Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ragadozók (Predators, 2010) 3 in 1 kritika

2010.08.22. 21:00 FayeFaye 45 komment

A következőkben három írást is olvashattok a filmről, FayeFaye, Armida és Elanor tollából.

 

FayeFaye:

Számomra a Ragadozók volt az idei nyár legkellemesebb meglepetése, az egyik legélvezetesebb akció filmje és a legjobb 80-as évekbeli rebootja. Talán mert nem vagyok sem az eredeti film, sem úgy általában Schwarzenegger rajongója – sajnálom, de nem voltam tíz éves kisfiú a kormányzó fénykorában – és ha elit kommandókról és földönkívüli gyilkológépekről van szó, nálam az Alien nyer minden alkalommal, nem vártam tőle semmit, és meglepően jól szórakoztam. - FayeFaye

 

A film legnagyobb revelációja Adrien Brody volt, aki általában neurotikus urbánus zsidó értelmiségi figurákat szokott játszani Wes Anderson filmekben, és arra számítottam, olyan lesz, mintha Woody Allen fejét rászerelték volna egy GI Joe babára, aki végig nyavalyogni fog a páratartalom miatt. Mr Brody, mindent visszavonok! Stallone nem rég panaszkodott, hogy az akció hősök manapság már nem izomemberek, hanem „igazi színészek” – mint James McAvoy vagy Jake Gyllenhaal – de Brody tényleg hitelesen hozza a zsoldos figuráját, sokkal meggyőzőbb dzsungel harcos, mint a szekrény méretű Schwarzi. De az új verzió minden más tekintetben is felülmúlja a kétes értékű erdetit, ami egy másfél órás óda volt Dutch szteroidos bicepszéhez; érdekesebbek a karakterek, jobb a szöveg, pörgősebb az akció. Ha csak a két film nyitójeleneteit hasonlítjuk össze, az eredetiben Schwarzenegger sziulettben kiszáll egy helikopterből a lemenő nappal a háttérben, aztán tíz percig mindenki nagyon intenzíven beszél arról, hogy miért ő és az emberei a legjobbak az egész hadseregben – nyílván, mert amire rálőnek felrobban, legyen pálmafa vagy budi. Nimród verziója azzal nyit, hogy Brody nagy magasságból zuhan eszméletlenül, hirtelen magához tér, mielőtt kinyílna az ejtőernyője és amint földet ér lőni kezdenek rá. Zero bullshit. És az expozíció szerencsére a minimumon marad egész végig, leszámítva Larry Fishburn karakterét, akinek ez az egyetlen funkciója. Igaz, hogy a szereplők fele itt is csak azért jött, hogy változatos módokon legyen kibelezve, de azért sokkal több figyelmet kapnak a másodlagos karakterek is. Ez nem az az összetartó elit alakulat, a csapatban mindenki specialista, akiket a világ más-más tájairól gyűjtöttek össze, a Sierra Leone-i katonától a Yakuzáig, és mindenkinek a saját túlélése az elsődeleges szempont. Ettől önállóan is sokkal érdekesebb figurák, és végig jelen van az a fanyar humor, amitől a Kontroll zseniális volt. Míg gyakorlatilag ugyanazt csinálják, mint 23 ével ezelőtt, ezek már nem felmagasztalt amerikai hősök, hanem profi gyilkosok, ugyanolyan vadászok, mint maga a Predator. Sajnos ezt egy kicsit túl gyakran ki is mondja mindegyik szereplő, pedig a párhuzam egyébként is nyilvánvaló lenne. Annak ellenére, hogy nem csak a ’87-es eredeti szinte minden főbb jelenete köszön vissza, hanem egy rakás másik akció cliché is, ez az Eredet kivételével minden idei nagy költségvetésű filmről elmondható, de az én pénzemért a Ragadozók újrahasznosított a legjobban. Aki csak teheti, nézze meg moziban, mert nagyon szívesen látnám viszont Adrien Brodyt félmeztelenül a folytatásban!

 


Armida irománya:

Adrian Brody iszonyatos sebességgel zuhan le az égből és egy dzsungelben landol. Izgalmasan kezdődik, gondoltam, aztán figyeltem hogy potyognak a többiek: egy csaj, egy orosz spetznazos,  egy orvos , egy börtönviselt tag, egy másik fickó, egy elegáns jakuza(akin persze egy karcolás sincs, úgy néz ki, mint aki most jött ki egy ruhaszalonból) és ha már Rodriguez a producer, akkor nem maradhat ki a mexikói kemény arc (Danny Trejo) sem. Először persze megy a találgatás, hogy vajon hová csöppentek, mert a környezet nem illik bele a megszokott képbe. (Mi persze már tudjuk, hiszen bőven volt premier előtti info, hogy egy idegen bolygójára kerültek, de ez csak akkor derül ki számukra, mikor az őserdő szélére érnek, ahol már nem takarják növények az eget...) Ahhoz képest, hogy idegen planétára kerültek, elég hasonlóak az életkörülmények, mintha csak a Földön lenne az ember. Nincs szükség sem szkafanderre, sem légzőkészülékre, víz is van, a növényzet sem mutat semmi különöset, leszámítva egy tüskés, mérgező fajt, és az állatok? Sehol semmi, teljes csend van dzsungelban- amiről tudjuk, hogy sosem jelent jót- még nem támadásba lendülnek, furcsa, kutyaszerű lények. Nem szeretném őket hasonlítani semmihez, de akaratlanul is az Avatar ugrott be, mintha onnan szökött volna át ez a különös faj.  A jelenet izgalmas és a zenei aláfestés is teljesen rendben van, izgultam is rajta és már örültem, hogy ha így folytatódik akkor egész jó kis film lesz ez, a végén pedig rá kellett jönnöm, hogy sajnos ez volt a legizgalmasabb pillanat az egész alkotásban. Nem ártott volna picit feltuningolni az őserdőt (ha már idegen bolygón járunk ugye, persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet a Földhöz hasonló bioszféra) olyan idegen lényekkel, vagy spéci húsevő ill. hallucinogén pollent árasztó növényekkel, amelyek csak fokozták volna az izgalmakat. Vártam hogy több meglepetés lesz pár tüskés hátú kutyától és egy szem repülő-felderítő izétől, de hiába. Sokkal jobban ütött volna a sztori, ha nemcsak a predatoroktól meg az ölebeiktől kellett volna tartani.

