Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lesz Silent Hill 2?

2010.08.13. 10:28 koimbra 6 komment

A Silent Hill számítógépes játék mozis verziójának bevételével meg voltak elégedve az alkotók és a folytatást is nagyon szerették volna elkészíteni. Roger Avery írta az első rész forgatókönyvét és a második felvonás szkriptjét is ő tette volna le az asztalra, ám úgy esett, hogy 2008-ban ittasan karambolozott, amelynek következtében egyik közeli barátja elhunyt, felesége pedig súlyosan megsérült. Az írót bíróság elé cibálták, az ítélet egy év letöltendő börtön lett, amit le kellett ülnie. A hónapok elteltek, júliusban került szabadlábra, a Fangoria pedig megkérdezte a Silent Hill producerét, Don Carmodyt, hogy lesz-e valami a folytatásból. "Az eredeti terv az volt, hogy Roger megírja és kipofozza a forgatókönyvet és mikor ezzel végzett volna teljes erőbedobással hozzá láttunk volna az előkészületekhez. Annyi biztos, hogy még mindig akarjuk a Silent Hill második részét és az alapsztori is adott. "

Címkék: miújság sequel játékból film silent hill

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr12218567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.08.13. 10:47:56

Fura hogy Amerikában ha valaki börtönbe megy és kijön utána az szinte dob valamit az imidzsén! Amúgy a Silent Hill volt az a film amit emlékszem x-éve május 1.én néztünk a haverokkal és valami elképesztően rossz film volt! Csak néztünk egymásra hogy "Most ez meg mi?":D

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.08.13. 11:11:28

A Silent Hill azért annyira nem volt rossz film, bár jelentősen nélkülözte az egységes forgatókönyvet - mintha nem tudták volna eldönteni, hogy melyik SH-ból mi is kerüljön a filmbe:)

Spawn85 2010.08.13. 11:31:18

Nekem tetszett. (Igaz, a játékot nem ismerem, és egy percet sem játszottam rajta.) Úgyhogy felőlem jöhet a folytatás.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.13. 12:26:54

Én egyszerűen nem értettem meg mi volt az első rész vége. És akárhány emberrel beszéltem, senki nem tudta megmondani. Túl bonyolult ez a sztori nekem. :(

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2010.08.13. 13:34:42

Hát mondjuk gondolkodni kéne, és egyéb teóriákat gyártani.

a8zoli 2010.08.13. 22:04:37

én nagyon régen még a 3assal játszottam és most olvastam hogy a 8. játék épp jön ki. de a film meg se közelítette annak a világnak a félelmetességét. 1x nézhető volt.
süti beállítások módosítása