Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Női főhős lesz az Alien előzményfilmben

2010.04.23. 11:00 koimbra 51 komment

Mint ismeretes az első Alien film rendezője, Ridley Scott ismét a kezébe vette a savas vérű űrszörny sorsát és maga fogja dirigálni a franchise következő darabját, amely nem közvetlen folytatás lesz, hanem egy előzményfilm. Scott nemrég az MTV-nek nyilatkozott a produkcióról. "Mellettem van éppen egy rakat lap, ami már a forgatókönyv negyedik vázlata. Immár nem álmodozunk  a filmről, hanem dolgozunk is rajta. Kitaláltuk a történetet is" - mondta Scott, aki megnyugtatott mindenkit, hogy az előző filmekhez képest sokkal jobb karaktereket fogunk látni és olyan jól haladnak, hogy nem is lehet kérdéses, hogy belátható időn belül hozzá fognak látni a forgatáshoz.

A történet 2085-ben fog játszódni, 30 évvel azelőtt, hogy Ellen Ripley karaktere megszületett volna. A nyolcadik utas: A Halálban a Nostromo legénysége egy kihalt bolygón rálel egy elhagyott űrhajóra, amiben nem csak több alien tojást találnak, hanem a pilótafülkében egy nem emberi tetemre is rábukkannak. Ez a figura is szerepet fog kapni az alkotásban. Kiderült továbbá, hogy a főhős egy nő lesz. Scott elárulta, hogy anno mikor az első rész forgatókönyvén dolgoztak még úgy volt, hogy Ripley fickó lesz és nem nő. Aztán a szereposztásnál felmerült benne, hogy miért is ne lehetne hölgy a központi karakter.

A nagy kérdés, hogy mikor kerül a mozikba a kész film? Scott reméli, hogy 2011 végén már látható lesz a produkció, de szerinte sokkal reálisabb egy 2012-es időpont.

Címkék: alien miújság prequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr731944984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inkarnate 2010.04.23. 14:10:39

Biztos Alan Ripley lett volna :D

Caris00 2010.04.23. 14:14:15

A nyolcadik utas alapfilm. Ettől félek kicsit.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2010.04.23. 14:23:46

@Caris00: Én is tartok tőle. Előfordulhat, hogy akár visszafogott elvárásainknak sem tud esetleg megfelelni.
Persze kívánom és remélem, hogy ilyen nem fog előfordulni.
A másik meg az, hogy az "Alien" elkészült vagy 30 éve, azt már nem lehet tönkre tenni.

balu_ 2010.04.23. 14:37:02

Na a mester tuti jó filmet fog készíteni! De ha csak negyed olyan jó, mint az 1. akkor is 100* jobb, mint az avp2 nevű hulladék!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.23. 14:38:46

space jockey for president!
Nehogy vége merjen lenni a világnak 2012-ben! Akarom látni a prequelt! :D

DocBulywood 2010.04.23. 14:41:32

@mlif

Alig várod?

Akkor nem is várod! Miért nem várod?

Alikam 2010.04.23. 14:44:25

Hát Hollywoodban rendre elbasznak mostanság mindent, már a nagy nevek is:S, miért lenne ezzel másképpen...

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.23. 14:45:51

Én azzal nem tudok mit kezdeni, hogy "z előző filmekhez képest sokkal jobb karaktereket fogunk látni".

???????

Mi baj volt Kane-nel, Dallas kapitánnyal, Ash-sel, Vasquezzel, Bishoppal, Hicks-szel, Hudsonnal, Dillonnal és (dr.) Clemens-szel? Emlékezetes karik voltak mind (igazából az első kettő filmből majdnem mindenki). A 4-ről nem nyilatkozom, mert ott magát a filmet rontották el szerintem.

moRtiZ 2010.04.23. 14:51:23

Szerintem meg mind a négy alien film tökéletes volt. Mindegyik egy kicsit más, de mindegyik nagyon jó volt. Remélem Scott nem rontja el a filmet. Bízom az igényességében.

kalapácstollú 2010.04.23. 15:14:37

A címe pedig: Az akváriumsarkon hal áll...

paráznabillegető 2010.04.23. 15:23:58

az avataron okulva: a lényeg, hogy az idegen űrlény színesbőrű és homoszexuális legyen.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.23. 15:33:04

@paráznabillegető: Már régen az. Te milyen filmeket néztél eddig? Először is: fekete. És kivel létesített először orális kapcsolatot? Kane-nel, és nem Lamberttel.

paráznabillegető 2010.04.23. 15:39:15

@Eddie Krueger: ja, tényleg... :D :D :D
akkor azért nem attakolták! :)))

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.23. 16:01:56

szerencsére nem a cameron csinálja...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 16:07:21

"Aztán a szereposztásnál felmerült benne, hogy miért is ne lehetne hölgy a központi karakter."

