Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Missing in Action: Jan De Bont

2010.07.07. 21:05 koimbra 5 komment

Régen nem volt már Missing in Action, most összehoztam egyet. Ebben a szekcióban azokról volt szó, aki egy ideje már nem csinált semmit.

 

Jan De Bont egy holland katolikus családba született, az Amsterdam Film Academy-n tanult, majd Adriaan Ditvoorst avant garde rendező mellett kezdett dolgozni operatőrként. Először a Ik kom wat later naar Madra rövidfilmen munkálkodott, ezt követően több produkcióba szerződtették le, ahol szintén operatőrként volt jelen, illetve sok esetben a film fényképezését is rábízták. Hírnevet a Turkish Delighttal szerzett magának, az alkotást Paul Verhoeven rendezte és Rutger Hauer játszotta a főszerepre Monique van de Vennel. Az 1980-as évek elején Hollywoodba próbált betörni, 1985-ben a Hűs és vér kalandfilmnél ismét Verhoeven irányítása alatt tevékenykedett, ezek után is leginkább az akció és thriller műfajában mozgott. Kétszer is dolgozott John McTiernannal, A vadászat a Vörös Októberre (The Hunt for Red October) tengeralattjárós filmen és a Die Hard – Drágán add az életeden. Többször is vállalt olyan felkéréseket, ahol Michael Douglas formálta meg a főhőst, a Felhők közül a nap (Shining Through), a Nílus gyöngye (The Jewel of the Nile) , az Elemi ösztön (Basic Instinct) és a Fekete eső (Black Rain) művekből vette ki a részét. Utoljára 1992-ben ténykedett operatőrként, ebben az évben a Halálos fegyver (Lethal Weapon) harmadik részén és a Mesék a kriptából egy epizódján ügyködött.

 

Ezek után De Bont úgy döntött, hogy rendezőként tevékenykedik tovább, neki köszönhető a 90-es évek egyik klasszikus, a Féktelenül (Speed) is. Előtte Renny Harlin és Quentin Tarantino jött szóba direktorként, végül De Bont alá tolták be a rendezői széket, ő hozta a fedélzetre Joss Whedont a forgatás kezdete előtt pár héttel, hogy írja át a forgatókönyvet. Whedon neve nem szerepel a stáblistán. A szkriptben nem szerepelt az a jelenet, mikor a busz előtt hiányzik egy néhány méteres útszakasz, ezért átugratnak rajta, ez a rendező fejéből pattant ki. Keanu Reeves mellett is ő tartott ki, a stúdió nem bízott ugyanis abban, hogy vele el tudnák adni a produkciót, azonban az akciófilm 121 millió dollárt hozott Észak-Amerikában, amihez nemzetközileg még 162 millió társult. Érdekesség, hogy eredetileg a Die Hard következő részének akarták a Féktelenült.

 

De Bont a Godzillát akarta tető alá hozni, fél évig dolgozott a forgatókönyvön és prezentálta az ötleteit a stúdiónak, ám akkor a fejesek túl soknak találták a költségvetést, végül Roland Emmerich készíthette el a filmet, így a holland operatőr-rendező hamarosan a Twister projekt háza táján találta magát. De Bont szintén felkérte Whedont, hogy csinosítson a film forgatókönyvén. A stábból többen is úgy érezték, hogy a rendező azt se tudja mit csinál vagy hogy mit akar, Don Burgess a kameracsapat irányítója forgatás kezdete után 5 héttel felmondott, mivel már nem bírta a direktor dühkitöréseit, ráadásul ha valami nem ment simán, akkor az a más hibája volt, semmiképp sem De Bontté. 1994-ben hatalmas sikert aratott a Twister, hazájában több, mint 200 millió dollárt termelt, az összbevétele közel 500 millió dollár lett.

 

A Féktelenül 2 (Speed 2: Cruise Control) forgatókönyve a harmadik Die Hard filmnek szánták, de úgy alakult, hogy egy másik szkriptből valósították meg a Drágán add az életed folytatását. A Féktelenül második részénél elszabadult a költségvetés, több, mint 150 millióból hozták tető alá a produkciót, Reevest nem sikerült megnyerni, helyére Jason Patrick érkezett. Sandra Bullock utólag azt mondta, hogy ez a legrosszabb film, amiben valaha is részt vállalt. Észak-Amerikában csupán 48 millió dollárt gyűjtött a film, csak a nemzetközi eredmények mérsékeltek valamennyit a súlyos buktán és 155 millió dollár lett a 110 millióba került akciófilm összbevétele.

