Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön a Burton-féle Addams család

2010.06.27. 13:10 koimbra 6 komment

Barry Sonnenfeld 1991-ben mutatkozott be rendezőként a sötét humorú Addams családdal, amely még egy mozis folytatást élt meg, amely már nem hozta a kasszáknál azt az eredményt, mint az első, a harmadik felvonás már az eredeti alkotógárda nélkül jött létre. Sajnos sem Sonnenfeld, sem a többi színész (Raul Julia időközben elhunyt) nem hozta szóba, hogy visszatérne még egy epizódra, ám nem kell attól félnünk, hogy nem látjuk többet ezt a fura famíliát a vásznakon. A családot Tim Burton veszi kezelésbe,  a produkció pedig nem élőszereplős, hanem animációs alkotás lesz, méghozzá 3D-s. Burton készített már animációs filmet, A halott menyasszony például nagyon jó lett, ám a 9 esetében csak producerként vett részt és a végeredmény csalódás lett.

A projekt producere Christopher Meledandri a Gru (Despicable Me) sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy stop-motion technikával fogják megcsinálni a filmet és semmi köze nem lesz a filmekhez, illetve a sorozathoz, Charles Addams eredeti képregényét és rajzait veszik alapul. Hozzátette, hogy most éppen azon gondolkoznak, hogy az Addams családot fekete-fehérben készítik el.

Címkék: 3d miújság addams család animációhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr332113346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.06.27. 15:44:22

Stop-motion-nal Burton csodákra képes :) De ugye ehhez nem lesz semmi köze sem a Disney-nek?

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2010.06.27. 19:27:50

A 9 nekem speciel jobban tetszett mint a Halott menyasszony, persze kinek mi. Burton pedig előállhatna valami egyedi ötlettel, mert amit az elmúlt évben csinál az a saját életművének megcsúfolása...

Mese92 2010.06.27. 20:44:54

Egyetértek. A Disneynek ne legyen köze Burtonhöz.

Dejdő 2010.06.27. 22:28:35

Ez rohadt jó hír volt egészen addig amíg nem azt olvastam hoyg animáció:( Élőszereplős filmet csináljon Burton az Addams family a neki való tökéletes történet! Akkor hatalmas filmet tudna belőle csinálni hogy a 90'-es évek beli Burtont is vagyis önmagát lepipálná:) és tuti megtenné Johnny Depp-et Gomeznek:) tök jó lenne!!! Morticia lenne a felesége Helena! Fester nem is tudom ki lenne jó választás?!

Tipca 2010.06.27. 22:36:12

Az első két Addams Family filmet komolyan nem Burton csinálta? Én egész eddig meg voltam róla győzödve, hogy ő... fura.

Shyllard 2010.06.27. 22:46:51

@Dejdő: Hát pedig zseniális, hogy mire képes a stop-motion technikával. És ennek a megjelenítésnek semmi köze az animációhoz, hihetetlen részletesen van kidolgozva minden egyes képkocka külön-külön. Ezért is imádom ezt a stílust :)
süti beállítások módosítása