Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Scorsese Al Pacinot akarja a Frank Sinatra film főszerepére

2010.05.25. 15:47 koimbra 10 komment

2009 májusában jelentette be az Universal, hogy Frank Sinatraról fognak filmet készíteni, a rendezői teendőket Martin Scorsesere bízták, aki Leonardo DiCapriot akarta elfogadtatni a stúdióval, ám a fejesek inkább Johnny Deppet akarták főszereplőnek, ráadásul Sinatra lánya is közzétette óhaját, szerinte George Clooney-nak kellene megformálni apját és azt is szerette volna elérni, hogy ne mutassák be Sinatra életének az árnyoldalát, azaz az erőszak, a szex és alkohol még véletlenül se tűnjon fel a produkcióban, de a stúdió nem adta be a derekát.

A The Hindunak adott interjúban Scorsese elárulta, hogy a forgatókönyv elkészült és már tudja, hogy ki formálhatná meg a főszereplőt, a választása Al Pacinora esett, míg Dean Martint Robert De Niro keltené életre.

De Niro és Scorsese régóta keresi azt a projektet, amiben ismét együtt dolgozhatnának, ha a stúdiónak is megfelel, akkor megvalósulhat, hogy a veterán színész benne lesz a filmben és negyedjére játszhat Pacino oldalán

Címkék: életrajzi miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr762030407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.05.25. 16:04:21

Ha ez igaz és tényleg egy Scorsese filmben Pacino és De Niro együtt játszat az maga a ......LEÍRHATATTLAN!!! Reménykedjünk hogy ez a projekt sikeres lesz és egy ilyen szereppel akár egy-egy Oscar jelölést is beválthatnak a színészek,esetleg a film és és a rendező is! Sinatra fiatal korából ha nem mutatnak sokat akkor PAcino eljátszhatja simán végig max egy picit meg tudják fiatalítani, Dicaprió még túl fiatal lett volna ehhez, Clooney meg hát sosem tudjuk meg! És marhaság lenne kihagyni a "züllöt éveket" pont azt a részt lehetne jól eljátszani és Scorsese meg tudja hoygan mutassa be ezt a részét a filmnek!

LZoltan 2010.05.25. 16:59:12

Ha nem tévedek ez lenne Pacino és Scorsese első közös munkája...

nikodémus 2010.05.25. 18:17:49

Ígéretesnek tűnik, de így, látatlanban nekem Clooney tűnt volna jobb választásnak. Pacino már évek óta ripacskodik csak, idős már, Clooney pedig egyre jobb alakításokat nyújt, beérett.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.25. 18:19:00

@LZoltan: Nekem is úgy rémlik.

Amúgy, nekem nem tetszik az ötlet, még úgy is, hogy nálam a színész alfája és omegája Al Pacino és Robet De Niro, természetesen régebbi, klasszikus munkáik miatt. De megöregedtek (nem utolsósorban Al Pacino hangja épp a minap hunyt el :(), és ez így elég érdektelennek tűnik. Nem tudom, mit akar Scorsese, a Rat Pack haláláról filmet? The Dead Rat Pack. Meg fogom nézni, de nem lesz jó.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.25. 18:20:44

Pedig a Rat Pack nem érdektelen, de nem akkor, amikor már las Vegas egyeduralkodói voltak, hanem az, amikor odajutottak. Viszont ehhez már öregek Pacinóék. Clooney is. Di Caprio pedig túl kövér.

dingo kapitány · http://dingo.blog.hu/ 2010.05.25. 18:59:07

Nem igazán tudom elképzelni Pacinot ahogy danolászik.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.25. 19:34:11

@efes: nem is írtam, hogy Scorsese és Pacino dolgozott már együtt. De Niro és Pacino viszont harmadik közös filmjükre készülhetnének. A Szemtől szemben nagyon jó lett, míg a másik már elég gyérre sikeredett

LZoltan 2010.05.26. 11:50:57

@koimbra: Nem is azért írtam, hogy ez lesz Scorsese és Pacino első közös filmje hogy kötekedjek, csak érdekesség képen, általánosságban. Viszont kiegészíteném ez a negyedik közös filmje lesz De Nironak és Pacinonak, mert ugye A keresztapa II-is az.
süti beállítások módosítása