Nekem magával a sztorival van bajom. Lapos, unalmas, sablonosnak tűnő, de csak annak tűnő, szerintem még ezt a jelzőt sem igen érdemli meg. Az írók (Alex Litvak és Michael Finch) elkövették a legnagyobb hibákat, amiket csak el lehet. A karakterek jelleméről nem igazán tudok mit mondani, olyan semmilyenek. Ha már összehoznak ennyi érdekes(nek tűnő) figurát, akkor szépen ki lehetne dolgozni őket, úgy, hogy a néző legalább egy hangyányit sajnálja őket, ha már végeznek velük a Predatorok, vagy olyan tulajdonságokkal felruházni őket, hogy elakadjon a szavam. (Ezt próbálták meg kihozni Hanzo karakteréből, de édeskevés volt.) Még a jól bevált "kell egy idegesítő pszichopata" karakter, Stans (Walton Goggins) sem sikerült olyannak, hogy azt várjam, hogy ő legyen az első, akit kifingatnak a Ragadozók. A csajszi idegesítő volt, ahhoz képest hogy katona, igencsak gyengén muzsikált és olyan ostoba kérdéseket tett fel, amiket igazából soha nem tenne egy vérbeli katona. A spetznazos tag pedig a kezdetektől rémült képet vágott, pedig ha valakik, hát a spetznazosok kőkemények (egyedül az akcentusa miatt lehet azt mondani, hogy egy kis színt vitt a filmbe). A fiatal orvos figura Edwin (Topher Grace), a szükséges balfasz, aki  a film végére váratlanul megváltozik. Meglepetésnek szánták, mégsem hatott úgy, hogy azt megérdemelte volna. SPOILER:(emeld ki és olvashatod) Átlagosnak tűnik egész film alatt, majd kiderül, hogy valójában gyilkos. A monológjából megtudjuk (bár a magyar szinkronból ez nem így derül ki), hogy szörnyetegnek tartja magát a való világban, de itt, a szörnyek közt, otthon érzi magát és maradni szeretne. Kicsit ésszerűtlen ez a helyzet. Nem mondhatom róla, hogy azért beszél ilyeneket mert megbuggyant.(Erre utaló jelenetet nem is kapunk.) Esetleg a realitásérzékét veszítette el, mégis furcsán jön ki, mert tisztában van azzal, hogy milyen természetű ember (gyilkos/szörnyeteg), és tudja hogy odahaza a Földön elégítheti ki a gyilkolási hajlamait, csak ott lehet hatalma az áldozatai felett, mégis maradni akar, pedig esélye sincs a ragadozók ellen. Teljesen értelmetlen. SPOILER VÉGE.

És mint a legtöbb ilyen típusú filmben, a végkifejlet és a nagy mészárlás éjszaka játszódik. Értem én, hogy a sötétség, az éj rémisztő hatású, de már elég. Unalmas. Értékeltem volna, ha látok egy "fordított" menetű filmet. Egy olyat, ahol estével kezdünk, ezalatt persze már beindul a hentelés, a sötét dzsungelban sorra aprítják az embereket és fogalmuk sincs mivel állnak szemben. Nappal pedig jöhetne a katarzis, olyan befejezéssel, ami látványos és tisztán látható, mentes mindenféle sablonos tűzrakástól meg egyebektől.

Nem igazán szeretném összehasonlítani az első klasszik résszel, de azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy az viszi el a pálmát. Ahhoz képest, hogy az első rész megjelenése óta eltelt 23 év, ráadásul most egy idegen bolygón játszódik a cselekmény, nem igazán láttam a technikai fejlődést, max azokon a kutyaszerű lényeken, de amúgy semmi. (Ez is azt bizonyítja, hogy az első rész szuperül meg van csinálva, ez pedig csak egy halvány folytatás.) És aki azt hiszi, hogy az első részeket sosem lehet felülmúlni, vagy legalábbis elérni azok szintjét, az téved. Emlékezzetek csak az Aliens-re. Igaz, hogy ott nem az alienek külön-bejáratú bolygójára potyogtak le egyenként Ripley-ék, mégis amennyien voltak az idegenek, mondhatjuk, hogy átvették a hatalmat a planéta felett. És mégis, a második rész méltó folytatása lett az elsőnek, egy csomó újdonságot mutatva és annak ellenére hogy az elsőben már láttunk az alient, a másodikban is elég ijesztően hatott (a végső harcot a királynővel meg nem lehet elégszer isteníteni, és azért is örök, mert nem sötétben játszódik, minden tökéletesen látható). Ez jelen esetben azonban nem mondható el. Tudom hogy a kritikusok nagy része dicséri a Predators-t, nekem azonban nem tetszett. Akció-sci-fi maximum, de horror semmiféleképp. És nem azért mert én vagyok edzett, nem-nem, szó sincs ilyesmiről, hiszen az elsőn még most is parázok, de ezen nem.