Például azért, mert ma már minden pofozkodós és lövöldözős filmben "hölgyek" a központi karakterek. Tüntessünk a férfiak egyenjogúságáért!

@paráznabillegető: Rossz meglátás. A vérszomjas idegen lény idegen lény legyen. Na jó, egy kis burnusz esetleg lehet rajta. És egy színesbőrű, homoszexuális NŐ az, aki megmenti tőle a világot. Na jó, legalább a világ legszuperebb országát.

Alex Mahone 2010.04.23. 16:07:25

Biztos, hogy bele kéne erőltetni egy idegenek bolygóján játszódó előzményfilmbe az emberi szereplőket? A Predatornál még úgy-ahogy szájhúzással, de megértem, hát legyen kire vadászni a szegényeknek, de itt mit találnak ki? Gebasz volt a hajóval, kényszerleszállást kellett végrehajtani és nem találtak barátságosabb bolygót? Mindegy, azért remélem, kitalálnak valami elfogadhatót. Egyébként ha Giger a fedélzeten van, baj nem lehet...

victor vacendak 2010.04.23. 16:29:45

A főszereplő kiválasztásánál már eldőlhet, hogy jó lesz-e a film. Ha valamelyik manapság divatos, tehetségtelen hülyepicsa lesz a kiválasztott, akkor borítékolható, hogy bukta lesz, mint az AvP paródiák...

Közöd?? (törölt) 2010.04.23. 17:14:39

avatart lazán alázni fogja

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.23. 17:24:11

@victor vacendak: megan fox.... reméljük nem lesznek annyira hülyék.

Rolee83 2010.04.23. 17:26:40

Az igazi főszereplők az Alienek lesznek! Engem pont nem érdekel, hogy nő vagy férfi lesz-e a főszereplő, mellékszereplő, vacsora, aprólék....

victor vacendak 2010.04.23. 17:31:45

@Rolee83: persze rolika, az AvP-ben is lények voltak a főszereplők. Meg Scott eredetijében is...ébresztő!

ssirhC 2010.04.23. 17:35:31

space jockey !!! :D

victor vacendak 2010.04.23. 17:36:16

@Androsz: "színesbőrű, homoszexuális NŐ az, aki megmenti tőle a világot..."

A színesbőrű megvolt...lásd AvP. És milyen hiteles karakter, 20-on éves fekete nő, aki a világon a legtapasztaltabb gleccserkutató. És a tanácsai milyen létfontosságúak voltak!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 17:52:10

@victor vacendak: Áruljátok már el, hogy mi az az AvP.

Az általad példának hozott karakter pedig valóban a filmek jellegzetesen "hiteles" figurája, már tele van a puttonyom az ilyenekkel.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.23. 17:56:07

@Androsz: Alien vs Predator, volt ilyen film, ketto is, es oszinten irigyellek, hogy nem lattad oket.

Trevize 2010.04.23. 18:00:21

"[...] az előző filmekhez képest sokkal jobb karaktereket fogunk látni [...]"

Na ja, tényleg jellemző a mostani amerikai filmekre a karakterek kidolgozottsága...

A régi karakterek (az első három részben) szerintem nagyon rendben voltak. Manapság minden csak az effektekről szól. És még csodálkoznak, ha az emberek nem akarnak moziba járni.

Nem csak a könnyű letölthetőség az oka, hanem az ócska filmek is.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 18:06:40

@Rékuc: :-))) Valamelyikből láttam egy keveset, de ahhoz nem eleget, hogy mély nyomot hagyjon bennem. Ami ezek szerint szerencsém. A rövidítés megléte arról árulkodik, hogy ezek a filmek visszatérő beszédtémát adnak az embereknek. Tartok tőle, hogy nem úgy, ahogy szerinted az helyes lenne. :-)

madárijesztő 2010.04.23. 18:23:18

Javítson csak a szereplőkön, van mit. Az AvP-sekhez képest csak jobbat tud összehozni. Az Alien 2-ben még voltak jó karakterek, de a háromban már nagyon látszott, hogy csak azért vannak, hogy az alieneknek legyen kit elkapniuk. A negyedikben sem volt túl sok jó szereplő, talán Ron Perlman volt az egyedüli, a többin megint csak látszott, hogy prédának vannak ott.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.04.23. 18:28:10

Nagyon varos a film.
Remelem Ridley Scott neve garanciat jelent a minosegi filmhez.

