Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az utca királyai rendezőjére bízták a Kommandó feldolgozását

2010.04.29. 10:25 koimbra 3 komment

Egyre biztosabban halad előre a Kommandó feldolgozás. Érett már a dolog egy ideje, de azért titkon reménykedni lehetett abban, hogy nem lesz belőle semmi. Joel Silver tavaly azt mondta, hogy neki nem tetszett a Kommandó, sokkal jobban is megcsinálhatták volna, ezért azon gondolkodik, hogy készít belőle egy remake-et.  Ma bizonyossá vált, hogy el fog készülni az új verzió, a forgatókönyvet David Ayer szállítja, majd ledirigálhatja a filmet. Ayer vetette papírra a Kiképzést is és nem ismeretlen terület számára a rendezői térfél sem, hiszen Az utca királyait ő vezényelte le.

Az eredeti filmben Arnold Schwarzenegger játszotta a főszerepet, aki az erdő szélén éldegél egy szem lányával, akit azonban elrabolnak a terroristák. Schwarzenegger erre bepöccen és egymaga leszámol az egész bagázzsal. Ayer változatában a főhős nem egy izomagyú fickó lesz, nem fog csak úgy lazán besétálni az ellenfél bázisára, inkább taktikázni fog.

Mellesleg az oroszok nemrég már csináltak egy feldolgozást a Kommandóból

Címkék: remake commando akcióhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr211961406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2010.04.29. 14:04:22

Ez lesz az Elrabolva 2! :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.04.29. 16:43:48

@Baluguru: A pééénz miatt, kell a lóvééé
süti beállítások módosítása