Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lovasi András adóvisszaigényléssel kínlódik

2010.03.24. 07:40 nyuszisz 8 komment

Lovasi András jogtalanul akar adót visszaigényelni, de nem elég kitartó hozzá.

Mindez persze nem a valóságban történik, hanem a Sztornó című filmben, melynek tartalma röviden egy mondatban így foglalható össze. Lovasi András pedig azért marad Lovasi András a filmben is, mert történetesen nem derül ki a szerepe szerinti neve, és így olyan, mintha saját maga lenne. Meg egyébként is úgy néz ki, mintha önmagát alakítaná.

A fő konfliktus elég távolinak tűnik előttem. Lovasi különböző helyekre utazgat elméletben, és aztán azt vissza akarja igényelni az adóból. Ezt biztos sokan csinálták akkoriban, és az APEH-nál is tudják, hogy ez van, nem is követelnek lehetetlent a pénzükért: mindössze a beltag aláírását, lehetőleg úgy, hogy minden papíron megegyezzen. Ám Lovasi nem a valóságban él. Nem erőlködik az akadályokkal, egyáltalán nincs akaratereje. Hogy miért, azt nem tudom. Talán elkényeztették a nők, akik oda vannak érte, feleség, kollégák, tanítványok és ismeretlenek egyaránt. Neki meg csak a feje fáj és nő a púpja, pedig tényleg csak egy ember néhány aláírásán múlna a szerencséje.

Mintha önmagában ez még nem lenne túl sok, hősünkkel egyre nyomasztóbb dolgok történnek. Úgy néz ki, teljesen kicsúszik a lába alól a talaj. Olyan az egész, mint egy borzalmas rémálom, ahol a lehető legrosszabb mellett még a legnagyobb képtelenségek történnek vele, mindenfélével megvádolják. Lovasi meg lassan elhiszi saját bűnöségét. Legalábbis, én, mint néző erősen kezdtem ettől félni és nagyon úgy éreztem magam, mintha egy Thomas Hardy könyvet olvasnék. Egyszóval, túlzás, ami vele történik, annyira, hogy már-már nevetséges és érthetetlen, miért bűnhődik ennyit. Egy igen kellemetlen világról szól. Hősünk pedig túl jó erre a világra, ahol a megélhetésért csalni kell. Csak egy picit kellene csalni és talán még menne is, de csak bizonytalanul, a legkisebb ellenállás megállítja.

A rendszer rossz, nem lehet benne tisztességesen élni, ez végül ahhoz vezet, hogy megrontja az egyént.

Kár, hogy a film vége egy gyenge krimibe torkollik, szerintem elrontja az összképet. Egyébként se hiányzik a hepiend egy ilyen filmbe. Viszont annyiban mégis illik ide, hogy  a fordulat ugyanolyan eltúlzott, mint a film első, nagyobbik részében, annyi különbséggel, hogy ez a ló másik oldalán van. De csak annyiban, hogy hirtelen túl szerencsés lesz az eddig rossz karmájú hősünk. Az üzenet azonban jó; bármilyen rossz a világ, a családban meg lehet találni a boldogságot.

A Sztornót Pálos György írta és rendezte aki a Feri és az édes élet című filmben is dolgozott. Tetszetős fényképezése és vágása van, élvezetes nézni. A zene többnyire a jól ismert Kispál és a Borz, sőt a párbeszédekbe is csempésztek néhány idézetet a dalszövegekből.

Imdb: 7,2/10

Szerintem: 8/10

 

Címkék: sztornó iromány dráma 80 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr841864206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konyvelomo 2010.03.24. 11:17:08

"Lovasi András jogtalanul akar adót visszaigényelni, de nem elég kitartó hozzá."

A frászt hoztad rám így a Kossuth-díj után :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.03.24. 12:20:36

Két Kispál rajongóval mentem el a filmre, ők azt mondták a végén, hogy egy Lovasi Andrással készült alkotás nem lehet rossz és ez sem az. Bár azért éreztem, hogy nem jött be nekik. Én untam:(

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.24. 12:39:22

Nem jogtalanul akart adót visszaigényelni, hanem ez teljesen legális adóvisszaigénylés volt. Abban, hogy a legális, tehát jogos adóvisszaigényléshez a valóságot és jogszerűséget nem teljes terjedelmében lefedő körülményeket teremtett, ez akkoriban tömeges tevékenység volt, főleg értelmiségi körökben. Ha van kiskapu, hát használjuk is, nemdebár. Pl. adott egy újságíró (nem én!;), aki tevékenységét jobbára otthon, az íróasztalnál ülve folytatja, azonban mivel kinn áll a kocsija az utcán, miért ne mehetne el mondjuk egyszer Győrbe, egyszer Pécsre, egyszer Szegedre megnézni egy filmet? Miért ne? :) Ezeket az utakat aztán az illető szépen lekönyveli, és a visszajáró adót visszaigényli - hiszen csak a munkáját végezte. (Az apehnek nem kell tudnia, hogy az összes filmet az illető szépen letorrentezte, és otthon megnézte, és nem ment el a Mediawavere, meg egyéb vidéki filmklubokba. Az elvégzett munkából világosan kitűnik, hogy ott volt.) Nem tudom, világos-e ez így?
Az EVA bevezetésével aztán ezek a kiskapuk értelmetlenné váltak.

Amúgy kedves és főleg hiteles film volt ez, sokan szerettük és nem is feltétlenül Lovasi miatt, bár ő az én generációmnak emblematikus alakja - éppen ezért nem rajongunk érte, de ha ismerném, haverom lenne.

DecKarD 2010.03.24. 22:46:43

@efes: Tehát: jogtalanul akart adót visszaigényelni. :D

nyuszisz 2010.03.24. 23:09:41

@efes: köszi, most már értem, tehát egy bugkihasználás volt :)

@DecKarD: azt hiszem magyarul igen, jogilag meg nem.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.25. 14:19:08

@DecKarD: Pont arról van szó, hogy nem jogtalan, mert jogos. Hiszen papíron ez járt neki, és minden stimmelt, a számlák, az útvonalnapló, minden. A valóságot meg csak az ismeri, aki megélte.
süti beállítások módosítása