Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Tourist előzetes

2010.09.15. 20:31 koimbra 3 komment

Nagy nehezen de megvalósul az Anthony Zimmer francia thriller amerikai feldolgozása. Úgy volt, hogy Tom Cruise és Charlize Theron lesznek a főszereplők, ám mindketten továbbállták. Ezután Sam Worthingon jött a képbe és Angelina Jolie-val is sikerült megegyezni, de előbb úgy döntött, hogy mégsem akarja a filmet, végül Johnny Deppet szerződtették le. A rendezői poszt körül is nagy volt a sürgölődés, Bharat Nalluri után Florian von Donnersmarck hagyta el a projekt háza táját kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva, majd Alfonso Cuaronnal folytak a tárgyalások. Aztán ő is nemet mondott, ekkor ismét von Donnersmarckkal egyeztettek, aki mégis úgy döntött, hogy hajlandó ledirigálni a produkciót.

Depp egy turistát játszik, aki Olaszországban nézelődik, itt  összefut az Angelina Jolie által megformált nővel és úgy érzi, hogy lesz köztük valami. Később kiderül, hogy a nő veszélyes.

Címkék: trailer remake the tourist thrillerelőzetes

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr642298921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.09.15. 20:42:32

Johnny.....Angelina....Thriller...akció....Róma......JÖHET!!!IDE VELE!!!

Elanor_ 2010.09.15. 20:55:20

elsőre jó nagy hülyeségnek tűnik, de majd azért (Johnnyért) megnézem. :)
Hülye a haja, meg meghízott, de a Titkos ablakban is le volt pusztulva, mégse zavart. :D

Shyllard 2010.09.15. 21:34:31

A Muse zene azért odatesz megint :P És kész öröm, h Bettany végre egy értelmes filmben is játszik, mert a Creation borzalmas volt, a Legion meg nézhetöen ZS-re sikeredett, térjen szépen vissza a fantasztikus mellékszerepeihez. Jameg Jolie és Depp sem elhanyagolható tényező :)
süti beállítások módosítása