Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mégsem Rodriguez rendezi a Deadpoolt

2010.10.27. 10:35 koimbra 11 komment

Deadpool rajongói örülhettek, hiszen a producerek állítása szerint tanultak a Wolverine film hibáiból és a szájmenéses, öngyógyító képességgel megáldott zsoldost középpontba állító filmben már minden benne lesz, amit a képregényben megszokhattunk. Azt is hangsúlyozták, hogy a "negyedik falat" is áttörik, ez annyit jelent, hogy Deadpool tudja, hogy ő csupán egy képregényhős. Eddig még úgy néz ki, hogy Ryan Reynolds fogja megformálni a főhőst, de Robert Rodriguez már közel sem olyan biztos, hogy meg fogja rendezni a filmet. Először úgy volt, hogy ő csinálja, majd aztán mégis nemet mondott, aztán megint úgy nézett ki, hogy Rodriguez készíti, jelenleg azonban úgy fest a dolog, hogy nem ő fog ülni a rendezői székben.

Most éppen a svéd reklámrendező, Adam Berg neve kering a Deadpool projekt ledirigálásával kapcsolatban. Berg eddig még egyetlen filmet sem készített, az alábbi videót viszont ő hozta össze, ami nem rossz, határozottan nem rossz. 




 

Címkék: miújság deadpool képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr292402451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipca 2010.10.27. 11:25:54

Bár a reklámból nem jöttem rá, hogy tulajdonképpen mit is reklámoz, de határozottan hangulatos kis film volt. A Deadpool pedig várós. A Rozsomák filmig nem ismertem a karaktert, de aztán utánaolvasgattam kicsit, és jó arc. :)

jikininki 2010.10.27. 11:42:35

tudtommal ez egy philips tv reklám.
annak viszont már kevésbé örülök, hogy ismét egy "pályakezdő" reklám/kliprendezőre bíznak egy ilyen filmet. a hasonló esetek eddig még sültek el jól sajnos.
nem hiszem el, hogy ennyire nincs rendező amerikában, hogy minden új filmhez, új rendező is kell.
oké, legyenek új rendezők, rendben van. kell a vérfrissítés, de ne ilyen filmeket adjanak már a kezükbe könyörgöm. megint csak a rajongókat fogják elszomorítani

r3mz1 2010.10.27. 12:09:36

sírva könyörgök,ne Rodriguez rendezze!!!

Shyllard 2010.10.27. 15:34:50

A videó jó, ez alapján sztem jó akciófilmet lehetne összehozni.
@jikininki: Ez hülyeség, amit mondasz, az utóbbi időkben egy csomó maradandó filmet csináltak szimpla elsőfilmesek, pl Paranormal Activity, Disctrict 9, Kick-Ass.....

HJ77 2010.10.27. 16:17:16

@Shyllard: Tényleg remek videó.és igen szerintem is sok olyan elsőfilmes van akik jó filmet hoznak össze elsőre. Pl. Nolan a Mementót Guy Ritchie a Ravasz az agy és két füstölgő puskacsőt vagy akár Ben Affleck a Hideg nyomont...és igen a Paranormal Activíty a District 9 és a Kick-Ass is baromi jók lettek,habár Matthew Vaughn-nak nem ez az első filmje. Az első filmje Torta volt Daniel Craig főszereplésével,(egyébként az se volt rossz) a második pedig a szintén remek Csillagpor.

Shyllard 2010.10.27. 17:05:38

@HJ77: A Matthew Vaughn-osat elnéztem, am Nolan-nak a Following volt az első igazi nagyfilmje, bár azt nem vetítették valami sok moziban.

HJ77 2010.10.27. 17:32:11

@Shyllard: Igaz, tényleg a Following-ról elfeledkeztem. Ha jól tudom 1 moziban adták csak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.10.27. 18:13:15

érdekes lesz, ha a csávó először Zöld Lámpás lesz (dc hős), aztán meg Deadpool (marvel)...

Csodálkozom, hogy még nem dobták ebből a projektből.
vagy, hogy abba bevették a Rozsi film után.

megaptera 2010.10.27. 19:55:57

nekem bejön ez a moment-túra. viszont annyira akarok valami sztorit beleképzelni abba amit látok. de nem megy... vagy nincs is benne mese, csak egy durva vérfürdő pillanatképe? kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok?
szerintem egyébként szűz kéz nyerőbb!

Shyllard 2010.10.27. 20:13:30

@HJ77: boxofficemojo.com/movies/?id=following.htm 2-ben adták :D Viszont ahhoz képest sztem szép teljesítmény, h 48k-t is képes volt összeszedni.

jikininki 2010.10.28. 22:41:01

@Shyllard: én pl az avp requiemre gondoltam, ott is valami nagy rajongó reklámrendezők rendezték a filmet.
meg asszem a wolverin filmet is valami klipes fazon követte el.
süti beállítások módosítása