Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

James Cameron következő filmje az Avatar 2 lesz. Ez biztos!

2010.10.27. 16:05 koimbra 42 komment

Jim Gianopulos és Tom Rothman, a Fox Filmed Entertainment elnökei bejelentették, hogy James Cameronnal megállapodtak abban, hogy következő filmjei az Avatar második és harmadik része legyen. A rendező jövő év elején lát hozzá a forgatókönyvhöz és még 2011-ben hozzákezd a forgatáshoz. Cameron csak azután dönt arról, hogy a két részt együtt forgassa-e le, ha befejezi a szkriptet. Az Avatar 2 2014 decemberében, míg a harmadik felvonás 2015 decemberében kerülne a filmszínházakba. Ez azt jelenti, hogy még jó ideig várni kell a régóta beharangozott Battle Angel-re és biztos, hogy nem Cameron fogja készíteni a Kleopátra produkciót.

"Örömmel tölt el, hogy ismét a Fox-szal dolgozhatunk együt és lehetőséget ad a nézőknek, hogy visszatérjenek Pandorára." - mondta Jon Landau producer, elárulta, hogy  az első filmben Cameron csak egy kis darabkát mesélt el abból a történetből, amit szeretett volna és csak néhány lényt mutatott be abból a világból, amit megteremtett.

Az Avatar 2,77 milliárd (!!) dollárt termelt a mozikban, könnyedén lekörözte az eddigi csúcstartó Titanicot, ami 1998 óta tartja az  1,84 milliárd dolláros rekordot, eddig egyetlen film sem tudta megközelíteni.

Címkék: avatar miújság sequel avatar 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr632403094

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jönnek az új Avatar-filmek 2011.01.26. 11:51:02

James Cameron az Avatar két folytatását is tervezi. A gigaprodukciók eszmei atyja az Entertainment Weekly-nek elárulta: a második és a harmadik részt 2014 és 2015 karácsonyán fogják bemutatni a jelenlegi tervek szerint.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.10.27. 17:07:16

@efes: Akkor ne olvasd el :D
Én kíváncsi vagyok, remélem attól mert az 1. szar úgy ahogy van, még kitudnak belőle hozni valami igazán ütőset. Bár ha megint ilyen rövid idő alatt fogja összedobni a forgatókönyvet.... Lássuk be az elsőn is dolgozott v 10 évig, azt mi lett belőle... Ebből ki indulva mégis mit képes kihozni kevesebb mint egy év alatt????

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.27. 17:10:34

@Shyllard: Nem hiába lett hozott ennyit. A népnek tetszett, imdb-n 8,3. Nem lehet ráfogni, hogy a marketing miatt mentek el az emberek, mert ha valóban rossz lenne, akkor az első pár hét után erősen visszaesett volna a bevétele, de ez hónapokig tartotta magát.

Alex Mahone 2010.10.27. 17:25:02

Komolyan mondom, ebben a scriptben szerintem Cameron legnagyobb kihívása a na'vi nevek kitalálása lesz.

Shyllard 2010.10.27. 17:25:30

@koimbra: Jah bocs, nem akartam így kijelenteni, átfogalmazva: "sztem az 1. szar úgy ahogy van" Azért még a legnagyobb rajongók sem mondják sűrűn a film dícsérésénél, h "Azta micsoda sztorija van!"

countrypecos 2010.10.27. 17:28:16

Á, szerintem azalatt a 10 év alatt a technikát várta, hogy felfejlődjön. A történet már rég megvolt, forgatás előtt elővette a scriptet, leporolta, és annyi. :P Sok újat tényleg nem mutatott. Látványos volt, azt meg kell hagyni. De 500 millió zöldhasúból? Bakker, még szép! :) Mindegy, én kíváncsi vagyok. Mindent egybevetve szórakoztató volt az első rész.

countrypecos 2010.10.27. 17:30:14

@Alex Mahone: Hát, ha követi George Lucas példáját, szól az unokáknak, hogy találjanak ki pár nevet, és annyi. :D Elmegy a közeli óvodába, leitatja a gyerekeket kakaóval, és kiszed belőlük még pár nevet. :P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.27. 17:41:45

Jó, a történet nem nagy szám, de ettől függetlenül teljesen élvezhető volt. Engem lekötött:)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.10.27. 17:52:09

Persze, a történet egyszerű, de ettől még profin megrendezte ezt a filmet.

countrypecos 2010.10.27. 17:58:12

Hibákat nem is lehetett szerintem látni. Ő az a fajta ember, aki figyel a részletekre. Nem bonyolította túl, az tény. De lehet, hogy ez nem is baj.

