Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Írják a Végső állomás ötödik részét

2010.04.26. 11:24 koimbra 3 komment

Úgy tűnt, hogy a Végső állomás három részében a Halál már minden lehetséges módon kivégezte azokat az embereket, akik túlélték a filmek elején látott tömegszerencsétlenséget. Ám tavaly jött még egy rész, ami a 3D erejének hála a franchise legtöbb dollár termelő darabjává vált, bár ebben a Kaszás már nem volt túl kreatív. Néhány hete kiderült, hogy nem az utolsó állomás volt a végső, a Warner betervezte az ötödik részt is.

A film megírását Eric Heissererre bízták, az úriember szállította le az új Rémálom az Elm utcában forgatókönyvének első vázlatát és A dolog előzményét is papírra vetette. A történetről egyelőre nem mondtak semmit (bár nem nehéz kikövetkeztetni), annyit azonban elárultak, hogy egy jelenetben lézeres szemműtét lesz. Valószínűsíthető, hogy a műtét után az illető nem sasszemű, hanem halott lesz.

Címkék: franchise végső állomás miújság sequel végső állomás 5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr541952304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2010.04.26. 21:42:27

én csípem bár az első kettő volt sztem az igazi a többi gyengébb de ezt komolyabbnak és sokkal értelmessebbnek tartom mint a sok fűrészt amit 4. nél abba hagytam...

CssaBee · http://cssabee.blogspot.com 2010.04.27. 07:41:26

Asszem a szemműtétes részt kihagyom...

Spawn85 2010.04.27. 11:13:45

Azt hiszem ez egy olyan sorozat, amit akármeddig lehet folytatni. És amíg van bevétel, fogják is. (Ebben hasonlítanak a "Fűrész"-el egyébként)
süti beállítások módosítása