Brody az egyetlen akire azt tudom mondani hogy megállja a helyét. Azonban sajnos ő sem emelkedik ki olyan szinten a többiek közül, mint azt megérdemelné (egy főhős). A sok semmilyen karakter között elveszik, és csak azért tudjuk hogy ő a főszereplő, mert legtöbbször mutatják és ő vezeti a csapatot, de nincs meg benne az a plusz, amit Dutch Őrnagy (Schwarzenegger) megkapott az írójától. Ez persze nem Brody hibája, szerintem kihozott ebből a pocsék karakterből annyit amennyit tudott.

És hogy milyenek a Predatorok? Szokásos.(SPOILER: Elég halvány ötlet volt kétfajta lényt létrehozni, meg hatalmi játszmákat emlegetni. És még az sem lepett meg, hogy a végén az egyikük segít Brodynak, mert ezt a csavart már megforgatták az AVP1 -ben SPOILER VÉGE). Összességében azt tudom elmondani, hogy addig érdekes és izgalmas a film, még meg nem jelennek a predatorok, ami teljességgel érthetetlen, hiszen innentől kéne hogy elkezdődjön a vérengzés, mégis unalmassá válik. Szerettem volna látni többet is, egy gerinckitépésnél. Úgy látszik az írók több figyelmet fordítottak a bevezetésre, mint az akcióra. Nimródról csak annyit mondanék, hogy jó lehetőség volt számára, hogy megmutassa magát egy ilyen típusú filmben, de a történet miatt nem igazán lett ütős. Hiába, gyenge, ötlettelen forgatókönyvből nem lehet jó filmet készíteni.

 


Elanor kritikája

 

>>Az öntudatlanságból arra eszmélek, hogy zuhanok… ki tudja hány ezer kilométerrel a föld felett, éppen a troposzférát hasítom a saját tehetetlen testemmel.

Az ejtőernyőm az utolsó pillanatban magától kinyílik, de elég későn ahhoz, hogy a szabadesés keményen a földbe döngöljön.

A dzsungel, amibe érkezem, teljesen ismeretlen, és az a pár férfi is, akikkel hamarosan összetalálkozom. Gyilkosok, akárcsak én. Egy amerikai zsoldos, egy Spetsnaz-os, egy halálraítélt a San Quentinből, egy Yakuza, egy végrehajtó a Los Zetasból, egy RUF-os… és egy orvos, ki tudja, minek. De legalább neki is van fegyvere – egy szike – akárcsak a többieknek. Állig fel vagyunk fegyverezve, én a mesterlövész puskámat szorongatom lélegzetvisszafojtva. Utolsó emlékem, hogy védem a hazám, Izraelt.

Talán egy régi emlék miatt, talán az idegen környezet, talán a furcsa helyzet miatt, de azt érzem, hogy csak együtt juthatunk innen. Együtt kell maradnunk, mert valaki vagy valami vadászik ránk…>>

Nagyon-nagyon hatásos filmkezdet. Hálás. Állítsd a karaktereidet valami rendkívüli helyzet elé és nézd meg, miféle matériából gyúrták őket.

Acélkeményből, mint az a film során kiderül. Senkiben nem kell csalódnunk, bár természetesen nem mindenki éli túl. Így lesz a sztoriból végig nagyon dinamikus, a feszültséget fent tartani tudó, őszinte akciómozi. Azért őszinte, mert amit vállalt – hentelés, de mélyebb metafizikával –, azt teljesíti is. Mindemellett gyönyörűen kidolgozott a dramaturgia, fejlődőképesek a főhősök, és nem vall kudarcot az örökség szemszögéből sem. Hozzátesz az eredeti klasszikushoz: itt már nem misztifikálja az emberiséget azáltal, hogy pár, a hazáját védő jófiú-kommandóst állít szembe a félelmetes idegen lényekkel, hanem kimondja, hogy itt bizony mindenki azt kapja, amit érdemel. Elkerülhetetlen az összehasonlítás, úgyhogy – elnézést, de – essünk túl rajta!

Az eredeti alkotás egyik fő bája szerintem az volt, hogy finom kis intermezzókkal bemutatta, hogy bár az idegen magasan fölötte áll (hadi)technikailag a prédáinak, ezzel nem feltétlenül él vissza. A McTiernan-verzióban egy olyan ragadozót ismerhettünk meg, aki valamiféle belső motiváció okán a saját vadászalapelveihez roppant konzekvens lény, mintha csak az angol főrend tagja volna, aki nem pusztán a maga gyönyörűségére vadászgat, hanem sportból, annak legnemesebb értelmében.