Kimike18 2010.10.27. 19:06:49

@Shyllard: Cameron nem 10 évig dolgozott a forgatókönyvön, hanem várta a technikát, hogy elérjen olyan szintre amit elképzelt.

Cameron filmjei nem a sztoritól erősek, hanem attól ahogyan elmeséli. Mindig ebben volt ő erős a történet mesélésben. Most persze ez valakinek tetszett valakinek nem....csak azt nem értem, hogy miért kell egy filmet leszarozni. Ennyi erővel, ha nem tetszett valakinek az 1. rész akkor nem kell elmenni a folytatásra.

Előre lehetett tudni, hogy egy szórakoztató film lesz amibe még tanulság is van.

Alex Mahone 2010.10.27. 19:42:35

@Kimike18: hát szerintem pedig tévedsz. Okés, az elbeszélés módja is számít, annyira viszont közel sem, hogy feledtesse, ha eleve szar a történet, amit mesél. Ezen logika mentén sikerült odáig jutnom, hogy szarráunjam magam a csodálatos Avatáron, és legalább akkora szánalmas, fabatkát nem érő filmként gondoljak rá, mint pl. az időszakos tinigyökér filmjére. Bocs mindenkitől, egyszerűen fel nem tudom dolgozni, mi okból keresett ez, EZ annyi pénzt, ami alatt Atlasz összeroskadna. Nonszensz.

Kimike18 2010.10.27. 20:27:31

@Alex Mahone: Pont erről beszélek valakinek tetszik valakinek nem. Mindenkinél szubjektív dolog.
Ide veszem pl. az Eredet című filmet ami az IMDB 4. helyén van, ha jól emlékszem bár őszintén megvallva fingom sincs mit keresett ott mert nekem speciel azért annyira nem tetszett, de persze egyáltalán nem volt rossz film.
Az a baj te is csak divatfikázó vagy mint sokan mások. Azért mert neked nem jön be miért kell egy filmnek szarnak lennie?
Meg ne röhögtessetek már van egy cikk első komment mi? leszarom remek az igazi Magyar szokás... Moderátor helyébe törölnék ilyen értelmes hozzászólást.
Most én is írjam be a Batman hírhez, hogy leszarom mit nyilatkozott Nolan mert ettől fasza gyerek leszek mi....ugyan már...Ennyi erővel azt se értem, hogy a cikket miért olvassátok el, és írtok rá hozzászólást főleg, ha nem érdekel.

Shyllard 2010.10.27. 20:32:12

@Kimike18: Én spec azért olvasom el, mert érdekel a 2. része. :) Mert spec régebben még voltak olyasfajta hírek is, h Cameron a 2.-nál már jobban rá akar feküdni a sztorira is. És akkor talán nem unnám magam annyira a film alatt, h állandóan csak a hibákat keressem benne :) Persze igazad van, sokaknak bejött az Avatar de pl én spec nem tudom konkrétan megmondani miért, de nem tudott nagyon lekötni az egész, még a moziban is rengetegszer kaptam magam azon, h üres fejjel bambulok magam elé és majdnem el is alszok.

Kimike18 2010.10.27. 20:57:40

@Shyllard: Nincs is ezzel semmi gond sőt nekem is vannak ismerőseim akiknek nem tetszik csak azt nem értem miért kell minden Avatar cikkhez leírni, hogy szar,fos stb....egyszerűen érthetetlen számomra na persze valakinek fasza, és kemény gyereknek kell lenni.

