Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Röviden: Eszeveszett küzdelem (Extraordinary Measures)

2010.05.27. 21:11 koimbra Szólj hozzá!

Inkább a tévébe való, mint a mozikba – írta több kritikus is a bemutató után. A CBS Films első forgalmazott filmje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Harrison Ford hiába vette szárnyai alá a drámát, olyat zakózott a mozikban, hogy abban nem volt köszönet, ráadásul keményen lehúzta szinte az összes kritika a művet. Pedig nem sikerült rosszul a film, egyáltalán nem. John és Aileen Crowley két gyermeke is gyógyíthatatlan betegségben szenved, a férfi azonban nem ül tétlenül, elolvas minden cikket a témában, így jut el Dr. Stonehillhez, aki kiváló elméleti szakember hírében áll és elvileg az általa kigondolt gyógymód segítségével meg tudná menteni a gyerekeit és a hozzájuk hasonló többi gyereket. A gond az, hogy ehhez pénz kell, rengeteg dollár, így támogatókat kell keresni. A Brendan Fraser által játszott John több fronton is vívja harcát, a gyerekeiért mindent megtenne és a nagy cégek előtt bizonygatja, hogy a Stonehill-féle gyógyszer beválna, sőt naaagy profitot is hozna nekik. Azonban Stonehill sem könnyű eset, őt is a tárgyalóasztal mellett kell tartani, idővel pedig félre is kell állítania a nagyobb jó érdekében. Fraserről elsősorban nem a dráma jut az ember eszébe, bár már feltűnt ebben a műfajban is, de elég nehéz komolyan venni őt ebben a filmben. Ford ezzel ellentétben tökéletesen hozza a makacs, önfejű és nehezen kezelhető kutatót. Keri Russell keveset van jelen, kellett ide egy olyan színésznő, aki jól mutat (annak ellenére, hogy 3 gyereke is van a filmben), helyette bárki el tudta volna játszani Aileent. Tom Vaughan rendező inkább a tévé számára szokott alkotni, 2 éve jelentkezett egy mozifilmmel is, az Amíg a jackpot el nem választ vígjáték után nem pont ő lett volna a kézenfekvő megoldás, mégis mindenféle gond nélkül oldotta meg feladatát. 70 %-ot adnék a filmre, John szerepére más színészt kellett volna szerződtetni, illetve ha a végén előkaptam volna a zsebkendőmet, akkor javított volna a összképen.

 

Címkék: iromány dráma röviden 70 % extraordinary measures

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr962036573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása