Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Az Aranyhaj átvette a vezetést Potteréktől

2010.12.05. 19:17 koimbra 3 komment

Észak-Amerikai box office

Az egyetlen szélesebb körű bemutató a The Warrior's Way western köntösbe bújtatott harcművész-szamuráj film volt. A történet középpontjában egy profi bérgyilkos áll, aki az utolsó melóját félbehagyva eltűnik a világ szeme elől, ám egykori megbízója csak rátalál. Nem igazán érdekelt senkit Sngmoo Lee rendezése, hiába ragadt kardot Kate Bosworth a Relativity első forgalmazott filmje csúnyán elhasalt. Csak a lista kilencedik helyét tudta megkaparintani, 3 millió dollárt sikerült összekaparnia. A Rotten Tomatoes-on 46 % az átlaga, a Variety szerint ez a több műfaj keveredéséből született, a szürrealitás határvonalán egyensúlyozó marhaság olyan, mintha Sergio Leone és Federico Fellini készítette volna közösen.

Régebben bemutatott filmek:

Az Aranyhaj iránti érdeklődés jelentős csökkent, az előző hétvégéhez képest 55 %-kal kevesebb folyt be a kasszába, ami egyben meg is kongatta a vészharangot. Hiszen az animációs filmnek nagyon jól kellene teljesítenie, hogy behozza a 260 millió dolláros költségeit. A Harry Potter és a halál ereklyéi pedig közel 66 %-kal termelt kevesebbet, a hétvége alatt befolyt 16,7 millió dollárral eddig 244 millió dollárt szedett össze. Erősen megcsappant az esélye, hogy a 300 milliót elérje. A Díva eredménye is feleződött, ami az eddigi sejtéseket igazolja, a 30-as mezőben lesz a végeredmény. Már keveseket vonz a Megaagy, 5 millió dollárt tudott felmutatni a hétvégén, míg a Terhes társaság csak 4 milliót. Előbbi talán még elevickélhet 145 millióig, utóbbi pedig esetleg megcsípheti a százast. A 55 %-os mínusz azt jelenti a Rohanás esetében, hogy 3,8 millió dollárt tudott összekaparni.

 A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Aranyhaj

21,50

96,46

- 55,9 %

260

Előzetes, viral parody 

Harry Potter

16,73

244,23

- 65,9 %

250

Iromány

Díva

6,10

26,73

- 48,9 %

55

Előzetes, jelenet

Száguldó bomba

6,10

68,89

- 46,6 %

100

Iromány

Szerelem és más drogok

5,70

22,62

- 41,5 %

30

Előzetes


Megaagy


5,03


136,70


- 60,0 %


130

Előzetes, az első 5 perc, jelenetek 

Terhes társaság

4,21

90,96

- 41,2 %

65

Iromány, tv spotok 

Rohanás

3,82

18,11

- 55,1 %

24

Előzetes, jelenetek 


The Warrior's Way


3,05


3,05

 


42

4 perces előzetes, poszterek, jelenet

The Next Three Days

2,65

18,38

-43,4 %

30

Előzetes, tv spot, poszter 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr482495135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karbalán 2010.12.06. 02:03:56

A félbehagyottsága miatt kisebb az újranézhetősége, ezért esik ilyen gyorsan a HP. A 300 még nem teljesen reménytelen, mert a karácsony-szilveszter két hét elég erős szokott lenni, de azért valóban elég kérdéses. Viszont ha összeadjuk majd a HP7 két részének bevételét, akkor azért a Warner pozitívan fog kijönni ebből. :D

Shyllard 2010.12.06. 07:23:26

@karbalán: Éshát reménykedjünk benne h a 2. már meg fogja érni azt a pénzt, amit kifizetünk a mozijegyért.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.06. 10:27:31

@karbalán: Jön a Narnia, a Tron, a Maci Laci, Gulliver, Utódomra ütök, szóval lesz választék, így szerintem nem túl sok az esély arra, hogy meglegyen a 300. De pár héten belül kiderül.
süti beállítások módosítása