Az Antal által rendezettben az idegenek habitusának bemutatása egyrészt jóval explicitebb, hiszen leginkább Royce expozícióiból ismerhetjük meg őket, képileg pedig talán csak egyetlen kockán látjuk jobban kimerevítve: amikor Royce a földre kerül, Mr. Black pedig illedelmesen megvárja, míg feltápászkodik és csak aztán súlyt le megint. Másrészt pedig árnyaltabb, mert itt már nem egyszerűen úri passzióból vadászgató nemesek, hanem a mi legszemetebb gyilkosainktól mocskos trükköket eltanuló, lelketlen lények, akik érzelmi (haha) palettájára még némi rasszizmus is vegyül. Tetszetős az ötlet, hogy tőlünk tanulnak, mert helyet ad némi moralizálásnak (mekkora rohadék tud lenni az ember, ha van némi – bármely kicsit is militáns szervezet által ráruházott – hatalma), ami ebben a filmben remekül működik. Minden karakternek van háttérsztorija (még ha némelyikükéből csak a jéghegy csúcsa látszik is ki, és talán emiatt sablonosan hat is), akkor is koherens egésszé vegyül, amely egy irányba mutat: az, hogy élünk, önmagában lószart sem ér, kételkedni és fejlődni kell, mert néha jön egy második esély, és ha ugyanúgy elcsesszük, akkor tényleg csak a pokol van hátra.

Némely mozikban ez szájbarágósabb és hosszasabban ecsetelt mondanivaló, itt viszont akár a felszín alatt is maradhat, ha az egészből csak a robbantások, a vér és a szívdobogás érdekel.

Én személy szerint megvettem ezt a görbe tükröt, egészen magamba is zártam, mialatt a felszínen roppant jól szórakoztam az őrült iramú sci-fi akcióhorroron, és teljesen kielégítette minden frusztrációmat és vérszomjamat a rosszarcú ragadozók egyre fogyatkozó száma. Amikor a végén Royce éppen Mr. Blacket aprítja teljes erővel (ugye ez senki számára nem lehet spoiler?!), abban benne van minden: elkeseredett küzdelem a létért, lázadás az igazságtalanság ellen, revans a sors kegyetlensége miatt… és épp ezért kibaszott jól esik végignézni.

A karakterek is eléggé tetszetősek, igaz, fentebb írtam, hogy ha úgy vesszük, akkor sablonosak, viszont itt a McTiernan-féle Ragadozóval ellentétben jól elkülöníthetők, megjegyezhetők, végeredményben jobban lehet nekik szurkolni, mégha rohadékok is, mert akkor is a jó csapathoz – a földiekhez – tartoznak.

A hommage-elemek jól illeszkednek, és valljuk be, úgyis lehetetlenség lett volna kihagyni, hogy ne reflektáljanak az alkotók az eredeti, első részre.

Nekem egyetlen dolog hiányzott, de talán majd a második részben végre sort kerítenek rá: nevezetesen, hogy bepillantást nyerhessünk végre az idegenek sajátos habitusába, hogy miért kell vadászniuk, miért így, miért ilyen régóta stb. Miért hasonlítanak ennyire ránk és miért térnek el ennyire.) Én személy szerint nagyon kíváncsi volnék rá, és bár a filmben is sokszor elhangzanak ezek a kérdések (mégha implicitebb formában is), nem kapunk rájuk választ. Hacsak magával az alapötlettel nem, hogy ők tényleg csak arra használják a vadászatot, amire eredetileg mi használtuk.

 

És igen, vicces belegondolni, hogy nálunk az évszázadok alatt – most nem leszek polkorrekt, de – passzió lett a gyilkolásból, ezért a szkript szerint ezek a lények kell, hogy megtanítsanak minket együttműködni, nációtól függetlenül, és a hazánkat (nem Oroszországot, nem USÁ-t, nem Izraelt, hanem a Földet) megvédeni.

Utoljára visszatérve az első részhez: míg régen idejöttek vadászgatni, időközben rájöttek, hogy a sportjuk gyakorlásához bőven elég olyan gonosztevőket elrabolniuk, akik senkinek nem hiányoznak. Logikus, nem?

Antal Nimród filmje baromira szórakoztató, Adrian Brody (beleszerettem) és a többiek is remekül funkcionálnak benne, különösen a kemény csaj, aki végre nem Michelle Rodrigez, hanem Alice Braga (belé is). Szép a fényképezés és bőven elég ötletes a szkript is. Tetszik a befejezés is, egyrészt arcul csap, másrész helyet ad a folytatásnak.

Én szerettem ezt a filmet, és úgy gondolom, hogy műfaján belül mindenképp 80%-os.

Ja, és a kutyák sem voltak annyira bénák. Aki mást mond, rajzoljon jobbat.

 

imdb

 

 

Címkék: iromány predators

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr822237818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.22. 21:07:13

Erre nem játsszák, nem örülök neki. Remélem mihamarabb láthatom. A Predator egy klasszikus, marha jó akciófilm, a másodikat sokan leszólják, de nekem azzal se volt sok gondom.

A nép fia 2010.08.22. 22:20:47

Eddig nem volt hozzá különösebb ingerenciám, de Elanor lelkes kritikája meghozta a kedvem.

dildozer · http://www.youtube.com/watch?v=AwIY4PRIp4s 2010.08.22. 23:40:11

sajnos nagyon látszik a filmen, hogy tényleg jóval nagyobb büdzsére írták a forgatókönyvet. így a cselekmény feszessége átmegy kapkodásba, a karakterek még vékonyabbak mint az eredetiben, a látványnál meg sokszor meg kellett erőltetnem a fantáziámat, hogy elhitessem magammal, most egy másik bolygón vannak.

ezeket persze egy egyszerű akció filmtől sose várnám el, de ebben a sztoriban tényleg egy klassz sci-fi alapanyag van, amit - ha következetesen végig vinnék - sok-sok részen keresztül lehetne érdekesen boncolgatni. a 2 avp bugyuta sztorija is ezért volt bosszantó. azokhoz képest a predátorok azért előrelépés.

