Adéle és a múmiák rejtélye (Les aventures extraordinaires d'Adèle Blanc-Sec)

2010.10.24. 19:40 koimbra Szólj hozzá!

Jacques Tardi francia képregényalkotó fejében született Adèle Blanc-Sec talpraesett és kalandvágyó riporternő alakja. A hősnő Párizsban keveredett különféle misztikus és ügyes-bajos kalandokba. Luc Besson kerek 13 éve készítette első könnyedebb hangvételű alkotását, azóta sem kreált hasonló élőszereplős filmet és mivel ígéretét már úgyis megszegte, miszerint világéletében csak 10 produkciót fog megrendezni úgy döntött, hogy itt az ideje még egy kalandfilmnek. Ezúttal hiányoznak a sci-fi elemek, ám Az ötödik elemhez hasonlóan a játékidő első perceiben itt is múmiákhoz köthető terepen járunk. Helyette viszont van teázgató múmia, több millió éves életre kelt őshüllőn való „lovaglás” és egy csöppnyi Indiana Jones utánérzés.

A bájos címszereplőt kiadója messzi tájakra küldi, arra kérik, hogy írjon cikket a rejtélyes majákról, ám Adéle fittyet hány az utasításra és az őserdő helyett a sivatagban tevegelve lelünk rá néhány sárga és rotható fogú "úriember" társaságában. Eltökélt célja, hogy II. Ramszesz orvosának a múmiáját fellelje, majd azt egy Párizsban éldegélő felettébb öreg tudós segítségével feltámassza. Az életre keltett több ezer éves doki pedig meggyógyítaná a balesetet szenvedett és ágyhoz kötött húgát. Csakhogy Párizsra időközben rászabadul egy nem éppen barátságos, de annál inkább harapósabb kedvű repülő őshüllő, aminek a felelőse az a bizonyos tudós, akire Adéle-nek hatalmas szüksége van.

Besson néhány mellékszereplő bemutatásával kezdi a nagy mesét, már-már úgy tűnik, hogy az egykor klasszikusokat gyártó rendező maga sem tudja, hogy miképp kezdje el végre a filmet, de mielőtt kérdőjelekkel a fejünk felett széttárnának a karunk belendül a cselekmény. Elsőként Besson Adéle-t gyorsan bejuttatja a múmia közelébe, a hölgyemény ugyanis játszi könnyedén fejti meg az egyiptomiak rafinált rejtélyeit, még maga Jones professzor is hümmögve félmosollyal az ábrázatán elismerően biccentene felé. Elég nehéz az egyiptomi percekben nem gondolni a sokat megélt régészre, ugyanis betoppan Adéle riválisa, akiről első és sokadik pillantásra is a Frigyláda fosztogatóiban látott fekete ruhás SS tisztje ugrik be. Ám míg Jones bejárta a nagyvilágot, addig Adéle az egyiptomi túra után csak Párizsban ténykedik tovább.

A rendező azon filmesek közé tartozik, akinek a többségében remek alkotásaiban erős női karaktert mutat be. A francia direktor nem hagyja, hogy a nők jellegtelen, unalmas mellékszereplőkké silányuljanak. A fantasztikus Ötödik elemben Leeloo például lazán szétrúgta néhány „űrbéli ork” valagát, a Nikitában pedig egy lepukkant drogos nőből előbb egy vadóc csajt, majd profi bérgyilkost farag. A csípős humorú Adéle-t sem kell félteni, megáll a saját két lábán, nem veti meg a veszélyes kalandokat és szeme előtt mindig egy jó meleg fürdő lebeg. Ugyanakkor izgulni, szorítani nem igazán lehet érte, mivel a felmerülő problémákat egyszer sem állítják be rettentően komolynak, nincs igazán kemény ellenfele sem és a játékidő alatt nem merül fel egy másodpercre sem, hogy a madamosielle elé állított problémák a film végén is fenn fognak állni. A főszerepre leszerződtetett Louise Bourgoin az előzetesek alapján látszott úgy, hogy jó választás lett volna, ám a filmet látva egyértelmű, hogy nem nyúltak mellé.

A mellékszereplők többsége (sőt, inkább mindegyike) karikatúra-és képregényszerű figurák és csak asszisztálnak Adéle-nak. Adva van egy detektív, akire a nehezebb ügyeket bízzák, legfőbb problémája, hogy korog a gyomra, képtelen enni, mivel folyamatosan megzavarják- Rábízzák, hogy derítse ki mi lehet terodka... ptilusz... podotalisz... pterodaktilusz (az őshüllő nevét képtelenek a produkcióban helyen kiejteni, kb olyan ez, mint mikor a Rózsaszín párducban a hamburzsörgörgörrel vesződik a felügyelő) ügy háttérében. A rettenetes és félelmet keltő lény levadászására Afrikából hazarendelik a nagy vadászt, akiről – Ó, mizéria, Ó Donna Klára – Pampalini juthat az ember eszébe. Zborowski Adéle kitartó udvarlója, aki levelekkel bombázza hősnőnket, Esperandieu pedig a már-már hullának kinéző tudós, vele kapcsolatban nem tudunk meg sokat, pedig múltja bizonyosan tartalmazhatott néhány különös érdekes eseményt.

Bessonnak sajnálatosan most nem sikerült olyan művet felmutatnia, amire hónapok vagy akár évek múltán is vissza fogunk emlékezni. Nem lett rossz film, ám ha a rendező előző munkáihoz (pl. a már emlegetett Az ötödik elemhez) hasonlítjuk, akkor a produkció a gyengébben sikerült szekcióban kapna helyet (bár azt meg kell jegyezni, hogy azok a filmek, amelyeket Besson maga dirigált 80 % felett állnak). Az Adéle és a múmiák rejtélye folyamatosan szolgák valamiféle poénnal, ezek egy része talán jobban ütne, ha képregényben olvasnánk, más része pedig túlságosan is gyerekes vagy infantilis lett, a hősnő börtönszabadítós akciója pedig inkább a burleszk-szerűre sikeredett, de a párbeszédek mindig megmosolyogtatóak. Nem sikerült megteremteni a francia Indiana Jones női változatát (mondjuk még a férfi verziót sem), ahhoz még igyekezni kell. Fogalmam sincs, hogy mi volt Besson szándéka a filmmel, jóhiszeműen abból indulok ki, hogy nem akart mást ezzel az alkotással, csak készíteni egy komolytalan hangvételű szórakoztató művet. 60 %-ot adnék rá, remélem ha lesz folytatás ott jobban átgondolják, hogy mi az, ami csak a képregényben állja meg a helyét.

imdb: 6,1
 

Címkék: fantasy iromány kaland 60 % képregényből film

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.