bizony kurva jó lesz!!

ocse1917 2010.03.23. 17:33:38

@Rolee83: én is ezt mondtam a Hihetetlen Hulk előzetese után, amit szinten ez az úriember rendezett és a filmben marha nagyot csalódtam.

az előzetesekben általában a film legjobb jeleneteit vágják össze, és sajnos sok esetben csak ez a 2 perc értékelhető egy 2 órás filmben.

Shyllard 2010.03.23. 17:35:15

@Rolee83: Gondolom akkor a Max Payne is piszok jó volt, az Avatar-ról és a 2012-ről nem is beszélve..... Én is reménykedek, hogy jó lesz, de pl a Karib-tenger kalózai 2 lezárása sztem rohadt jó volt. Nem volt elvágva csak lehetett tudni, h lesz folytatás.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2010.03.23. 18:03:22

@Shyllard: szerintem a Karib 2 tipikusan a félbevágós téma, hisz nem volt rendes lezárása, csak nagy epikus valami, ami után az ember verhette a nyálát, hogy mikor jön már a 3. rész.

a rendező azt is mondta amúgy, hogy a 2-3. rész teljesen másról fog szólni, szóval egy-egy kaland lesz mind3 rész. legalább is ez van tervbe véve.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.03.23. 18:22:58

A Percy Jackson is franchise-nak indult,most pedig a bevétel miatt szerintem elgondolkodnak kicsit a folytatáson. A Titánok harcában is a görög mitológia szörnyei elevenednek meg, akárcsak a Villámtolvajban. Engem inkább az érdekel, hogy ezek után mire számíthat Perszeusz? Mert oké, hogy ott vannak a nagy bazi skorpiók, meg a Kraken és a morci Zeusz, de a népeket érdeklik-e a görögök?
Ha befuccsol a film, akkor a Dawn of Warra talán keresztet is vethetünk

Shyllard 2010.03.23. 18:27:33

@koimbra: Azért a Percy Jackson sokkal gyerekdedebb. Pl mekkora baromság, hogy egy lift visz fel az Olimpuszra? Szerintem sokakat már alapból elijesztett a trailer, mitologikus kor és modern kor egyben? Ki van zárva.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2010.03.23. 18:35:05

@koimbra: a percy jackson szerintem nem a téma miatt bukott. egyszerűen logikátlan, ostoba film lett.

Perzeusz ha jól tudom ellátogatott Atlaszhoz is, meg Andromédával is kavart, szóval folyt ott élet rendesen. :)

szerintem a dawn of war amúgy sem az a nézőcsalogató film lesz, tekintve, hogy Singh egyik filmje sem túlzottan az. még akkor sem, ha jó filmek.

Rolee83 2010.03.24. 04:57:55

Tudom, hogy az előzetesek sokszor csalnak, nekem is volt már bent részem! De nem mindig! Van egy olyan érzésem, hogy ez jó film lesz.

Shyllard: A Max Payne nem tetszett, de az Avatar és a 2012 igen!!! Ezek látványfilmek, az ilyeneket imádom. És a Titánok harca is durván látványos lesz!
süti beállítások módosítása