Alex Mahone 2010.04.23. 18:30:41

@madárijesztő: egyet értek, nálam az utolsó két Alien film is részben emiatt nem tetszett... De Perlman tényleg marhajó volt.

Ja és a harmadik a kutya-alien miatt a kedvencem még... -.-

victor vacendak 2010.04.23. 18:35:03

Az Alien 3-at nem kellett volna megcsinálni. 7 forgatókönyvírót emésztettek fel, 5 rendezőt, színészek kiszálltak, beszálltak a projektbe, kínkeserves brainstorming szülte fingszag terjengett felette.

Sundance- · http://oravilag.blog.hu 2010.04.23. 18:49:44

Az Alienben a "Space Jockey" mint olyan többek közt azért volt olyan jó "karakter" mert hátborzongató volt hogy semmit nem tudunk róla, csak hogy ott fekszik kinyúvadva......
Ha most nekem ott fog grasszálni ideoda, meg mutatják ahogy meghal, én megyek lelövök valakit......
Ettől függetlenül piszkosul várós :)

victor vacendak 2010.04.23. 19:01:48

@Sundance-: Ilyen alapon az Alien is azért volt jó karakter az első filmben, mert semmit sem tuduunk róla, meg alig mutatja a kamera (kivéve, mikor látszik, hogy zipp-záros bőrcucc). Ennek ellenére, mikor az Aliens-ben lehull róluk a lepel, még ütősebb lett az egész. Vagy lehet, hogy az már Cameron és a színészei érdeme...Nem tudom :-D

Rob67 2010.04.23. 19:05:21

@inkarnate: Így meg Alien Ripley lett :)

salaxx 2010.04.23. 19:23:24

Mint Alien Quadrology tulajdonos volt szerencsém megnézni az Alien 3 RENDEZŐ VÁLTOZATot!!! Egy teljesen új/más film....komolyan, sokkal jobb és kidolgozottabb (hála a közel +30 percnek). Csak ajánlani tudom és sztem teljesen más megítélést kapna azoknál is akik leírták a 3. részt. Én is úgy voltam vele a d.c. előtt, hogy a sorozat leggyengébb darabja.

Amúgy jöhet a prequel....Ash és a "Cég" már tudott az Alienről...Ash feladata az Alien egyed megszerzése és visszajuttatása volt

victor vacendak 2010.04.23. 19:31:40

@salaxx: Nekem is meg van a rendezői, de attól a fél óra plusztól még tök ugyanaz a nevetséges kényszer szülte forgatókönyvi fordulatokkal teli történet.
Ne túlozzunk. A plusz percek csak az idegen elfogására tett próbálkozásokat színesítik, mást nem.

Honda RC 51 2010.04.23. 19:33:58

Es eljo a halal
Betekint a halal
Idegen bolygon landol a halal
Megkezdodik a halal

Nehany otlet az idiota filcimeket kovetve.
stb....stb.....

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 19:36:50

@victor vacendak: "Ilyen alapon az Alien is azért volt jó karakter az első filmben, mert semmit sem tuduunk róla, meg alig mutatja a kamera"

Ez tökéletes megállapítás, valószínűleg ezt tanítják a horrofilm-akadémián is, mert ez a legjobb recept. Az Alienben akkor láttuk először Őt, amikor Ripley az elmenekülése előtt a folyosón meglátja. Odáig csak pár villanásnyit láttunk belőle, ami azért nagyon jó, mert nagyon nehéz olyan szörnyet kreálni, amely a vásznon nem röhejesnek, hanem rémisztőnek látszik akkor is, ha jól szemügyre vettük. Egyébként is aki egy szörnyet jól szemügyre vehet, az azt nem szokta túlélni, tehát a néző sem lehet kivétel, különben lőttek az érzésnek.