Blake007 2010.08.22. 23:43:36

Jó kis film lett ez. Jók az akciók, leköt, nem éreztem butának a sztorit sem. A "kutyák" kifejezetten jól meg voltak csinálva, de a többi effektel sem volt semmi baj. Tetszett a sztori ahogy szép lassan rájöttek hogy itt valami gáz van, és aztán a predatorok színre léptek szépen lassan. (Laurence Fisburn jelenete valahogy fura volt, az annyira nem stimmelt, de szükség volt rá) Szerintem is 80% :) Megérte várni rá.

Brekicc 2010.08.23. 02:29:02

Sztem ez a cikk így szar lett ahogy van. Az elsőn még nagy nehezen végigrágtam magam,(Ám elég erőltetett volt) a többiből meg csak szemezgettem és igyekeztem a lényeges új infókat kiszűrni, amit még nem olvastam.

Nem az írás minőségével van bajom főként, hanem hogy 3* nem akarom ugyanazt elolvasni. Ha mindenképp ilyet akartok csinálni, akkor üljetek össze v. msn-en beszéljétek meg a dolgot és legyen főbb pontokba szedve, és mindenki szóljon hozzá olyat, amit meg szeretne említeni de a másik még nem tette meg. & ezt betűszínekkel szépen szét lehet szedni. Nem könnyű a dolog, de én már írtam így cikket szerzőtársakkal és működött.

Amúgy a Larry Fishburn szíven ütött, meg a Kontroll-os párhuzam is. Ilyen ökörségeket rég nem láttam már. Jó hogy nem arra hivatkozol hogy azért kontrollos, mert elhangzik a filmben hogy Budapest. :D

A kettő között annyi az egyezés egyedül hogy Nimród rendezte mindkettőt. De akkor mondhatnánk hogy Brodyban meg sok volt a Pindroch Csaba nem? XD

A film 70%-os volt sztem, Nimród jól oldotta meg ezt a házit is. Szépen lépked felfelé a szamárlétrán és ahogy ő is mondta, sokkal több magyar futhatna be külföldön is a filmszakmában, ha nemcsak a nívóra hajtanának állandóan, hanem elvállalnának kisebb melókat is. Ő is zöldség és sörreklámokkal kezdte, ma pedig már milliós költségvetésű filmeket rendez Hollywoodban. Mondjuk az előző filmje nagyon gyenge lett, pedig ott is voltak színészek a keze alatt, de valahogy vérszegény volt az egész és ő sem remekelt túlzottan sztem. Ha kicsit parázósabb feszültebb az egész, az is lehetett volna jobb.

A nép fia 2010.08.23. 08:55:37

@Brekicc: A Szállítmányra gondolsz? Borzalom lett az a film, alig vártam, hogy vége legyen.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.23. 10:42:08

@Brekicc: Ha nem olvasod végig a szöveget, csak szemezgetsz, akkor okosabb lenne nem azt írnod, hogy nem akarod 3x elolvasni ugyanazt. Másrészt meg miből gondolod hogy nem volt előtte egyeztetés? :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.23. 11:13:29

@Brekicc: Kösz a tanácsot, nem fogadjuk meg:) Egyébként számítani lehet még ilyesmire, úgyhogy ott már ne lepődj meg.
A Szállítmány pedig tetszett, de remélem a Predators jobb lesz.

NateDog · http://www.natedog.hu 2010.08.23. 11:33:08

Fanoknak kötelező darab, de ha elvonatkoztatok a rajongásomtól akkor 10 pontból maximum 6. Ez van. Nálam ez szigorúan egyszernézős kategória.

NateDog · http://www.natedog.hu 2010.08.23. 11:35:18

FayeFaye:
Ha elit kommandókról és földönkívüli gyilkológépekről van szó, nálad az AlienS nyer inkább... csak egy betű, de a két film között óriási a különbség.

FayeFaye 2010.08.23. 12:19:23

@NateDog: ez igaz, de en magara a Predatorra es az Alienre mint lenyekre gondoltam, nem mint film cimekre, de koszonom, hogy emlekeztetsz, hogy nem fejtem ki elegge a gondolatmenetemet. Legkozelebb Xenomorphot irok. Igen, akkor jobb lett volna az elit kommandot is kihagyni a mondatbol, mert mig a Predator franchise teljesen kommando centrikus, addig az Alien franchise-nak csak a 2. es 4. filmje zsoldosos, es csak a masodik kortars az eredeti Predatorral, de ez van.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.08.23. 13:46:58

@FayeFaye: Ha már szőrszálhasogatunk, akkor ugye csak a 4. rész zsoldosos :-), mert a második részben (Aliens - Bolygó neve Halál) az USCM küldött osztagot, azaz itt katonák alkották a csapatot (szerződéses, hivatásos katonák), ennek megfelelő felszereléssel.Písz:)

A film nálam 10/7, jobb lett, mint vártam. Aki végigszenvedte az AvP 1-2-t, annak mindenképpen javaslom - a két híres6hírhedt "monszta" eléggé megtépázott renoméjának visszaállítására megfelelő kezdet a film.

Rolee83 2010.08.23. 14:34:28

Mi öten mentünk el a filmre, ebből kettőnknek tetszett! Én ezt mint Predator fan mondom, nagyon vártam a filmet, el is spoilereztem magamnak az egészet már előre, de így is tetszett! Bár voltak dolgok amit másképp csináltam volna, illetve több darabolást, vérengzést vártam, de ezt kaptam! Várom a dvd-t, újranézős!

