Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: A Halál ereklyéi nyitott a legjobban a Harry Potter franchise-ban

2010.11.21. 21:52 koimbra 2 komment

Észak-Amerikai box office:
Új bemutatók:

Kétség sem férhetett hozzá, hogy a Harry Potter hetedik részének első felvonása fog nyitni a box office lista élén, a kérdés inkább az volt, hogy mekkora összeget tud termelni az első hétvégéjén. A Halál ereklyéi 24 millió dollárt keresett az éjféli vetítéséken, ami az eddigi legjobbnak számít a Potteres filmek közül. Pénteken 4125-ben tombolhatta ki magát a produkció, 61,1 millió dollár folyt be a kasszákba, a sebhelyes homlokú varázslótanonc rajongóinak nagy része rögtön az első nap le is tudhatta a filmet, szombatra alaposan megcsappant a bevétel, 38,2 milliót kasszírozott. 3 nap alatt 125,1 millió dollárt gyűjtött össze az alkotás, ez pedig az hatodik legjobb hétvégének számít. A franchise részei közül egyik sem tudott ekkora hétvégi eredményt felmutatni, bár azért hozzá kell tenni, hogy akadt néhány, amelyet már szerdán a mozikba küldtek. A Félvér herceg már 300 millió dollárt tudott összehozni Észak-Amerikában, az Halál Ereklyéinek is elég nagy esélyei vannak ezen összeg átlépésére, sőt az első rész által összehozott 317 millió dollárt is meghódíthatja. Az imdb-n egyelőre 8,3-en áll, a Rotten Tomatoes-on pedig 79 % az átlaga.

 

Paul Haggis leginkább forgatókönyvíróként ismert, ám a The Next Three Days előtt két filmet is levezényelt. Az Ütközések 5 kategóriában volt jelölve az Oscaron, ebből hármat meg is kapott, köztük a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv szobrocska vándorolt hozzá, ezen kívül 54 millió dollárt hozott. Az Elah völgyében esetében csak Tommy Lee Jones izgulhatott a legjobb főszereplő kategóriában és csupán 6,7 milliót sikerült összekaparnia. Ugyanennyit tudott 3 nap alatt megszerezni a The Next Three Days. Russell Crowe egyre több buktában vállal szerepet, legutóbb a Robin Hood, előtte pedig A dolgok állása vallott kudarcot a kasszáknál. Az imdb-n egyelőre 7,2-en áll, a Rotten Tomatoes-on 41 %-os az átlaga.

 

Régebben bemutatott filmek:

Második helyre csúszott a Megaagy, a DreamWorks animációs filmje 16 milliót tett hozzá eddigi bevételéhez, ezzel együtt 109 milliónál jár a 130 milliós produkció. Amerikában nem fog tudni korrekt eredményt felmutatni az alkotás, főleg, hogy jövő héten érkezik a konkurencia, az Aranyhaj. 42,3 %-kal hozott kevesebbet nyitó eredményéhez képest a Száguldó bomba, így Tony Scott thrillerre. közel 42 millióval kezdi a következő hetet. A rendező előző filmje, a Hajsza a föld alatt második víkendjén 44 milliónál járt és 65 millióval távozott a mozikból, ebből kiindulva a Denzel Washingon és Chris Pine főszereplésével készült mű kb. 60-65 millió környékén fog végezni. A Terhes társaság átlépett a 70 millión, a 100-as bevételére továbbra is kevés az esélye. Gyorsan elvesztette vonzerejét a Skyline inváziós sci-fi, már csak 3,4 milliót tudott felmutatni a hétvégén. Immáron 386 helyen vetítik a Fair Game thrillert, ezzel sikerült felkapaszkodnia a lista 10. helyére. A Fűrész 3D 820.000 dollárt tudott gyűjteni, 45 milliónál jár.

 

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

 

Harry Potter 7

 

125,12

 

125,12

 

250

 Szinkronos előzetes, karakter poszterek, tv spotok, jelenetek


Megaagy


16,17


109,47


130

  Előzetes, az első 5 perc, jelenetek 

Száguldó bomba

13,10

41,96

100

 Iromány

Terhes társaság

9,15

72,66

65

Iromány, tv spotok 

The Next Three Days

6,75

6,75

35

Előzetes, tv spot, poszter

Ébredj velünk

5,23

19,85

40

Szinkronos előzetes

Skyline

3,43

17,64

10

Előzetes, jelenet 1, jelenet 2 


Red


2,46


83,57


58

Iromány, jelenet
karakter poszter 

For Colored Girls

2,40

34,54

21

 

Fair Game

1,47

3,73

22

 Előzetes

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr762464085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madárijesztő 2010.11.22. 21:25:53

Így látatlanba azt mondom, hogy a Haggis filmnek kellett volna annyit hozni, mint Potternek. Szinte biztos, hogy megérdemelné.

Shyllard 2010.11.23. 14:22:22

@madárijesztő: Hát az imdb és a rottentomatoes alapján nem érdemelné meg jobban. A HP filmet, pedig alig várom, bár én nem vok olyan elvetemült h elmennyek a csütörtöki éjféli premierre :P
süti beállítások módosítása