 

De Bont két évre rá tért vissza, ezúttal egy horrorral jelentkezett, amit Wes Craven akart egy időben megcsinálni. Az átok (Haunting)  egy 1963-as film feldolgozása volt. Stephen King írta volna a forgatókönyvet, de Steven Spielberggel több dologban nem értettek egyet, így az író távozott a produkcióból és inkább a Red Rose minisorozat forgatókönyvével bíbelődött, amibe több dolgot is beleírt, amit Az átokban is felhasznált volna. 177 millió dollár folyt be a mozikból.

 

Philip K. Dick novelláját, a Különvéleményt (Minority Report)  szerette volna megfilmesíteni, ám a tervből nem lett semmi, azaz végül is igen, de nem vele. Steven Spielberg készített Dick műve alapján egy sci-fi akciót, De Bont producerként volt feltüntetve a stáblistán, de az alkotók szerint egyszer sem látogatott el a forgatásra, nem is érdekelte, hogy mi van a filmmel és hiába kérték, hogy vetesse le nevét a stáblistáról, ebbe nem ment bele. 2002-ben az Equilibrium (5,3 millió $ összbevétel) munkálataiban már részt vett producerként, azonban az alkotás megbukott a mozikban.

 

De Bont szeretett volna visszatérni a köztudatba, nagy lehetőséget látott a Tomb Raider (Lara Croft Tomb Raider: The Cradle of Life)  folytatásában. Ám a film bukta lett, annak ellenére, hogy kevesebb összegből hozta ki a filmet, mint amennyiből az első rész készült, 95 millió dollár volt a költségvetés. Ám csak 65 milliót kapart össze Észak-Amerikában, összesen pedig 156 millió lett a végeredmény, ami sokkal kevesebb, mint az első felvonásé, amely 274 milliót termelt. Emberünk pedig azóta se csinált semmit.

 

Címkék: missing in action

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr432136901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.07.07. 21:55:06

Eddig nem tudtam, hogy ennyi filmet rendezett és hogy ezeket. Szerintem annyi a baj vele, hogy nincs egy rá jellemző stílus, mivel én semmi hasonlót nem találtam a felsorolt filmekben, pedig nagy részüket láttam és néhány igazi kedvencem. Erről jut eszembe, hogy az Equilibrium-ot megnézhetném még egyszer, nem értem miért lett bukta: igaz tök sablon a történet és a karakterek is, de szerintem ebből a témából elég sokat hozott ki, lekötött és a bunyók nagyon látványosak, de mégsem Matrix szerűen túlspilázottak voltak.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.07.07. 21:55:51

"de mégsem voltak Matrix szerűen túlspilázottak." - hogy helyes legyen.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.07. 21:59:16

Szerintem viszonylag szórakoztató filmeket készített. A Féktelenül iszonyat jó, a folytatás már harmatgyenge. A Twister sem rossz és Az átok is okés, a Tomb Raider folytatása pedig szerintem jobb, mint az első rész.
Az Equlibriumot én kb negyedjére néztem meg, mivel elkövettem azt a hibát, hogy beletekertem és pont a harcoknál sikerült megállítanom és azt mondtam, hogy Matrix koppintás. Aztán egyszer rászántam magam és nem bántam meg.

Spawn85 2010.07.07. 23:08:04

A Féktelenül szerintem is nagyon jó film volt. A folytatás tényleg nem lett jó. A Twister eddig a legjobb "tornádós" film, amit valaha láttam. "Az átok"-ra már nem nagyon emlékszem.
A Tomb Raider 2-vel nem volt gondom. (leszámítva az eleje felé a cápás jelenetet, az nagyon gáz volt szerintem)

Az meg nem is tudtam, hogy az Equilibrium-nak De Bont volt a producere. Jó kis film volt az is.

tolcsi 2010.07.07. 23:46:10

nem is tudom...kb minden filmjét láttam,nem,mert rajongó vagyok(így sikerült),de nekem nem hiányzik...:S
süti beállítások módosítása