Az Aliens bemutatásakor a sok alienre panaszkodtak kritikusok, mint amire elveszi a szörnyek rémítő erejét. De elfelejtették megfigyelni, hogy abban a filmben háromnegyed óra telik el az első alien megpillantásáig, vagyis kivárták a megfelelő időt a tombolásra is. És aztán annak jött el az ideje, hogy mindenhonnak alienek bukkanjanak elő, hogy a kommandósok is összeszarják magukat. Az is egy tökéletes film volt szerintem, már amíg a rendezői változatot ki nem adták, mert azzal elcseszték. Ám annak a karaktereivel minden teljesen rendben volt, volt köztük pár nagyon jó találat, gondoljátok csak végig.

Figyeljetek oda arra, amit victor vacendak írt, mert az Alien 3 ritka nehéz szülés volt, ami látszott rajta elkerülhetetlenül. Végül is nem volt rossz film, csak nem igazán jó sem. A 4. rész viszont szerintem szar, pont. Mint a Terminátor 3, aminek már a végét vártam, hogy túl lehessek rajta, és tudhassam, hogy láttam.

Scott kitűnő rendező, de nem sebezhetetlen, és nem az egyetlen ember, akin a film múlhat. Majd meglátjuk, mi jön ki belőle.

spinat 2010.04.23. 19:56:25

csak megjegyezném, hogy Ripley születése elött 30 évvel, mert Ripley karaktere kb most 30 éve született, az 1980-as évek végén. Scott, meg, hát nem tudom. Amióta nem esik folyton az esö a filmjeiben, azóta annyira már nem bírom.

saclos (törölt) 2010.04.23. 20:13:31

Érdekes, hogy a wiki szerint volt kritikus, aki szerint az Alien volt a maga idejének Avatarja:

A review by Time Out said the film was an "empty bag of tricks whose production values and expensive trickery cannot disguise imaginative poverty".[66]

en.wikipedia.org/wiki/Alien_(film)#Release_and_reception

MrBrightside 2010.04.23. 20:55:25

@salaxx: Szerintem is az Alien 3 Assembly Cut volt a legjobb rész. Sajnos nem Director's Cut volt mivel David Fincher, az utolsó rendező úgy összerúgta a port a stúdióval hogy nem volt hajlandó együttműködni a Quadrology összeállításánál a Director's Cut létrehozásában. Így csak egy összeállítás lett - "assembly cut" - a kivágott jelentekből, néhány helyen módosítva, ehhez képest ez egy teljesen más film, kerek egész és igazi horror. Mindenkinek pótolni kell aki csak a moziverziót látta.

b0lha 2010.04.23. 22:40:10

hat kivancsi vagyok. az elso 3 alap. mind1ik nagyon jo, es tuti sokan megkoveznek, de nekem a 3. a kedvencem. vmiert az a bortonbolygo nagyon tetszett. es mondom ezt ugy, h en nem lattam az assembly cutot (de ezek utan felkutatom :D). a 4. resz es az elso avp azok fortelmek. DE! eskuszom nektek, a 4hez es az avp 1hez kepest, az avp2 kifejezetten udito volt. :D biztos sokan neznek most ertetlenul, de velemenyem szerint, az avp2 azert volt jo, mert nem akart jobbnak latszani mint az eredeti alien filmek. mintha a szineszek es a rendezo is tisztaban lett volna vele, h hat az elso 3mat uberelni ugyse fogjuk, ugyh minimalizaljuk a fassagot, es legyen sok henteles. a szineszek se jatszak tul a dolgot, es kifejezetten bejott az atomveg. :D

Noname Watanabe 2010.04.23. 23:23:13

Az előzmények:
Ash eredetije egy ember, aki Alienbőrbe bújik, hogy a deportált Alienek közé férkőzzön, de szerelem szövődik közte és a csinos, nagymellű alienlány között. A gonosz space-jockey genyózik, de lezúzzák, ám a kultúrák különbözősége miatt a szerelem beteljesületlen marad, könnyes búcsú, dollármilliók...
Ja, hogy ez nem Cameron-film lesz? :D
Akkor már kurtára várom.

Rolee83 2010.04.24. 05:49:34

@victor vacendak: Igen, és??!! Honnan veszed, hogy nekem nem tetszett az AvP?!
Imádom az összes ilyen filmet akármekkora fos is a történet vagy az emberi szereplők!! Azt is eltudnám nézni, ahogy ezek leülnek egymással sakkozni vagy bármi!
süti beállítások módosítása