Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Szeptemberben indul a Hellraiser 9 forgatása

2010.08.21. 22:40 koimbra 1 komment

Clive Barker 1987-ben indította útjára a Hellraiser franchise-t, eddig összesen nyolc részt élt meg a széria. A Dimension néhány éve betervezett egy feldolgozást, azonban az eltelt időszakban nem nagyon haladtak semerre a projekttel, nagy ritkán érkezett csak egy-egy info a filmmel kapcsolatban, legutóbb még úgy volt, hogy , Pascal Laugier, a Mártírok (Martyrs) rendezője fogja dirigálni a produkciót, de már-már úgy tűnt, hogy a sok huzavona miatt nem is fog megvalósulni a film.  A Bloody-Disgusting azonban megtudta, hogy a stúdió nem mondott le a horrorról, szeptemberben látnak hozzá a forgatáshoz, ám már nem Laugier fogja elkészíteni a filmet, hanem Victor Garcia, a Visszatérés a Kísértet-hegyre Return to House on Haunted Hill)  alkotója vezényelheti le a művet Gary Tunnicliffe forgatókönyve alapján . Szintén kiderült, hogy mégsem remake-et fognak forgatni, hanem a kilencedik részt, Pinheadet pedig ismét Doug Bradley kelti életre.

A sztori legutóbb még így festett: Egy hűtlen feleség ki akarja szabadítani szeretőjét a pokolból, de fel kell áldoznia néhány embert, hogy újra testet tudjon ölteni.

 

Címkék: hellraiser miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr802237530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blake007 2010.08.22. 11:52:06

A Hellraiser a leg ZS-kategóriásabb horror ami csak létezik. Minősíthetetlenül gagyi. Az első rész persze alap, az tényleg jó volt, és félelmetes.
süti beállítások módosítása