Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Nimród hollywoodi pályafutása eddigi legjobb eredményét hozta

2010.07.11. 20:06 koimbra 20 komment

Észak-Amerikában a hétvégén két szélesebb körű premier is volt, az Universal végre örülhet, hisz' az elmúlt időszakban csak buktákat tudott prezentálni, most végre örülhet, hisz a Gru (Despicable Me) elég szépen termelt és a Ragadozók (Predators) is megállta a helyét

Új bemutatók:Az Universal egy ideje képtelen volt profitképes alkotásokat kitermelni, a Farkasemberrel nagyot buktak és az Robin Hood sem hozta vissza termetes költségvetését. A Gru címre hallgató animációs filmmel próbálkozott ezen a hétvégén, a Shrek és a Toy Story 3 után esélyes volt, hogy a közönség már nem kíváncsi még egy hasonló produkcióra, ám az embereket érdekelte a sok sárga lénnyel körülvett gonosz tudós története. Azt meg kell hagyni, hogy nem szívbajosak ülnek a stúdió vezetői posztjain, ugyanis az Universal égisze alatt készült a Cincin lovag, amely 60 millióba került és csak 50-et hozott hazájában, ehhez képest a Gru költségvetése 9 millióval több lett. A pénteki eredmény után fellélegezhettek a készítők, három nap alatt pedig 60 millió folyt be a kasszákba és minden esély megvan arra, hogy bőven 200 millió felett hozzon a produkció, talán még a Shrek negyedik részét is lekörözi. Az imdb-n 7,9-en áll, a kritikusok többsége, 80 %-a kedvelte a filmet, a kritikák többsége megemlíti, hogy szórakoztató, élvezetes alkotás született, a főszereplő, aki egy gonosz figura szerethető karakter.

Arnold Schwarzenegger filmjeiben megküzdött mindenkivel, összetűzésbe keveredett terroristákkal, bűnözőkkel, de egytől egyig leszámolt velük, még maga a Sátán sem tudott nyerni ellene, sőt egy spéci felszereléssel rendelkező űrlényt is legyőzött. A Predator nagy siker volt, jött a folytatás Danny Gloverrel, amely már eléggé gyér bevételt tudott felmutatni, néhány éve azonban újra visszatértek a mozikba a ragadozók, ezúttal az Alienekkel együtt voltak láthatóak. Az AvP mindkét részét szétszedték a rajongók és a kritikusok, a két rémség útjai ezek után különváltak, az Alient legközelebb Ridley Scott hozza el nekünk, a Predatorokat pedig Robert Rodriguez készíthette volna, de a rendezői feladatokat inkább Antal Nimródnak passzolta le. A sci-fi akció 10,5 millióval kezdett pénteken, az érdeklődők nagy része letudta a filmet, szombatra pedig ahelyett, hogy nőtt volna, inkább csökkent a bevétel, a hétvége összeredmény 25 millió dollár, amely teljesen korrektnek nevezhető, főleg, hogy nem is vetítették 3000-nél több filmszínházban, csak 2669 helyen adták. A Ragadozók nem jutott az AvP sorsára, a nézők kedvelték a filmet, ezt tanúsítja az imdb-s 7,5-es átlag. A kritikusok többsége is elégedett volt, habár a kezdeti pozitív nyilatkozatok után hamar megérkeztek a negatív vélemények is, de a 65 %-os átlag jónak mondható, főleg egy horror, akció és sci-fi egyveleg esetében. Roger Ebertnek nem jött be a produkció, bár a kritikusok olyan kérdéseket vetett fel, hogy mi értelme van annak, hogy a lények elhurcolják az embereket egy másik helyre, illetve az első adandó alkalommal miért nem végzik ki őket.
Meddig húzhatja a film? Az AvP:R 9,5 millióval nyitott és 41-nél hagyta el a mozikat, az AvP pedig a 38 millió után 80-ig húzta, ezeket azonban negatív visszhang kísérte, Nimród művét pedig szeretik az emberek, a 80 milliót nem valószínű, hogy eléri, de a 60-as határ elérése elég szép lenne. Nimród mellesleg hollywoodi pályafutása legjobb eredményét produkálta, Az elhagyott szoba és A szállítmány se jutott el 20 millióig.