Elanor_ 2010.08.23. 22:07:20

@A nép fia: köszi, biztos csak túl eccerű vagyok, de én tényleg jól szórakoztam. :)
bár azért a kritikáimból és filmválasztásaimból remélem lejön, h nem az agyatlan popcorn-mozikra utazom. :)

Brekicc 2010.08.23. 02:29:02
szerintem ennek a kommentnek fuss majd neki még egyszer, egy kicsit több tisztelettel, mert így eléggé bicskanyitogató a stílusod, amit én személy szerint nem díjazok.

a posztcímet átírtam, mert valóban jelezni szoktuk, h ha egy írás több kritikából tevődik össze.

Alex Mahone 2010.08.24. 00:12:09

Miért van az, hogy ha nem tetszik egy cikk, amit írtok, törlitek a hozzászólásom? Nem voltam trágár, nem akartam bántani senkit, csak arra céloztam, hogy ez (nagyon) nem úgy sikerült...
Megesik az ilyen, szólásszabadság van, nem?

petya a barátságos :) 2010.08.24. 00:35:59

Én abszolút elkötelezett vagyok az agyatlan popcorn mozik iránt is, és még jókat is írtok róla, meg fogom nézni annak ellenére, hogy az Eszenyi meg a Csányi nem játsszanak benne :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.24. 10:24:31

@Alex Mahone: Nem tudom pontosan mi volt a hozzászólásod, de valószínűleg sértő lehetett. Én azt nem értem, miért sugallod azt, mintha ez egy megszokott dolog lenne itt a Droidon. Nagyon ritkán van törlés.
Hogy mi a bajod a poszttal, azt sem értem, hiszem 3 teljesen különböző írást olvashattál és korábban is volt már 2in1 poszt, szóval nem értem.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2010.08.24. 13:55:23

szerintem leginkább azért kell menni erre a filmre, mert Nimród magyar, és támogassuk :D azért nem szép, hogy 40 millát kapott egy ilyen epic múvira, ennyit tudott kihozni belőle, de tényleg jobb az AVO 1-2-nél, sőt szerintem simán veri a másodikat is. Egyetlen bajom a dologgal, hogy ez már a harmadik Predátor film, és még mindig megelégedtek, ezzel a "jajj, mik ezek" dramaturgiával. Könyörgöm, már tudja a néző, hogy ezek mik. Valahogy más történet kellett volna, nem egy olyan ami az első rész nyomdokain lépked, csak néha ellép balra ahol az jobbra.

ha nem sértek érdekeket, beteszem az én linkemet ide, aztán ha igen, majd törlitek: www.fatumteam.com/blog/comments.php?y=10&m=08&entry=entry100824-080000

UI: én nem láttam, hogy a héten jönne az Expandables? Most jön?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2010.08.24. 14:47:28

Most hogy elolvastam a három irományt, messzemenőkig Armidával értek egyet. A másik kettőből hiányzik a kritikus objektivitása, kvázi olyanok, amiket egy-egy fantról nem beszélve (leginkább Faye Fayenél) hogy jobb mint az első rész. Azért marhaságokat ne állítsunk már, amikor pontosan ugyanaz történik, maximum egy picit másképp. Reboot sem lehet, mert a rebootok éppen attól rebootok, hogy nem veszik figyelembe az eddig készített műveket itt meg konkrét utalás van az első részre.

Még hogy jobbak a szövegek, a humor???? Mint az első részben???? Amikor az első résznél talán még életében nem vállalt senki olyan pálfordulást ami ott bekövetkezik, akkora red herring az első 30-40 perc mint a ház. Nagyon kockázatos volt gy ilyet bevállalni.

Szóval tényleg, a színészeket nem bántanám, a forgatókönyvíróknak viszont az életben nem adnék esélyt hogy így elbarmoljanak egy filmet. Néha valóban fájt hogy minden kiszámíthatóan megy a maga útján előre.

Alex Mahone 2010.08.24. 15:53:49

@Armida: nem akartam én sugallani semmit, ha úgy hangzott, bocs érte. Egyébként az első cikkel vannak problémáim.

FayeFaye 2010.08.24. 16:03:28

@scal&brekicc: izles kerdesekben nem is vitatkoznek.

De azt hiszem nehanyan osszetevesztitek a blogot egy interneten letezo magazinnal. En csak a magam neveben tudok beszelni, mert a tobbieket nem ismerem, de reszemrol nem vagyok ujsagiro, a blognak nincs szerkesztosegi irodaja, en fizetek a filmekert es nem sajtovetitesen nezem meg oket, (es vice versa, te sem fizettel ezert a cikkert, mintha megvetted volna egy ujsagban) ezert felesleges szamonkerned rajtam a professzionalis objektivitast. Viszont a te velemenyed pont annyit er, mint az enyem, ez az internet szepsege. En leirtam a sajat szubjektiv benyomasaimat (figyeld meg az egyes szam elso szemely hasznalatat) te pedig bebizonyitottad, hogy te is kepes vagy az onallo gondolatok megformalasara. Es milyen jo, hogy nem ertunk egyet, mert az ellentetes velemenyek segitenek kikristalyositani a sajat allaspontodat!