Érdekes mód én filmek terén vegyes válogatott vagyok. Cameron szempontjából kissé elfogult is vaok mert gyerekkorom óta ő a kedvenc, és azóta se csalódtam benne. Mindig is az ő filmjeiért rajongtam. De ez más téma:D
De idevehetném Nolant aki intellektuálisabb filmeket csinál mint Cameron. Érdekes mód én szeretem mindkét rendezőt mert tudom mit várhatok el tőlük, és azt meg is kapom.

Én senkit se akarok megbántani, hanem egy jót társalogni a fórumtagokkal persze normálisan. Emberek vagyunk mindenkinek más az ízlés el kell fogadni.

LongJohnHolmes 2010.10.27. 21:44:29

Nem tudjátok, hogy 2014 decemberében mennyi lesz a sávszélesség? Hamar lejönnek majd a blueray-ek? :)

Alex Mahone 2010.10.27. 23:03:41

@Kimike18: azért, mert ez az Avatár-őrület feldolgozhatatlan. És hidd el, nálam nem a nethuszárkodás a "faszagyerekség" értékmérője.

zuzzer 2010.10.27. 23:31:19

Kicsit elegem van màr ezekbol az agyonmûveltnek làccani szàndékozo szarozàsokbol. En beultem a moziba, feltettem a szemuveget, az àllam leesett és leszarom magasrol, hogy làttam-e ennél emelkedettebb sztorit, estébé. Az osszhatàs szuper volt, odaragasztottak a székhez, a többi meg duma.

asz0089 2010.10.28. 00:08:44

Reméljük tudja tartani a szintet, ami véleményem szerint nehéz lesz.
Nem is vágom milyen irányba lehet ezt még fokozni igazából.
Én természetesen várom, de félve várom. Nem lenne jó lerombolni az első film mítoszát, amely abszolút rendben volt.
Kicsit félek az ilyen csináljunk még 1-2 részt effektustól.

netrunner71 2010.10.28. 07:05:32

Imádom az ilyen kiművelt, önjelölt filmes szakértőket.
Szövegelnek, hogy ilyen szar meg olyan szar a történet.
Mégis, mit vártak egy olyan filmtől ami teljes mértékben a látványra épül?
Az iráni filmművészet biztosan velősebb témákat boncolgat, tessék azokat és a hozzá hasonló művészfilmeket nézni.

Az Avatar biztosan nem ostromolja a filmművészet csúcsait de véleményem szerint nem is ez a célja.
Én biztosan megnézem a második részt, az első alapján érdemesnek tartom.

Alex Mahone 2010.10.28. 07:34:47

@netrunner71: kapaszkodj meg, a 3D, ami miatt annyian magasztalják, egy vásári rettenet volt, és speciel én egy mese alatt jobb térhatást láttam (Így neveld a sárkányod). Bazki, az Avatar azoknak új, akik még az életben soha semmit nem láttak piros-kék papírszemüveggel, mert ez a "hűdefaszaháromdé" maximum azoknak nyújt újdonságot.

kaamir 2010.10.28. 07:44:25

Moziban jó volt az Avatar, ott működött, itthon 30 perc után sírva-röhögve kikapcsoltam.

Valószínűleg lesz fél tucat folytatása, amíg 1$ profitot ki tudnak préselni belőle, addig nyúzni fogják.

Jerky_Master 2010.10.28. 07:52:33

akkor az 1. rész, mint fos után jön majd egy újabb fos 2. rész.
nyálfejű karakterek, elcsépelt sztori.

Straight 2010.10.28. 08:14:32

A sztori nem egetrengető de szórakoztató a film pedig rendkívül látványos. A legtöbb ember könnyed filmeket is szeret nézni nem csak olyanokat amin 3 órán keresztül koncentrálni kell mert az asztalon hagyott kávéscsészének is több jelentése van. Elképesztő látvány egyszerű jó és könnyen emészthető sztori ha pl fáradt vagyok sokkal inkább előnyben részesítem ezeket.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.10.28. 08:30:02

@Alex Mahone: Azért IMAX-ben eléggé ott volt az a 3D-s Avatar, én elmennék újra megnézni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.10.28. 08:38:09