Régebben bemutatott filmek:
Megfelezte nyitó bevételét a Napfogyatkozás, ez még így is tekintélyes összeg, 33 millió dollár folyt be a kasszákba, máris 6 millióval többet tud felmutatni, mint az Újhold a második hétvégén, a 300 millió elérésére elég komoly esélyei vannak a produkciónak. Negyedik helyen áll a Toy Story 3, amit nem viselt meg túlzottan a Gru színre lépése, 22 milliót gyűjtött, lehagyta az Alice Csodaországbant, idén a Pixar műve viselheti a legtöbb bevételt elért alkotás címét. Nagyobb csökkenést szenvedett el Az utolsó léghajlító, -57,5 %-kal hozott kevesebbet, ami pont alig volt ahhoz, hogy átvetődjön a 100 milliós vonalon, de ha így folytatja elég hamar távozni fog a mozikból és a hatalmas költségei nem térülnek meg. A Nagyfiúk is átlépett a 100 millión, ezúttal közel 14 %-kal hozott kevesebbet. A Karate-kölyök immáron túl van a 160 millión, a Szupercsapat pedig 73 milliónál jár.

Limitáltan mutatták be A lány, aki a tűzzel játszik krimit, 110 helyen adták és 965 ezer dollárt tapsolt össze, a The Kids Are All Right 7 moziban ment, a Julianne Moore, Mark Ruffallo és Mia Wasikowska főszereplésével készült vígjáték fél millió dollárt kasszírozott.

Amerikai hétvégi becsült bevételek (top 10), az adatok millió dollárban értendőek

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Gru

60,11

60,11

69

Előzetes


Napfogyatkozás


33,40


237,00


68

Előzetes, jelenetek, poszterek


Ragadozók


25,30


25,30


40

Előzetes, képek, jelenetek, a forgatásról

Toy Story 3

22,00

340,20

190

Iromány

Az utolsó léghajlító

17,15

100,22

150

 Előzetes, tv spot, nemzetek

Nagyfiúk

16,40

111,31

80

Előzetes


Kéjjel-nappal


7,85


61,93


110

Előzetes, poszterek, poén 

Karate-kölyök

5,70

164,60

40

Előzetes , jelenet 


A szupercsapat


1,80


73,97


110

4 perc a filmből, előzetes, képek

Cyrus

1,37

3,52

7

Előzetes

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr22145099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.07.11. 21:54:14

Na szép, nem fog megbukni a Predators, ez a lényeg :)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.07.11. 22:23:47

Az már biztos, hogy nem lesz bukta és ez a lényeg.

A nép fia 2010.07.11. 23:11:42

Sajnálom, hogy a Szupercsapat és a Léghajlító is elhasalt, pedig az előbbi nagyon jó film - a másodikról nem tudok nyilatkozni. Még a nemzetközi forgalmazás megdobhatja! Drukkolok mindkettőnek!

Még az Alkonyat 3-ra sem lehet fogni, mert teljesen más a célközönség.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2010.07.11. 23:14:35

Szép lépésekkel halad A. Nimród. Jöhet a következő lépcsőfok.

m.logic 2010.07.11. 23:25:05

Akkora nagy szar egy film. Mondjuk nem a Nimród miatt, leginkább.

ebedli 2010.07.12. 00:21:10

Hát-hát...

Annyi biztos, hogy minden negatív előítélet nélkül, sőt kifejezetten bizakodva vártam a Predatorst, ehhez képest nekem csalódás volt, az AvP első része sokkal-sokkal jobban tetszett, mondhatnak bármit a kritikusok.

Ráadásul az Avatar után egy idegen bolygón játszódó filmhez képest nagyon kevés volt az idegen lény, a CGI-re se költöttek túl sokat. A sztori és a hentelés, hááááát, a Lost Tribe színvonalán mozgott kb., én vártam, hogy majd megtudunk a Predatorokról, a technológiájukról és a civilizciójukról is kicsit többet, de semmi. Nem hiszem, hogy egyhamar lesz még Predators folytatás, nagy kár pedig.

henry06 2010.07.12. 01:24:06

@A nép fia: Ja 10 nap alatt 100 milla tényleg bukás:) Arról nem is beszélve hogy a világ többi részén még csak most lesz a premier.