FayeFaye 2010.08.24. 16:13:06

@Alex Mahone: meselj, mi faj. de kuldhetsz egy emailt is, mert latszolag komoly energiakat fektettel ebbe.

Mese92 2010.08.24. 16:43:40

Nekem tetszik a cikk, csak annyit jegyeznék meg, hogy én sem voltam tíz éves kisfiú, inkább lány, de minden filmjében szeretem Schwarzenegger-t :) Amint lehet mi is megyünk a haverokkal mozizni.

sertrex 2010.08.25. 00:40:50

@FayeFaye: Ez nem egy reboot. Ezt nevezhetjük harmadik résznek. Emlékezz arra, amikor a csaj elmeséli dióhéjban az első részt. Persze, ha nem láttad az elsőt, akkor értem, hogy miért tartod ezt jobbnak. Másrészről, ha rajongóknak készűlt a sok utalással együtt, akkor én jobban tudtam volna rajongani, ha valami újdonságot is belecsempésztek volna. Ez egy nagyon gyenge alkotás volt. Klisé hegyek magasodtak benne és nem magasröptű akció jelenetek. 40%.

Viktus 2010.08.25. 05:32:34

Gyenge film az előző két részhez kifejezetten nulla sztori össze-visszaság ... egyedül a látvány fejlődött egy kicsit.

Viktus 2010.08.25. 05:36:56

A Nimród arc ezt a japó - pred kardozgatást mégis hogy gondolta az egyenesen vicc volt ...

FayeFaye 2010.08.25. 09:05:52

@sertrex:
Rotten Tomatoes: Consensus: After a string of subpar sequels, this bloody, action-packed reboot takes the Predator franchise back to its testosterone-fueled roots.

“I’m going to be able to shoot my upcoming Machete here, a sci-fi action film called Nervewrackers, a re-boot of the Predator series called Predators, and a couple of smaller movies called Sin City 2 and The Jetsons.” Robert Rodriguez

Read more: Robert Rodriguez Confirms Predator Series Reboot - Predators | /Film www.slashfilm.com/2009/04/23/robert-rodriguez-confirms-predator-series-reboot-predators/#ixzz0xbBYrX5u

www.wired.com/underwire/2009/10/adrien-brody-predator-reboot/

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2010.08.25. 09:43:26

@Viktus: Persze hogy vicces volt, de nem Nimród hibája, gondolom a pocsék forgatókönyvhöz kellett ragaszkodnia.

sertrex 2010.08.25. 12:57:24

Szerintem, ha utalás van az előző részekre, akkor az folytatás és nem újra kezdés. Legfeljebb a sorozat feltámasztásáról beszélhet Rodriguez, hogy megpróbálja újra beindítani.
Bár valószínüleg még mindig nem tanult meg rendesen angolul.:-)

FayeFaye 2010.08.25. 13:25:23

@sertrex: Robert Anthony Rodriguez, texas-i szuletesu amerikai?:D

chuck-d 2010.08.25. 13:50:53

@FayeFaye:
en.wikipedia.org/wiki/Reboot_%28fiction%29

Rodriguez and Antal have expressed that they wanted this film to be a sequel only to the original Predator and Predator 2, as the film is trying to distance itself from the two Alien vs Predator films. Antal stated the reasoning behind the decision to dismiss the Alien vs Predator films was that he wanted the film to be closer in tone to the original Predator film, as the AVP films had taken the Predator series in a too outlandish direction.
innen:
en.wikipedia.org/wiki/Predators_%28film%29

Yet another form of titling is the use of the plural version of the original work's title, as in Aliens, the sequel to Alien, and Predators, a sequel to Predator.
innen:
en.wikipedia.org/wiki/Sequel

a közelmúltból csak AVP filmekből emlékezhettek a nézők a predátorokra, és azt akarták hangsúlyozni a nyilatkozatokban, hogy azokat ők teljesen figyelmen kívül hagyják. de mivel azok soha nem akartak folytatások lenni, így lényegében értelmetlen a reboot szót használni. tehát ez egyértelműen az első két rész folytatása.

Elanor_ 2010.08.25. 17:16:25

mindenki rebootról beszélt, nem tudom, ki gondolt mást. :)

szerintem verekedjünk össze, mint majdnem itt
www.youtube.com/watch?v=-5BxrjOpxXM

:D

chuck-d 2010.08.25. 20:32:42

@Elanor_: a releváns helyeken mégis sequel, ahogy látod, ezért a rebootok felsorolásában nincs is ott. vitatkozni ezen senkivel sem fogok, csak csendben megjegyeztem, hogy ez ott ígyen van, eként emlékezik majd reá az utókor. mármint ha ez valakinek érdekes.
azt már megszoktam, hogy a neten az 1+1 eredménye is véleményes, úgyhogy felőlem az Elfújta a szél előzményfilmje is lehet, leszarom. :]

Elanor_ 2010.08.25. 21:31:33

@chuck-d: lehet, h a definícióval van baj, számomra már a Predator 2 sem folyatatás volt, mert a predátorkákon kívül semmi köze nem volt a két sztorinak egymáshoz - ennyi erővel minden emberekről vagy tündérekről vagy sárkányokról szóló film egymás sequelje -, hanem inkább csak egy szimpla franchise-nak tekintettem, mint mondjuk a Mágus-univerzumot. :)
szóval én sem vitatkozom. :)

Shyllard 2010.08.25. 23:33:58

Hát én az Alien filmeket is csak mostanában kezdtem el bepótolni, a Predatorokig még el sem jutottam és úgy ültem le a moziba. Szerintem igencsak vegyes a film, többek között Nimród munkája profi, vannak gyönyörű képek és az akciók kivitelezése is nagyon jó (gondolok itt a hegyről legurolós részre, sztem az nagyon eredeti volt és jól is nézett ki) Viszont a forgatókönyv kb egy kalap szar. Tele van logikátlanságokkal, iszonyat bugyuta történésekkel és olyan karakterekkel, akikből többet is ki lehetett vna hozni. Sztem kb 70-80% közötti film, mert a színészek jók voltak és az akciókat is szépen kivitelezték. Nimród pedig írhatna újra magának forgatókönyvet, sztem nem lenne nehéz mostanra kilobbiznia, h adjanak neki 10 millka dolcsit, itthon annyiból is ki lehetne hozni egy jó filmet.

