Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Campbell és Hartnett 1778-ban és 2015-ben

2010.12.14. 14:12 koimbra 4 komment

Neve Campbell a Sikoly (Scream)  szériával robbant be a köztudatba, majd a harmadik rész után ki is került a rivaldafényből. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy ne kapott volna szerepeket, csak éppen kisebb költségvetésű alkotásokban tűnt fel, amelyek nem kaptak nagyobb figyelmet. Jövőre a Sikoly következő része után ismét visszakerül a figyelem középpontjába (egy időre) és talán a Singularity-re is többen lesznek kíváncsiak. A filmet Roland Joffe rendezi és Campbell mellett Josh Hartnett lesz a főszereplő.

A történet 1778-ban és 2015-ben játszódik. Hartnett az egyik világban archeológusként  tűnik fel, aki kómába esik, míg a másik időben egy angol kapitányt játszik, aki a gyarmatosított Indiában teljesít szolgálatot. Campbell Hartnett feleségét formálja meg, aki szintén otthon van az archeológia világában, 1778-ban pedig egy süllyedő hajón láthatjuk.

Címkék: miújság singularity

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr342515332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2010.12.14. 15:44:32

Kicsit Forrás-szerű, nem?

HJ77 2010.12.15. 08:19:15

@countrypecos: Nekem is az ugrott be amikor elolvastam.

countrypecos 2010.12.15. 10:08:07

@HJ77: Ugye? Tököm tele van, hogy alig van önálló ötletük...

vrango 2010.12.15. 15:46:07

Roland Joffé a Misszióval megmutatta, hogy ért a kosztümös filmekhez, szóval jöhet ez a filmje is!

amúgy meg nem tudom, miből szűrtétek le, hogy ez a sztori tisztára a Forrás... szerintem meg abszolút nem
(a Forrás amúgy is utánozhatatlan:P)
süti beállítások módosítása