@LongJohnHolmes: Már most is van olyan net, amivel lazán lejön egy blu-ray film is ésszerű idő alatt. Pl UPC Fiber Power 120-szal lazán, társasházi kedvezménnyel és 2 év hűséggel 6 ropi/hó, csak aztán bírd vinyóval :) (bár ma már egy terás Samsung 15K környékén van, úgyhogy lassan olcsóbb, mint DVD-re írkálni a filmeket)

vrango 2010.10.28. 08:47:05

Nekem nagyon tetszett az Avatar - nemcsak a 3D, hanem úgy általában, a látvány miatt (azért pl. a éjjeli pandorai dzsungel színorgiájához foghatót eddig max. rajzfilmben láthattunk!), és szerintem kategóriáján belül megérdemelten került fel a toplistára (akárcsak Cameron többi, akcióra/látványra épülő filmje).
A masszív fikázóknak csak savanyú a szőlő:)

vrango 2010.10.28. 08:50:01

(engem pl. jobban kiborít a HP-, vagy a vámpíros őrület; persze, az Avatarban is ott rejlik a romló színvonal (=róka sokadik bőre effekt) lehetősége, de Cameronban azért bízom (a Titanic 2-t sem ő rendezte, hanem az Asylum:P))

Beefboneknock (törölt) 2010.10.28. 09:34:22

Baszki mennyi sok gyökér.
Ez egy kalandfilm ahol a főhős önös érdekből elárulja az őt befogadókat majd látva, hogy mit tett átáll és győz.
Rengeteg ilyen film van, ezt a sztorit kismilliószor láttuk filmen és olvastuk könyvben, mégis a divatfikázók ezen vannak kiakadva.
Szerencse, hogy nem lesznek a büdös életben sem producerek sem rendezők, és még sokra sem viszik ilyen korlátoltsággal.
A látvány meg lenyűgöző, kétségtelen, hogy erre épít a film de ez egyfajta referencia anyag, hogy mekkora lehetőség van a 3D-ben amit most jóval többen láttak mint eddig.
Nem véletlenül akarják a "régi" kasszasikereket is 3D-be áttenni , persze van benne zseton de én szívesen kifizetem majd a belépőt egy 3D-s SW-re. Ugyanis ha nincs az Avatar akkor sok olyan film sem lenne 3D-s amit a fikamakik is majd nyálcsorgatva néznek.

Ron iz Dumbledore 2010.10.28. 09:41:57

@Gery.Greyhound:

Nem mindenki kap a fidesztől akkora fizetést, hogy ilyen netje legyen.

Ron iz Dumbledore 2010.10.28. 09:46:27

@Beefboneknock: Az Sw-t már 2003 óta próbálják átteni 3d-be.

A nép fia 2010.10.28. 10:35:59

@zuzzer: Na, erről van itt szó.

Kingstone 2010.10.28. 10:44:12

Nem tudom mi a baj a sztorival,
mindenki tudta előre, hogy milyen lesz.
És akkor mi van ha 1000 ilyen sztori volt már?Gyakorlatilag ma már nincs olyan sztori, amit ne ismételnének a mai filmek, vagy ne loptak volna ötletet. Itt az Eredet:az volt az érzésem, hogy tiszta 13. emelet, de ettől még jó volt.

Amúgy pedig a látvány volt a lényeg és manapság sokan elfelejtik, hogy miért hozták létre anno a mozit...(miért kell minden filmben mondanivalót keresni?)

Gr3g_the_outsider 2010.10.28. 11:29:37

Őszintén szólva, engem megjelenéskor egyáltalán nem érdekelt, túlságosan divatfilmnek találtam, de pár hete esélyt adtam neki. Nem bántam meg, annak ellenére sem, hogy túllihegik, mert engem kikapcsolt és a végéig jól szórakoztam, függetlenül attól, hogy kiszámítható volt, de valóban ilyen hosszú filmtörténelem után, nem könnyű valami teljesen újat alkotni.

Ha az első részben használt "taktikát" veti be újra ügyesen Cameron, akkor nem történhet nagy baj, remélem :D.

Spawn85 2010.10.28. 11:55:14

@Beefboneknock: Szerintem attól nem lesz divatfikázó valaki, hogy elmondja, hogy nem tetsztett neki, hogy egy már sokszor látott történetet látott újra az "Avatar"-ban.
Abban egyetértek, hogy 3D-s Star Wars-ra én is beruházok szerintem majd.