Rolee83 2010.08.25. 23:56:54

Ez nem reboot volt és nem is folytatás! Ezt kb ezer helyen megírták már, miután ezt nyilatkozta Nimród és Rodrigez! Ez egy teljesen külön álló történet, melyben utalnak az első részre, de annak nem közvetlen folytatása!! Ennyi!!!

chuck-d 2010.08.26. 14:11:08

@Elanor_: teljesen egyetértünk, ezért sincs sokszor értelme ezeknek a kategóriáknak.

@Rolee83: ettől még nem fog a levegőben lógni, és úgy néz ki, hogy a sequel dobozba esett. ahogy fentebb:
"Rodriguez and Antal have expressed that they wanted this film to be a sequel only to the original Predator and Predator 2, as the film is trying to distance itself from the two Alien vs Predator films."

FayeFaye 2010.08.26. 15:00:35

@chuck-d: Ezert franchise reboot, a Predators sequel a Predatorhoz, de kitorli a kanonbol a Predator 2-t es AvP filmeket. Hamar a a wikipediara hivatkozol: "The term reboot, in media dealing with serial fiction, means to discard much or even all previous continuity in the series and start anew with fresh ideas." Altalaban a rebootok elolrol kezdik a kanont, de nem kell feltetlenul kidobni all, just _much_ of the continuity. A Predators a franchise continutiy 3/4-tol szabadult meg, ami szerintem eleg ahhoz, hogy franchise rebootrol beszeljunk. Most hagyom az idezeteket, mert azt mar csinaltam. De amin igazan meglep, az nem az, hogy egy ilyen aprosagon ennyire kiakadtak obszessziv olvasok, hanem azon, hogy a tobbin nem. Az eredeti mondat ugyanis igy szolt: "Ragadozók volt az idei nyár legkellemesebb meglepetése, az egyik legélvezetesebb akció filmje és a legjobb 80-as évekbeli rebootja." - ami lefedte a Karate Kid-et (straight remake), Clash of the Titans (straight remake), A-team (TV->movie franchise reboot) is.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.24. 23:09:58

Megnéztem. Az első rész szerintem 100 %, a második se sokkal marad el tőle. A Ragadozók olyan 70 %-os, némiképp csalódás.spoiler
Noland olyan kis gömbölyded volt, min élt? Aztán meg nagyon gyorsan vége lesz, 10 évig kihúzta, aztán így csinálják ki? Miért megy vissza Adrien Brody a többiekért? Magára gondolt, szinte végig, de akkor hirtelen meggondolta magát?
Egyébként hiányzott belőle valami nagyon, csak nem tudom mi. :)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.09.30. 16:29:11

Tegnap néztem meg, nagy csalódás volt, sajnos. A predátorokon nagyon látszott, hogy ember vann bennük, néhány résznél felröhögtem, amikor egymásnak rontottak, mint két Barney dinoszaurusz. Karakter fejlődés nem volt, egyik szereplőt sem sajnáltam, hogy meghalt. Lawrence Fshbourne szerepe mi volt amúgy az időhúzáson kívül? Olyan kis jól táplált is lett közbe, biztos megtalálta a hajó dugi löncshús készletét.
Túl sok logikátlanság volt amúgy is a filmben, fel sem lehetne sorolni, de mindegyik tett arról, hogy ne tudjak belefeledkezni a filmbe...
Ehh, csalódtam, Nimród.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.30. 17:04:27

@Rorschach: Az első Predatorban volt karakterfejlődés? Schwarzenegger ugyanolyan kemény volt az elején, mint a végén:)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.09.30. 18:00:35

@koimbra:

A yakuza miért maradt hátra, hogy kiálljon a predator ellen egy szál karddal? Mi indokolta ezt? Hogy addig meg sem szólalt az egész film alatt, az kevés.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.30. 18:08:47

@Rorschach: Kifulladt szegény a nagy futásban.:) Meg talán a becsülete nem azt diktálta, hogy meneküljön, hanem azt kiálljon.

xenuka 2010.10.30. 17:15:57

Ez a ragadozók egy ZS/II kategóriás GigaFOS volt.
Mi a szar benne:
A történet
A helyszín
A szereplők
A fegyverek
A ruhák
A jellemek
A párbeszédek
A beszólások

és ami a legjobb:

A jakuza leveszi a cipőjét a dzsungelben, ahol mindenki minden testrészét befedi, hogy ne csípjék a rovarok!

VAZZE!

Láttál te már mezitláb kommandóst az őserdőben?
Tudod, kígyók, pókok, rovarok, törött faág, kő stb megsért és elfertőződik rögtön....

ultra szar volt
süti beállítások módosítása