Rolee83 2010.07.12. 05:50:20

Hát én azt hittem, több bevételt hoz majd a Predators! De remélem lesz rajta akkora nyereség, hogy megérje folytatni!!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.07.12. 06:10:13

Szóval az AvP, ami egy vacak volt, elment 80 millióig, de a Predators, ami sokkal jobb, nem fog..Ez tök logikus!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.12. 10:22:12

@Yooha: Hollywood és a logika? Háát...
Nem vagyok egy box office mágus, de ugye az AvP jobban nyitott a Predatorsnál és mellesleg a mostanában újra vászonra kerülő klasszikus szörny nem nagyon húzta 60 milliónál tovább. És úgy néz ki, hogy a rajongók gyorsan letudták az első hétvégén a filmet, így a 60 millió tűnik reálisnak.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.12. 10:23:31

@henry06: Ettől függetlenül nagyon kell tepernie, hogy a marketinggel együtt 280 millióba kerülő film profitképes legyen.

Krumplicukor1987 2010.07.12. 13:32:03

"hogy nem is vetítették 300-nél több filmszínházban, csak 2669 helyen adták"
itt ugye a 300 az 3000?

Krumplicukor1987 2010.07.12. 13:33:15

@A nép fia: a Szupercsapat nagyon rossz film volt. Egyébként tényleg elhasalt?
Remélem is, legalább megtanulják, hogy klasszikus sorozatból csak úgy lehet jó filmet csinálni, ha hűek maradnak a sorozat alapjaihoz.

Krumplicukor1987 2010.07.12. 13:34:27

@ebedli: én még nem láttam a Predatorst, de az AvP első része nekem is bejött. Nem volt egy nagy eresztés, de egy korrekt film volt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.12. 13:37:59

@Krumplicukor1987: Igen, 3000 lett volna:)A Szupercsapat 110 millióba )plusz marketing) került és 80-ig se húzza ki.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.07.12. 13:46:11

@Krumplicukor1987: Hát a másodikhoz képest mindenképpen...
Én megvárnám, hogy mi lesz a Predators-al nemzetközileg is. Láttunk már olyat, hogy sokkal többet hozott be onnan, mint Amerikából...
(Pl: A Csillagpor, ami 70 millióba került, Amerikában 38 milliót hozott - ami bukás, ugye. Na de ha hozzácsapjuk a külföldi 96 milliót, akkor már más:):) )

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.12. 13:48:53

@Vészmadár: Igen, így már nem olyan nagy bukta:)

chuck-d 2010.07.12. 18:01:25

ez a legújabb olyan hír, amibe a predators benne van, úgyhogy ezeket ide linkelem be. az ilyen gyűjtős játékcuccok néha sok mindent megmutatnak :]

www.necaonline.com/article/detail/299

www.cooltoyreview.com/story/front/Hot_Toys_Berserker_Predator_Fully_Revealed_132484.asp

gaboca1200 2010.07.12. 19:41:10

Itt pedig Flushert, és a kutyust lehet tanulmányozni közelről:

www.sideshowtoy.com/?page_id=4489&sku=400052

Potom 290 dollár a cucc :O

És van egy újabb újabb egy perces jelenet is a filmből. Noland beszél az új predátor törzsről:

www.youtube.com/watch?v=jPIdc_euzpw

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.07.12. 20:29:27

OFF és Spoiler meg minden ilyesmi: Én komolyan nem tudom mit dicsértek a kritikusok a Predators-on, nem mondom jól indul és örültem is neki, de az első negyven perc után már lapos. Óriási csalódás volt.
Az utolsó léghajlító is csak egy hajszállal jobb. Még csak a Víz Könyvénél tartunk, de csak össze van csapva az egész. Látványos, de közel sem annyira, mint amilyen lehetne.
süti beállítások módosítása