De ez ha nincs Avatar, nincs 3D-s Star Wars dolog fordítva is igaz lehet. Ugyanis James Cameron állítólag a '77-es Star Wars megtekintése után döntötte el, hogy filmrendező lesz. Szóval, akkor elvileg ha így van, akkor ha nincs Star Wars, akkor nincs Avatar sem...

@Kingstone: Nekem úgy rémlik, hogy amikor anno a filmet kitalálták akkor még elsősorban a történetmesélés volt a fő szempont, és nem a látvány. Persze manapság ez már nem így van...

@Gr3g_the_outsider: Mindkét oldal túllihegi ezt az egész "Avatar" témát. Azok is akik istenítik a filmet, meg azok is, akik fikázzák.

No, a lényeg, a hibái ellenére nekem is tetszett az "Avatar", részemről jöhet a folytatás.

csudri82 2010.10.28. 11:56:24

Akkor tényleg tovább csúszik az Battle Angel. :(

Kimike18 2010.10.28. 15:05:00

@Alex Mahone: Az a baj, hogy te nem tudod feldolgozni a sikerét. Sok olyan film van ami sikeres lett persze én se értem miért, de attól elfogadom, és kész. Az meg, hogy mindenki a 3d miatt nézte az se teljesen igaz mert akkor nem értem, hogy tudott rekordot dönteni a fapados verzió. De vehetném a 2d-és mozikat itt Egerbe alig kaptam rá jegyet nem hogy még 3d-be.

A filmet meg Cameron kimondottan nem úgy alkotta meg, hogy szinte minden 5 percbe kifog eléd jönni egy Sárkány vagy akármi a vászonról, hanem azt akarta éreztetni, hogy te is ott legyél Pandoran minél jobban beletudd élni magad.

Alex Mahone 2010.10.28. 19:41:45

@Kimike18: igazad van, és most akkor hetvenkettedszerre elmondom, hogy a digitális 3D az avatááár alatt annyi volt, hogy a na'vik előrébb voltak a gaznál. Kész. Pont. Ezt láttam. Ezért tartom marhanagy szarnak. Nem csak az oly sokat szapult története miatt. Egyszerűen semmi, de SEMMI értékelhetőt nem láttam ebben a filmben. SEMMIT. A sárkányos mókánál pedig olyan mesterien megcsinálták a repüléses jeleneteket, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Egy Dreamworks stáb. Kis pénzből.
Amúgy meg azért döntött rekordot a fapados verzió, mert az emberek elájultak a technika (ezen a szinten tizenöt éve létező) csodájától a moziban, és hipp-hopp megvették. Kétdés? Nem baj, megvan azt' kész.

Kimike18 2010.10.28. 19:52:24

@Alex Mahone: De persze már megint ott van a szar szó ami nem maradhat ki.:D
Nem tudom miért nem lehet simán leírni, hogy nem tetszett, és kész.

Érdekes mód én Egerbe voltam először 3d-és filmen, és nekem tetszett. Az Imax meg csak tetőzte az egész élményt. Ha te nem láttál semmi értékelhetőt akkor csak sajnálni tudlak. De amennyi ember annyi ízlés.

Alex Mahone 2010.10.28. 22:48:02

@Kimike18: sajnálj, mindenesetre a 6000 dollárból készült Followingben több érték volt, mint a félmilliárdos Avatárban, ami (közkívánatra) ROSSZ volt.

Kimike18 2010.10.29. 08:43:41

@Alex Mahone: Csak akkor azt nem értem, ha megjelenik egy cikk minek írsz hozzá, ha úgyse érdekel? Azért, hogy megint legyen egy szarozó kommentelő nem értem....

thefloorfilla (törölt) 2010.11.19. 18:14:49

Azt miért nehéz megérteni, hogy az első rész alapból egy látványteszt, nyilván nem megy rá egy komplex, többágas sztori kidolgozására. Bevárták hogy ez a látvány mennyit hoz a konyhára, s mivel befutott rendesen, innentől több energiát fognak fektetni a továbbiakban karakterisztikára, humorra, történetre.
süti beállítások módosítása