Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

4 év múlva láthatjuk az Avatar folytatását?

2010.08.23. 20:04 koimbra 3 komment

Az Avatar tengernyi pénzt termelt, nem csoda, hogy a stúdió azt szeretné, ha James Cameron minél hamarabb hozzálátna a folytatáshoz. A rendező korábban már elárulta, hogy elég nagy az esélye annak, hogy a második és harmadik részt együtt forgatja le, szerinte sokkal könnyebben menne a dolog, mint a szokásos filmek esetében, mivel itt leginkább csak a CGI-vel kell foglalkozni és ez kevésbé fárasztó, embert próbáló dolog. Cameron ma reggel a KTLA 5 Morning News vendége volt, ahol elárulta, hogy a folytatás forgatása minimum 3 év múlva veheti kezdetét és a második felvonás leghamarabb 2014-ben kerülhetne a mozikba. Most éppen az Avatar regénnyel van elfoglalva, ami nem egyszerűen csak a film könyvváltozata lesz, olyan dolgok is helyet kapnak benne, amelyek nem fértek bele a mozis verzióba és a karakterek múltjáról is sokkal többet meg fogunk tudni. A könyvet elvileg decemberben adják ki.

Az is kiderült az interjúban, hogy Cameron az elmúlt években egy forgatókönyvön dolgozott, ám erről nem árult el semmit, a történetről egy szót sem mondott és a rendező nem biztos benne, hogy az Avatar folytatása(i) előtt vagy után látna hozzá ezen mű elkészítéséhez. Az azonban biztos, hogy mielőtt az Avatar 2 a vászonra kerül Cameron legalább egy víz alatti dokumentumfilmmel fog előrukkolni.

Címkék: avatar miújság sequel avatar 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr672242087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fountain 2010.08.23. 20:11:18

Battle Angel-t akarok!

Shyllard 2010.08.23. 21:09:49

Nah ha az az éveken át írogatott filmnek is olyan "jó" lesz a sztorija, mint az Avatáré.... :)

Brekicc 2010.08.25. 15:28:14

Nekem már elegem van Cameron pojácáskodásából. Lassan már színészkedhetne is, annyit vetít összevissza. Már előre várom az Avatárokat a víz alatt, amikor kiderül hogy ők is élő szövet a belső fémvázon.
süti beállítások módosítása